Ókovács felkért egy másik zenekart, hogy ugorjon be a vasárnapi Don Giovannira

  • narancs.hu
  • 2024. március 22.

Színház

De a Budafoki Dohnányi Zenekar tagjai szolidárisak voltak sztrájkoló kollégáikkal, és visszautasították.

Még mindig a keddi Don Giovanni díszlete áll az Opera színpadán, ezért a csütörtöki Mayerling című balett helyett ismét Mozart operáját játszották, most már teljesen nélkülözve a zenekart – írja a Népszava.

Ókovács Szilveszter főigazgató csütörtök délben erősített meg, hogy este biztosan nem tudják játszani a Mayerling című balettet, később pedig ki is tették az intézmény honlapjára a műsorváltozás tényét. A főigazgató vezetői társaival nem sokkal korábban még a következő évad terveit ismertette a sajtóval.

Az évadbejelentés után a főigazgató a lap kérdéseire válaszolva elmondta, a sztrájktörvény szerint a sztrájkolóknak időben jelezni kell, hogy mikor tervezik a munkabeszüntetést. Ezt Ókovács Szilveszter szerint az intézmény szakszervezete nem tartja be, és ezt üzenetváltásokkal is tudja bizonyítani. Szerdán délután ötkor például még azt a tájékoztatást kapták, hogy nyolckor beül az árokba a zenekar, este nyolc óra után közölték csak, hogy ez nem történik meg. Arra a kérdésre, hogy nem lett volna-e korrektebb lemondani a szerdai Hunyadi László című előadást a sztrájk miatt, a főigazgató úgy válaszolt,

intézményvezetőként másban nem érdekelt, kizárólag az előadások megtartásában.

Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének (ODFSZ) elnöke a lap megkeresésére elmondta, Ókovács Szilveszter csütörtök délutáni egyeztetésen nem vett részt, helyettesét küldte el, de nem közeledtek az álláspontok. A lap úgy tudja, Ókovács Szilveszter felkérte a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekart (BDZ), hogy vasárnap játsszák el a Don Giovannit a sztrájkoló Opera-zenekar helyett,

a BDZ zenészei azonban szolidárisak voltak kollégáikkal és leszavazták a beugrást.

Ezt az információt a szakszervezeti vezető is megerősítette. Hollerung Gábor a lapnak nyilatkozva elmondta: „Valóban beszéltünk, de nem került szóba, hogy ez megvalósuljon.” Hangsúlyozta, látja a zenészek leterheltségét, ezzel együtt nem gondolja, hogy a sztrájk az optimális megoldás a helyzet kezelésére.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.