Magyar Narancs: Korábban rendszeresen forgatott: a Drága örökösök című sorozatban 2019 és 2024 között játszott, 2022-ben pedig Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmdrámájában is emlékezetes alakítást nyújtott. Most viszont a színház dominál. Mi ennek az oka?
Járó Zsuzsa: Valóban nincs túl sok filmes munkám mostanában. A főiskola után az Örkényben kezdtem, aztán Eger következett. Amikor visszajöttem Budapestre, a Vígszínházba, rengeteg castingra jártam, és szinte mindig eljutottam az utolsó fordulóig. Olyan is volt, hogy az egyik sorozatnál a rendezők engem választottak, de a csatorna nem mellettem döntött. Meglehet, hogy az RTL-nél is így alakult volna, ha Hámori Barbara nem ragaszkodik hozzám. A Drága örökösökkel készítettünk egy pilotot, amelyet – még klasszikus módszerrel – ezer emberrel teszteltettek, és állítólag 97 százalékos eredményt értem el. Az említett sorozat idején és utána is forgattam egy csomó tévéfilmet, de azok nem lettek annyira ismertek. Megoszlanak a vélemények arról, mennyire vagyok „filmre való”. Talán egyszerűen az van, hogy a színházban jobban látszik, ki vagyok. Ott nem lehet elbújni.
MN: Mostanában szereplőválogatásokra sem hívják?
JZS: Pont tegnap gondolkodtam el rajta: évek óta egyetlen castingra hívtak csupán, és hogy ez vajon miért lehet így… Aztán délután felhívott a rendező, hogy megkaptam a szerepet – szóval valahogy helyrebillent bennem a dolog. De ezen kívül az elmúlt három évben nem voltam válogatáson, és közben teljesen átalakult a közeg. Azért gyorsan tegyük hozzá, én szeretek színházban játszani. Csak nagyon fontosak lennének a szakmai visszajelzések.
MN: Mennyire működik ma az átjárás a független és a kőszínházi világ között?
JZS: Szerintem működik, csak be kell jelentkezni. De én például nem vagyok bejelentkezős típus. Az Orlai Produkciós Irodát, ahol lassan tíz éve játszom, nem nevezném klasszikus értelemben függetlennek, inkább magánszínháznak, amelyik főleg közönségdarabokat játszik. De a valóban függetlenekkel biztosan tudnék – és szeretnék is – többet dolgozni. Sokszor az a benyomásom, hogy nem is tudják rólam ezt. Amikor leszerződtem az Orlaihoz, még volt több külsős munkám, de azok az évek során kikoptak. Időm pedig lenne, mert viszonylag sokat próbálok, de ehhez képest keveset játszom. Szóval lenne kapacitásom. És szerintem egy színésznek kifejezetten jót tesz, ha más közegbe kerül, más emberekkel dolgozik. Én ezt egyenesen igénylem. Elmesélek egy konkrét esetet. Az egyik vidéki színház nemrég felhívást tett közzé, hogy a Sirályt készítik egy külföldi rendezővel, és szereplőket keresnek. Elküldtem az önéletrajzomat, és azt is említettem, hogy Arkagyina az egyik szerepálmom, a másik meg Adél az Üvegcipőből. Nem túltolt, de vállalt önéletrajz volt. Ehhez képest még csak vissza sem írtak. Felhívtam a színház titkárságát, ott azt mondták, valószínűleg nem kerültem be a második fordulóba. Nem is tudtam, hogy vannak fordulók. Nem a visszautasítás fáj – ahhoz hozzászokik az ember –, hanem a csend. Mert az ember nemcsak szerepet kér, hanem párbeszédet.
MN: Több mint húsz éve végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor és Horvai István osztályában, és jövőre lesz tíz éve, hogy elhagyta a Vígszínházat, ahol 2011-től volt társulati tag. Most hol tart a pályája?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
