ZSINÓRPADLÁS - Interjú

„Már nem mondanak, nem írnak igazat”

Lovas Rozi színész

Színház

Erősen indul az Itt érzem magam otthon című, legújabb magyar thriller: az utolsó munkanapjáról éppen hazafelé tartó Ritát elrabolják, fogva tartója pedig addig kínozza, míg el nem ismeri, hogy ő valójában Szilvi, egy család rég eltűnt lánya. Rita a túlélés érdekében belemegy, és egy fura családba csöppen: senki sem az, akinek látszik, de mindenki igyekszik, hogy a családfő – a Papa – kedvére tegyen. Napjaink magyar valóságának paraboláját a döntnökök is felismerték, ezért nem is adtak támogatást a filmre. A főszereplővel forradalmi alakokról, a hatalom természetéről és a Loupe Színházi Társulásról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Az Itt érzem magam otthonbeli figurája nagy utat jár be: megkötözik, kínozzák, majd nagyon óvatosan kell új „családtagjai” között lavíroznia. Melyik stáció jelentette a legnagyobb kihívást?

Lovas Rozi: Holtai Gábor rendező és Veres Attila forgatókönyv­író a filmet kifejezetten Molnár Áronra, Znamenák Istvánra és rám írta, így már az elejétől fogva közös ügyünknek éreztem az egészet, sokkal intimebb projektnek, mint egy olyan produkciót, ahova egy bizonyos ponton egyszer csak becastingolnak. Nagyon sok gondolatot indított bennem, de nem okoskodtam túl, hagytam, hogy ez a remekül megírt történet zsigerileg magával vigyen. Nagyjából kronologikus sorrendben vettük fel a jeleneteket, így azokkal kezdtük, amikor Ritát a benevelőszobában elkezdik megtörni. Sokat segített ennek a fizikai része. Azt kértem a stábtól, hogy valóban kössenek gúzsba, és húzzanak zsákot a fejemre. Ez a kiszolgáltatottság brutális, pánikszerű érzéseket keltett, ami nagyon jól megadta azt az alapot, ahonnan Rita elindulva óriási utat tesz meg. Gábor pedig nagyon nagy szabadságot adott. Szeretem, ahogy instruál, úgy érzem, nagyon megtaláltuk egymást, és ez igaz Szőke Dániel operatőrre, vagy épp Molnár Áron barátomra is, akivel régebb óta ismerjük egymást. Ráadásul a történet annyira jelen idejű és éles, mintha régóta benne élnénk.

MN: Ez valamilyen szinten igaz is: úgy fogalmazott egy posztban, hogy öt éve van magával ez a szerep. Miért tartott ilyen sokáig, mire elkészült a film?

LR: Az Inkubátor Programban még kapott támogatást a forgatókönyv fejlesztésére, a gyártásra viszont már nem. Sőt, azt is egyértelműen megfogalmazták, hogy ez a film ebben a rendszerben soha nem fog magyar állami támogatást kapni. Gábor egy közönségtalálkozón el is mesélte az esetet: nagyon tetszett nekik a könyv, látták, hogy egy magas színvonalú terv, amely már forgatókönyvként is működik, de látták benne a parabolát is, azt, hogy ez a máról, rólunk szól. Az egyik döntnök úgy fogalmazott: ő emlékszik arra, amikor még Rita volt, és arra is emlékszik, amikor úgy döntött, hogy Szilvi lesz, mert Szilvinek lenni igazából jó. Már kezdtünk lemondani a filmről, de közben úgy látszódott, független forrásból és külföldről is érdeklődnek az ötlet iránt. Emlékszem arra a telefonra, amikor Gábor elmondta, hogy hiába gondolkodtunk sokáig együtt róla, úgy néz ki, az Itt érzem magam otthon mégis külföldi film lesz angol nyelven, nem magyar színészekkel. Majd 2023 végén mégis úgy döntött, hogy hiába állná meg a helyét a történet a világ más pontján is, ennek a filmnek itt a helye, ebben az országban, ezen a nyelven, ezekkel a színészekkel. Farkas Ádám, Mártonffy Zoltán és Fülöp Péter producereknek köszönhetően sikerült annyi pénzt összegyűjteni, hogy az eszközöket kifizessük, a színészek és a stáb pedig szívességből, vagy épp piaci áruk töredékéért vállalták a munkát. Áron és én pedig executive producerek lettünk – azaz gázsi nélkül dolgoztunk, de ha a film megkereste az árát, akkor a nyereségből százalékosan osztozunk.

MN: Egy ilyen intenzív szerepet nehéz elengedni, vagy éppen megkönnyebbülés?

LR: Én általában nagyon megszeretem a szerepeimet, a részemmé válnak. Tanulok tőlük, beleadom a jelenlétemet, időmet, lelkemet és fizikumomat – ezért minden elengedés nehéz. A színház egy picit más, mert az jelen idejű műfaj, de ha lejátszottam egy szériát és le kell tennem egy szerepet, az ugyanolyan nehéz. A filmbeli Rita azért is nőtt annyira a szívemhez, mert olyan sokáig velem volt. Ritkán jön szembe az emberrel egy ilyen kaliberű szerep, egy ekkora kihívás. Nemcsak az, hogy ő a főszereplő, de rajta keresztül mesélődik el ez a fontos történet. Ez az öt év egy igazi hullámvasútnak bizonyult, ez idő alatt pedig végig birizgálta a fantáziámat. Sokszor adott löketet a nehezebb pillanatokban, ha arra gondoltam, hogy valahol létezik ez a terv, hogy rám írtak egy ilyen forgatókönyvet, amelyet egyszer remélhetőleg le is tudunk forgatni.

 
Fotó: Palágyi Barbara 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szolzsenyicin megint vesztett, de halála után legalább elüldözni nem lehet

A Gulag szigetvilág olvasása közben lágerekkel álmodtam. Néha kiborultam, máskor lenyűgözött, mennyire sokféleképpen nagyszerű ez a kétezer oldal. Nehéz nem meglátni benne a szerző humanizmusának tragédiáját is: a Gulag emlékezetét, amiről főként miatta tudunk, éppen most törli el az orosz rendszer, miközben ismét magyarázni kell, ki az elkövető és ki az áldozat.

„Itt már nincs miről beszélni” – Közös éneklés a Kossuth téren

Beszédek, kiáltványok helyett énekszót hallhat, aki kilátogat a Kossuth térre vasárnap délután 1 és 3 óra között. A „Van hangunk” nőnapi akció szervezői szeretnék, ha március 8. nem csak egy szimbolikus gesztus lenne – közös éneklésre hívnak mindenkit, aki szerint a nők ügye nem díszlet, hanem társadalmi kérdés. Miklusicsák Alízt, a Dajer Alapítvány kurátorát kérdeztük az esemény részleteiről.

Ilyen az, amikor Zelenszkij mutogat Orbánra

Az ukrán elnök nem a magyaroknak üzent, amikor Orbánt fenyegette, hanem a saját szavazóinak, akik választ kérnek arra, miért nem harcolta még ki a pénzügyi mentőcsomagot az Európai Uniótól. De a magyar miniszterelnököt amúgy is Putyin ügynökének tartják az ukránok – így nem bánják, ha csúnyán beszélnek róla.

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.