A zsidó kutya
Sokszereplős a mű, össze sem tudtam számolni, hányan jelennek meg a színpadon.
Sokszereplős a mű, össze sem tudtam számolni, hányan jelennek meg a színpadon.
Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.
„A dráma és a színház számomra az emberek találkozásáról szól. Odafigyelés és egymásra figyelés, kíváncsiság és nyitottság, amiben a közönség az egyik legfontosabb résztvevő. Lehetne azt is csinálni, hogy »csak« a klasszikusokat nézzük új köntösben. De a visszajelzések azt mutatják, van igény az újra” – mondta egy interjúban O. Horváth Sári drámaíró.
A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.
Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.
A nyolcvanas évek lengyel sztrájkkövetelései, a munkásnegyedek szürke betonfala és a szabadság reménye: a Nobel-békedíjas Lech Wałęsa feleségének élettörténetét Marzenia i tajemnice (Álmok és titkok) címmel Piotr Adamowicz újságíró és egykori Szolidaritás-tag írta meg, Krystyna Janda ebből készített színpadi változatot.
Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.
Tatabányán a Bűn és bűnhődéssel kezdik az októbert, és ez a tematika határozza majd meg az egész évadukat, amelyben a súlyosabb műfajok mellett krimi és komédia is színpadra kerül.