rés a présen: Milyen körülmények között talált téged a járvány?
Szenteczki Zita: A halál kilovagolt Perzsiából című, Juhász András intermédia-művésszel közös produkciónkat játszottuk volna blokkosítva ismét a Trafóban. Ehhez át kell alakítani az egész nagytermet. Épp kipakoltuk a teret, amikor jött a bejelentés, hogy nem lehet száz fő fölötti rendezvényt tartani. Rossz volt, hiszen ezt mindig úgy várja az egész stáb, mint a karácsonyt. Egyszer lement online, de a sok látványos videotechnika ellenére szerintem pont az nem érzékelhető belőle, hogyan válnak a színpadon látható történések illúzióvá real time, márpedig ez a lényege. Egyébként három új előadást rendeztem az évadban, és pont a végére értem a járvány kezdetére. Az Örkény Színházban az Édes Annát mutattuk be a stúdióban, ez ősszel átkerül a nagyszínpadra, a Radnóti Tesla Laborban a Narratívával Galgóczi Erzsébet Törvényen belül című művét, majd februárban a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban a Gyere haza, Mikkamakka! című előadást Lázár Ervin igen aktuális meséjéből. Aztán, mivel másodéves doktoris vagyok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, tanulással is töltöm az időm. A karantén alatt a TRIP Hajón rendeztem Maros András Elég erős című darabjából egy Zoom-filmet Magács László meghívására az Első Magyar Karanténszínháznak még a járvány elején.
rap: Mi a kutatási témád?
SZZ: Magánmitológiák címen azt vizsgálom, hogyan juthat el minél több emberhez a nagyon személyes mondanivaló. Három fejezetből áll. Az első fele a számomra a témában példaértékű előadásokról szól. Például a Romeo Castellucci rendezte Gluck-operáról, az Orfeusz és Euridikéről, ahol a görög tragédiát egy valós élethelyzettel fűzi össze az alkotó. Egy nő történetével, aki az előadás idején 18 hónapja feküdt kórházban, lebénulva úgy, hogy csak a szemét tudta mozgatni, tehát a pillantásával kommunikált, és a férje minden nap meglátogatta. Ez indította el a doktori tervét bennem, mert azt éreztem, hogy nagyon fontos, hogy egy előadás milyen asszociációkat nyit meg a nézőben. A hazai magánmitológiák közül egyebek közt El Kazovszkij Dzsan-panoptikumával foglalkozom. A disszertáció második részében olyan személyes történetekről van szó, amelyeket mások hoztak nyilvánosságra, viszont színházi előadást rendeztem belőlük. Többször naplókat adaptálok színpadra. Porogi Dorka volt osztálytársammal az előző évadban a Pozsonyi úti Amikor Galériában csináltunk egy közös hangperformanszot Küszködik és teremt címmel. Gyarmati Fanni naplóinak teljes szövegét 12 fiatal színésznő olvasta fel egyszerre és a látogatók térkép alapján igazodhattak el az évek közt. Készült belőle hangfelvétel, ami mostantól meghallgatható az szfe.hu oldalon. A harmadik fejezet a saját naplóimat vizsgálja, abból is volt már előadásom régebben, illetve elkezdtünk egy kutatást saját mítoszok feltárásával, amiből előadás lesz.
rap: Be van táblázva a jövő évadod is?
SZZ: Két közös rendezésünk is lesz ebben az évadban a Narratívával, illetve novemberben Marosvásárhelyre megyek dolgozni. Ott jártam egy évig színészszakra, és a volt osztályfőnököm, Harsányi Zsolt hívott meg rendezni az egyetem egy hagyományos színházi programjára, amelyben a tanulók és a tanárok együtt játszanak. Aztán Pécsen a Bóbita Bábszínházban készítek egy cseh madaras mesét. Jövő júniusban, pont a 30. szülinapomra esik a Nemes Anna festővel és Raubinek Lili táncossal közös előadásunk premierje, amelyben a saját élethelyzetünkről beszélünk, miközben megvizsgáljuk felnőtt fejjel a közös gyerekkori történeteinket. Az előadás munkacíme: Saját drive.
rap: A járvány hatott a munkáidra?
SZZ: Inkább a metódusokat befolyásolta, nem a tematikát. Ebből a helyzetből következik például, ahogy a lányokkal a Drive-on dolgozunk. A Narratívával pedig heti rendszerességgel tárgyalunk a Zoomon és adunk egymásnak kreatív feladatokat, hogy minél jobban megismerjük egymást.
rap: Mi történik most a Narratíva társulattal?
SZZ: Készülünk a jövő évadra és segítjük azt, aki épp rendez. Nem úgy tekintünk az alkotásra, mint a birtokunkra, inkább azt gondoljuk, hogy a különféle nézőpontok összeadódhatnak, így valamiféle kollektív alkotófolyamatban vagyunk. A mi generációnknak ez a metódus jó lehetőség a struktúraváltásra. Hét évre szerződtünk egymással. Az első évben mindenki függetlenül, de klasszikusabb formában azt rendezte meg, ami hozzá közel áll. A következő évadban két dolgot csinálunk közösen: egy családi színházat, együttműködésben Jankó Mátyás technikai vezetőnk Papírpanír Imagináriumával, amelynek az egyik fő célja, hogy ne csak a fővárosban tudjon fórumként működni, különleges, vidékre is utaztatható foglalkozás formájában dolgozunk, januártól pedig egy felnőtt darabot próbálunk.
