A Budafoki Dohnányi Zenekar és a Közép-Európa Táncszínház együttműködésében mutatták be a táncjátékot Kun Attila koreográfiájára. A Dohnányi bérletes előadás-sorozatának része a táncelőadásokkal egybekötött koncert is, melynek célja, hogy szórakoztatóbbá, illetve láthatóbbá tegyék a közönség számára a komolyzenét. Egyszeri alkalmak ezek, kuriózumok, bár nyilván külön is megél egy-egy koreográfia, ha éppen úgy sikerül.
Kun Attilának voltak húzós korszakai, de mára nem a kortárs tánc legprogresszívebb mezőnyéhez húz – azt hiszem, ahhoz túlságosan dalból van a lelke. Viszont nem is a baletthagyományok folytatása a célja, bár klasszikus alapok felől közelít. A mestermunka érdekli, a szép ívek, a harmónia, a tiszta, átlátható formák és az emelkedettség, esetleg egy csipetnyi humor, ha a téma megengedi. Semmi olyan, ami radikális vagy túlságosan felkavaró. És persze szeret klasszikusokra dolgozni.
A darab első fele kisetűdökből állt azokra a tételekre, amelyeket a zenekar összeállított. Volt, egyebek mellett, rusztikus sellőnégyes (Dohnányi: Szimfonikus percek II. tétel), intimmozdulat-párbeszéd (Holst: Planéták – Merkúr) és magyar szürreális mulatós elrajzolt néptáncelemekkel (Bartók: Divertimento III. tétel). A második rész nagyobb lélegzetű, összefüggő darab volt Ravel: G-dúr zongoraversenyére kavargó érzelmekkel, hömpölygő karjátékokkal, markáns urbánus jelenetekkel. Szinte elmerültünk benne az első sorból: könnyed volt és játékos, de, hál’ istennek, nem patetikus. Így semmi nem verhette ki a biztosítékot a bérletes közönségnél.
Müpa, november 5.
