Színház

Aktuális színdaraboktól kezdve a társadalmi szerepvállaláson át egészen a színészneurózisig megannyi dologról beszélgettünk a Katona József Színház Jászai Mari-díjas művészével, akinek épp előadása volt, így néha felszaladt a színpadra játszani.

Az úgynevezett VI-os kategóriát, vagyis a független színházakat sújtó tavalyi zárolás csendben elvonássá vált a múlt év végén. Közben a támogatás törvényes minimumát is csökkentették - igaz, az érintettek végül még kevesebbet kaptak. A valódi meglepetéseket azonban májusra tartogatta számukra a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma.

Egyik legismertebb drámaírónk, színházi dramaturg, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára - és most valami újat próbál: a színház és a valóság határaira rákérdező előadások létrehozója, amelyek a szakmai kísérletezésnek és az önismereti tréningnek egyaránt terepei.

Csupa finom és érzékeny játék (ráadásul komikus, bohózati intonációban) a Katonában a Flaubert-regényből (Bouvard és Pécuchet) készült Dilettánsok; van mit nézni: elsősorban is a perfekt színészi alakítások tömött sorát, másodsorban pedig azt, ahogy Forgách András adaptációja szépen visszaperli a dilettáns szó eredeti - és ma már keveset használt - jelentését, és gyöngédséggel meg szeretettel tölti föl. Pedig elmehetett volna az áthallások készségesen kínálkozó terepére - de ez sem neki, sem a rendező Ascher Tamásnak nem sajátja.

Tíz éve cigány és nem cigány színészek még éjjelente és ingyen próbálták azokat az előadásokat, amelyek a Maladypét emblematikussá tették. Ma a szinte csak diplomás színészekből álló, önálló társulatnak saját Bázisa, nyolcelőadásos repertoárja van, a nemzetközi fesztiválok és a POSZT visszatérő vendége, és olyan meghívott művészekkel dolgozik, mint Ladányi Andrea, Törőcsik Mari vagy Zsótér Sándor.

Éjjeli előadás az "dry Színpadon - kezdés 23.00-kor -, a főszerepben hatepizódnyi ágyjelenet. Férj és feleség (Neudold Júlia, Kovács Gergely) aktus után kisszerű kapcsolatát vitatja meg egy spangli és egy csattanós pofon kíséretében.

Nehéz helyzetben van a Vígszínház - akárcsak a többi -, és ez, vagyis a napi ezer néző becsábításának terhe és a pénzhiány immár nemcsak a kommunikációs stratégiára és a PR-ra, hanem a színpadi munkára, vagyis az előadásokra is rányomja a bélyegét. Ha a színház megpróbál ellenállni a kommercializálódásnak, menthetetlenül elbukik, az ugyanis régen nem kérdés, hogy áru-e a kultúra. A minőséget föladni nem hajlandó társulatok számára legföljebb az a kérdés, hogy milyen "vivőanyaggal" lehet azt kelendővé tenni.

Pedagógia és társadalmi felelősségvállalás, esztétikai kísérletezés, közönségnevelés és anyagi lehetőség - az iskolában játszott színház mindegyikről szól. A kortárs színház egyik legizgalmasabb, ám belső feszültségekkel terhelt új irányzatának első seregszemléjén jártunk.

Régóta nem jutottam el egy jóféle TÁP-estére, pedig valahányszor megkapom a felszólító sms-t ("ne gyere, rossz lesz és hosszú!"), vágyakozás támad bennem egy garantáltan kellemes este és e sajátos műfaj iránt: színház a színházról, játék a játékról, gyerünk, toljuk, ami a csövön kifér, meg még ami nem fér ki, azt is.

A színpadkép már az első pillanatban ígéretes - aztán szerencsére nem ezt az ígéretet váltják be. Az első jelenet első részében ugyanis János király ül velünk szemben a trónon, rajta palást, alatta jól látszik a sötét öltöny s a kék nyakkendő, kezében jogar és országalma, és úgy mosolyog, hosszan ráadásul, hogy rögvest előhívja bennünk az azonosítási reflexet: tudjuk, ki ő, naná. Nevetünk engedelmesen, jó közönség vagyunk.

Tíz éve a Radnóti Színház társulatának tagja, Jászai-díjas. A Radnóti majdnem minden előadásában szerepel. A Prah férfi főszereplője, a Főfőnök meglepetésembere kedélyes, de nem szószátyár típus.

Nincs pénz - ez a vezérszólama az alábbi beszélgetésnek. Mindazonáltal Csomós Miklós főpolgármester-helyettes szavaiból az is kiderül, hogy a szűkös határok közt az önkormányzat igyekszik a minőség pártját fogni, ahol teheti.