Színház

A színházakat sem kímélte Semjén salátatörvénye.

Beszélgetés Magács László rendezővel, a TRIP kulthajó kapitányával.

Segélyalapot hoz létre a szervezet. Azoknak segítenének, akiknek azonnali pénzbeli támogatásra van szükségük. A független előadó-művészeti terület intézményi háttér és szociális védőháló nélkül különösen védtelen a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben.

Reméli, hogy ami most történik a színházi szakmában és a világban, tiszulást hoz, katarzist.

Miután Eszenyi Enikő visszavonta pályázatát, várható volt a döntés.

Hiányolják a beismerést és a bocsánatkérést.

Szorgalmazza, hogy az igazgató lemondása ellenére is vizsgálják ki, mi történt a Vígszínházban, hogy "derüljön fény az igazságra".

A vonatkozó törvény módosítása és a kormányzati nyomásgyakorlás miatt a főváros vezetése defenzívába szorulva tárgyal a színházak fenntartásáról. A tét nagy: megtarthatják-e a fenntartói jogköreiket, vagy jönnek a tisztán állami „jobbos” és fővárosi „ellenzéki-balos” színházak?

Kezek vannak mindenhol a Narratíva Társulat legújabb, Szenteczki Zita rendezte előadásában. Vékony pálcákra ráhúzott, kissé vérfagyasztó mementóként, múzeumi tárgyként és bábként is funkcionáló kezek, melyek bizonyára számtalanszor emeltek szájakhoz olcsó cigit és konyakot. A valaha hozzájuk tartozó embereket nekünk kell elképzelni.

Független, újításra és szabadságra törekvő színházi formációt hívott életre négy rendező. Bár úgy látják, egyszerűbb meglévő intézmény vezetésére pályázni, mint saját társulatot építeni, tesznek egy kísérletet.

Magyarország erősen tartja magát a nemzetközi buzilobbival szemben, miközben egyre több ember fogadja el, hogy a szerelem mindenkié. De kié a színház, és szabad-e szabadnak lenni a falai között?