Színház
Sértések és sértődések: így választottak színigazgatót Szegeden
Saját kis káoszunk
A koronavírus-járvány témáját „elhasználta” a közélet, átitatódott hétköznapjaink ideológiai és morális szólamaival, ráadásul a Dekameron maga is szinte minden alkotónak az eszébe jutott, így igen nehéz fába vágja a fejszéjét, aki mégis a járványról szeretne egy műalkotásban beszélni.
"A művészet az én dolgom és a humanizmus" - így beszélt Géczy Dorottya a pályájáról és a színházról
Életének 92. évében hétfőn elhunyt Géczy Dorottya Jászai Mari-díjas színművész. Lapunk 2016 nyarán készített interjút a színésszel. A most újraközölt beszélgetéssel emlékezünk rá.
Csak az Újszínház kapta meg eddig idén az állami támogatást a fővárosi színházak közül
Az állami támogatásra váró öt budapesti színház között van olyan, amelyiknek veszélybe kerülhet a működése is.
A 20. századot a maga tragédiáival sem kell véresen komolyan venni A vége színpadi adaptációjában
A Bartis Attila regényéből készült darab a súlyos témákat is könnyedebben tálalja, a nevetés és a látvány anélkül segít át minket a legrosszabbon, hogy a mélységeket eltakarná.
Az élet értelme
Ferdinand von Schirach izgalmas szerző: jogászból lett író, ami a hazánkban is játszott két színdarabján meg is látszik. A Terrort a Katona József Színház mutatta be 2016-ban, az Istent most láthatjuk először. Mindkettő zárt tárgyalás formáját ölti, a Terror a tárgyalóteremben játszódik, s bár az Istenben elhangzik az intelem, hogy „ügyvédnő, nem a bíróságon vagyunk”, és látszólag egy nyílt pódiumbeszélgetésen veszünk részt, valójában teljesen nyilvánvaló, hogy de, most is a bíróságon vagyunk. Ahol mi, nézők vagyunk bírók, és a felsorakoztatott számtalan érvből kell levonnunk a végső következtetést, majd szavaznunk kell arról, hogy támogatjuk-e Kertész Tibort abban, hogy orvosi segítséggel vessen véget az életének.
Trafó-igazgató: „Sötétnek látom a jövőt, lassan megfullad a szcéna”
Hová tűnnek a Fidesz egykori radikális kultúrharcosai?
Mindent szabad
Szotyiztak volna az ókori görögök? Ha igen, akkor lehet, hogy tangóztak is. Ha történeti hűségre nem is, a mű újító szándékú interpretálására annál inkább törekedett a Maladype Színházban Jaruszek Zsuzsanna és Társulata.
Ördög viszi
Az idősebb Vidnyánszky is eljött – megnézni a fiát –, és még félmaréknyi prominens személyiség, hogy Ascher Tamás rendezésében megcsodálja a katonát, aki eladja hegedűjét, szerelmét a vagyonért, dicsőségért, hatalomért.