Alföldi Róbert: „Szabad vagyok és leszek, akkor is, ha nem a Fideszre szavaztam”

  • narancs.hu
  • 2018. április 14.

Színház

A színész és rendező szerint Orbán gyűlöletre kényszeríti a magyarokat.

A Nemzeti Színház korábbi igazgatója szombaton a Facebook-oldalára posztolt sorokban kommentálta a választások utáni magyar valóságot. Alföldi Róbert szabadversszerű szövegében egyebek közt leírja: „a Fidesz csakis és kizárólag azokat tekinti magyarnak, akik rá szavaztak”, és Orbán Viktor, illetve a kormánypárt „a legszörnyűbb és legsötétebb történelmi időket idézve próbálja félelemre és gyűlöletre tanítani és kényszeríteni a magyarokat”.

Íme, a teljes szöveg:

Mottó:
„Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét,
mint a butaság.”
Ödön von Horváth

Szabad vagyok és leszek, akkor is, ha másként gondolkozom,
mint a hatalom.
Szabad vagyok és leszek, akkor is, ha nem a Fideszre szavaztam.
Magyar vagyok és leszek, akkor is, ha nem a Fideszre szavaztam.

És továbbra is szabadon és nyitottan fogok a világról gondolkodni,
még akkor is, ha a Fidesz ezt egyre inkább szeretné korlátok közé szorítani és megszüntetni.
És akkor is boldog leszek a hazámban, mint büszke magyar állampolgár, ha a Fidesz csakis és kizárólag azokat tekinti magyarnak, akik rá szavaztak.
És utolsó percemig megértéssel, toleranciával és együttérzéssel fordulok bajban lévő embertársaim felé, bármilyen vallásúak, bőrszínűek legyenek is, még akkor is,
ha a Fidesz és személyesen a miniszterelnök a legszörnyűbb és legsötétebb történelmi időket idézve próbálja félelemre és gyűlöletre tanítani és kényszeríteni a honfitársaimat.

És a végsőkig hinni fogok abban, hogy egyszer még egy szabad, toleráns, modern, figyelő, gondoskodó, kulturált Magyarországon élhetek, mint hazájára büszke magyar.

Éljen a jövő és a szabadság!

Éljen a szabadság!

Figyelmébe ajánljuk