Színház
A kormány emberei lesznek többségben a színházak felügyelőbizottságában
A színházakat sem kímélte Semjén salátatörvénye.
Hasít az Első Magyar Karantén-színház: versenyeznek a járványról szóló drámák
Beszélgetés Magács László rendezővel, a TRIP kulthajó kapitányával.
Adományokat gyűjt a színházi szakma áthidaló támogatásához a Független Előadó-művészeti Szövetség
Segélyalapot hoz létre a szervezet. Azoknak segítenének, akiknek azonnali pénzbeli támogatásra van szükségük. A független előadó-művészeti terület intézményi háttér és szociális védőháló nélkül különösen védtelen a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben.
Rudolf Péter: „Túl sok fájdalom, indulat tört a felszínre”
Reméli, hogy ami most történik a színházi szakmában és a világban, tiszulást hoz, katarzist.
Rudolf Péter lett a Vígszínház igazgatója
Miután Eszenyi Enikő visszavonta pályázatát, várható volt a döntés.
Újabb nyilatkozatot tettek a Vígszínház elszerződött társulati tagjai
Hiányolják a beismerést és a bocsánatkérést.
Stohl András Eszenyiről: "Önmagát áldozatnak állítja be"
Szorgalmazza, hogy az igazgató lemondása ellenére is vizsgálják ki, mi történt a Vígszínházban, hogy "derüljön fény az igazságra".
Húzd meg, ereszd meg!
A vonatkozó törvény módosítása és a kormányzati nyomásgyakorlás miatt a főváros vezetése defenzívába szorulva tárgyal a színházak fenntartásáról. A tét nagy: megtarthatják-e a fenntartói jogköreiket, vagy jönnek a tisztán állami „jobbos” és fővárosi „ellenzéki-balos” színházak?
Idegen kéz
Kezek vannak mindenhol a Narratíva Társulat legújabb, Szenteczki Zita rendezte előadásában. Vékony pálcákra ráhúzott, kissé vérfagyasztó mementóként, múzeumi tárgyként és bábként is funkcionáló kezek, melyek bizonyára számtalanszor emeltek szájakhoz olcsó cigit és konyakot. A valaha hozzájuk tartozó embereket nekünk kell elképzelni.
Kamionszínház
Független, újításra és szabadságra törekvő színházi formációt hívott életre négy rendező. Bár úgy látják, egyszerűbb meglévő intézmény vezetésére pályázni, mint saját társulatot építeni, tesznek egy kísérletet.
Mindig érzékenyít
Magyarország erősen tartja magát a nemzetközi buzilobbival szemben, miközben egyre több ember fogadja el, hogy a szerelem mindenkié. De kié a színház, és szabad-e szabadnak lenni a falai között?

