Ókovács Szilveszter keményen törleszt a Billy Elliot miatt: keresztény tematikájú évadot tervez 2019–2020-ra az Operaház

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 12.

Színház

De legalább az Erkel Színházat is felújítaná újra.

Az Újszínház sajátos Keresztény Színházi Fesztiválja után a Billy Elliot musicallel jókora fekete pontot szerző Ókovács Szilveszter is felzárkózna kicsit a NER fősodrához, ezért a főigazgató a 2019–2020-as évad kiemelt témájának a kereszténységet választotta. Vagyis „olyan darabokat fognak bemutatni, amelyek mélységében foglalkoznak a kereszténységgel”. Ráadásul az intézmény a tematikához passzolva külön fesztivállal is készül.

Szegény jó Domingo halaszthat még egy évet

Egy éve kezdődött az Operaház felújítása és korszerűsítése. A tervek szerint az Andrássy úti épület hivatalosan 2019 őszén nyílhat meg, de ha minden jól alakul, már májusban ott rendeznék meg a 2018–2019-es évadot záró Puccini-operafesztivált. És bár az Erkel Színházat nem is olyan rég újították fel, Ókovács szerint időszerű lenne az Erkel Színház széles körű felújítása is. Mert az épület egy 2012-es kormánydöntés értelmében csupán öt évre lett felújítva összesen 1,7 milliárd forintból – ekkor csak a legszükségesebb renoválási, fejlesztési és szépészeti munkálatokat látták el –, az az ötéves ciklus pedig idén novemberben lejár...

„Szeretném, ha nem is 2018-ban, de 2020 végén leállhatna az Erkel Színház, majd két év múlva, 2022 decemberében, a színház 111. évfordulóján újra kinyithatna.” A főigazgató közlése szerint az Erkel Színház Magyarország legnagyobb színházépülete, felújítására pedig indokolt lenne mintegy 30 milliárd forintot költeni, hisz' a kisebb vidéki színházakat is 10-15 milliárd forint körüli összegekért korszerűsítik, az Erkel pedig 50 éve esett át nagyobb fejlesztésen.

S ott van még az Operaházhoz tartozó gigaprojektként a Eiffel-csarnok, vagyis az Eiffel Műhelyház is, amely „integrált műhely-, raktár- és próbacentrum” létrehozását szintén maga Ókovács sürgette még 2013-ban. A MÁV kőbányai, 22 ezer négyzetméteres alapterületű Északi Járműjavítójára aztán 2014 őszén esett a választás, és bár kezdetben 2017-es átadásról volt szó, egy ideje 2019-es átadási határidőt emleget a főigazgató. Mostani közlése szerint jövő év januárjától szakaszosan adnák át a négyszáz férőhelyes csarnokot.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.