Meghalt Szurdi Miklós

  • narancs.hu
  • 2024. február 12.

Színház

A magyar művészvilág meghatározó alakja hosszan tartó betegség után hunyt el.

73 éves korában meghalt Szurdi Miklós, a magyar művészvilág  meghatározó alakja. Halálhírét Pásztor László erdőkertesi polgármester jelentette be.

 
Szurdi Miklós
 

 „Hosszan tartó betegség után meghalt Szurdi Miklós, aki a magyar filmvilágban mindennel foglalkozott, amivel csak lehetett. Színészként, rendezőként, forgatókönyvíróként és színházigazgatóként is tevékenykedett. Mély megrendüléssel fogadtam a hírt. Nagyon megkedveltem Őt, mert fiatalos gondolkodása és sajátos világlátása ösztönzően hatott a környezetére. Szurdi Miklós művész volt. Egy ember, akire számíthattam. Munkaerő, aki szívén viselte Erdőkertes kulturális életét. Egy hős, aki kitartóan viselte hosszan tartó, komoly betegségét. Elment, és nagy űrt hagy maga után. Köszönjük, Miklós, hogy nekünk is voltál!”

– fogalmazott Facebookon a polgármester.

Szurdi Miklós színész, rendező 1950-ben született. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán előbb színész (1947), majd rendező (1975) szakos diplomát szerzett. Négy évig filmgyári assziszens volt, majd színházi rendezőként dolgozott Kecskeméten (1975-79) és Szolnokon (1979-82). 1983-tól a Magyar Filmgyártó Vállalat és a Magyar Televízió rendezőjeként játékfilmeket, tévéfilmeket és tévésorozatokat rendezett, de színházakban továbbra is dolgozott (Veszprémben és Székesfehérváron, Budapesten pedig a Nemzetiben és a Fiatalok Színházában.)

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.