Interjú

Vona és Mata Hari

Sándor Anna, a Spinoza ház alapító-igazgatója
szerző
Csendes-Erdei Emese
publikálva
2017/49. (12. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nagy port kavart Vona Gábor látogatása a Spinozában. Sándor Annát meg is fenyegették, de ő kiáll a döntése mellett. Az a véleménye, hogy mivel a Jobbik is a magyar politikai élet szereplője, a demokrácia szellemében velük is le lehet ülni egy asztalhoz. A Spinoza Színház jelentőségéről és jövőjéről is beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Az elmúlt pár hétben sokan támadták önt azért, mert egy politikai beszélgetéssorozatba elhívta vendégnek Vona Gábort. Miért gondolta, hogy ez jó ötlet?

Sándor Anna: A Spinoza programjainál nagyon fontosnak tartom egyebek között azt, hogy a társadalom egészségét szolgálják. Ezért volt nálunk több mint száz Popper Péter-előadás, ami a lelki egészségünkről szólt. Ezenkívül alapvető szempont a szórakozva tanítás, hogy valódi tudást adjunk át, de ne túl nehezen. Ennek érdekében van műsoron már hosszú évek óta például Ungvári Tamás irodalomtörténeti vagy Heller Ágnes filozófiai és közéleti előadás-sorozata. A politika ugyan nem foglal el központi szerepet a repertoárban, de azt gondolom, ezzel is fontos foglalkozni, különösen a választások előtt fél évvel, amikor jól látszik, milyen szörnyű a hangulat. Ezért jutott eszembe – most már tudom, naivan –, hogy elhívom a főbb politikai pártok vezetőit, mindenkit, akinek a pártja eléri az 1 százalékot. Mivel ebben benne van a Jobbik is, természetes volt, hogy meghívom Vona Gábort. Ezután rengeteg telefont és levelet kaptam, nagyjából ugyanannyian mondták azt, hogy vonjam vissza a meghívást, mint azt, hogy klassz, amit csinálok. Az ellenzők azzal érveltek, a szélsőjobbnak nem szabad teret adni, én viszont erről azt gondolom, hogy tetszik vagy sem, de a szélsőjobb benn van a parlamentben, szereplője a mai magyar politikai életnek, ezért őket is meg kell ismerni.

MN: Azután sem állt el a meghívástól, hogy megfenyegették a színházat. Pontosan miről szóltak ezek a fenyegetések?

SA: Tüntetést és élőláncot akartak szervezni a Spinozához, de ezeket nem vettem komolyan. Véleményem szerint olyan impotens a magyar közélet, hogy ott sem tudnak rendes tüntetést szervezni, ahol tényleg kellene. Ebben a színházban nagyjából hetven ember fér el, és köztudott, hogy a Spinoza törzsközönségét balliberális értelmiségiek alkotják. Elképesztő, hogy egyesek attól féltek, Vona majd megtérít hetven teljesen más világnézetű embert. A korrektség és a demokrácia szellemében alkalmat akartam teremteni arra, hogy Vonának is feltehessük a kényes kérdéseket, hogy megnézzük, ki ez az ember, akivel ennyire nem értünk egyet, és akire biztosan nem szavaznánk. Ledöbbentem, hogy ez a cirkusz lett belőle.

MN: A Jobbik néppártosodása előtt is meghívta volna a pártvezetőt?

SA: Engem nem érdekel a néppártosodás, ha 2014-ben jut eszembe ez a beszélgetéssorozat, akkor is meghívtam volna. Az előző választásoknál Kéri László politológust kértem fel az akkori választások előtt fél évvel, hogy minden hónapban egy-egy párt programját elemezze. Visszatérve Vonára, vele kapcsolatban személy szerint arra voltam kíváncsi, miért gondolja azt, hogy mi egy percig is komolyan vesszük a Jobbik változását. Ezt mi nem fogadjuk el, mert nem őszinte. Ha az lenne, akkor az egész pártja elhatárolódna tőle.

MN: Utólag hogyan értékeli a beszélgetést?

SA: Elégedett vagyok, Rangos Katalin újság­író feltette azokat a kérdéseket, amelyeket fel kellett, a gárdamellénytől a zsidózáson át minden fontos dologról szó esett. Sokan nehezményezték, hogy Vonát mindvégig udvarias hangnemben kérdezte. Civilizált emberek vagyunk, szerintem ez természetes.

MN: Ezt az esetet leszámítva előfordult az elmúlt tizenöt évben, amikor magyarázkodnia kellett egy program vagy egy meghívott vendég miatt?

SA: Talán tíz-tizenkét évvel ezelőtt, amikor az Egy kis bécsi kurva emlékezései című darabot adtuk elő. Ez egy nagyon komoly előadás volt, és valóban feszegette a határokat szexuális téren, ami miatt magyarázkodnom kellett. Ezt az esetet figyelmeztetésnek fogtam fel, ugyanis akkor jöttem rá: nem biztos, hogy mindig helyes a saját értékítéletem. Azóta, ha kétségeim vannak bármely kényes témával kapcsolatban, több ismerősöm, kollégám véleményét kérem ki. Az elmúlt tizenöt évben kétezer előadásunk volt, ez volt az egyetlen ilyen eset, de közel sem volt akkora a felháborodás, mint most.

MN: Alapvetően tehát egymaga dönti el, mi kerüljön műsorra?

SA: Nagyjából, de több mindenkivel konzultálok. Ez nem azt jelenti, hogy csak az én ízlésemnek megfelelő darabok jöhetnek, viszont azt gondolom, én az utca értelmes embere vagyok, és ha valamit nem értek, annak nincs helye a Spinozában. Ezzel azt akarom mondani, hogy a lilaságnak is van határa. Amikor több évtized után visszatértem Hollandiából, egy olyan helyet szerettem volna létrehozni, ahol értelmes dolgok történnek, és értelmes emberek találkoznak egymással, akik új ismeretekre szeretnének szert tenni. A Spinoza lényege többek között a szórakozva tanítás. Freud nevét például mindenki ismeri, viszont azt kevesen tudják, hogy magyar kollégája, Ferenczi Sándor volt a szakma első kinevezett professzora. A Ferenczi és Freud című darabunkat ennek jegyében történelmi előadásnak is lehet tekinteni, hiszen a két orvos barátságán kívül arról is szól, hogyan kezdődött az egész pszichoanalitikus mozgalom. Hasonló céllal készült darab Pulitzerről is, akiről sokan csak annyit tudnak, rangos újságírói díjat alapított Amerikában, de arról nem hallottak, hogy ő egy makói magyar fiú volt, aki egy fillér nélkül ment el az Államokba, ahol gyakorlatilag megteremtette a modern demokratikus újságírást, és megmutatta, hol van a sajtó helye egy egészséges modern társadalomban.

MN: Mi alapján dönt a témákról? Azt feltételezi, hogy ami éppen önt érdekli, az másokat is megfog?

SA: Bizonyára a személyes érdeklődésem is hatással van a repertoárra, főleg, ha én írom a darabot. De ennél fontosabb szempont, hogy mai témát, mai darabokat viszünk színpadra. Büszke vagyok arra, hogy nem külföldi műveket, nem klasszikusokat, hanem főleg saját előadásokat mutatunk be. Egyébként ennek a kis színháznak különbejáratú operasorozata is van, 21. századi operákkal. Ezek mind saját darabok. Készült opera Frida Kahlo életéről, Spinozáról és Rembrandtról, A Poppera című zenés játékunk Popper Péterre utal. Mata Hariról most készül egy újabb operánk.

MN: Több évtizedig élt Hollandiában, majd hazajött, hogy vállalkozzon. Miért pont színházat alapított?

SA: Hollandiában láttam ezt a műfajt: nem egészen színház, nem egészen vendéglő, valahogy ez is, az is. Inkább egy olyan hely, ahol sok minden történik, és ahol értelmes embe­rek szívesen jönnek össze.

MN: A Spinozában fontos, hogy legyenek rendszeresen a zsidó kultúrához kapcsolódó programok. Az épület kiválasztásánál jelentős szerepet játszott a VII. kerület történelmi múltja?

SA: Nagyon kevés időm volt keresgélni, ha máshol találok jobbat, akkor talán azt választom, de örülök, hogy így alakult. A Spinoza eredeti elképzelését a következő három dologgal lehetne röviden összefoglalni: zsidó kultúra, holland kultúra és elsősorban a nyílt, szabad szellem. Spinoza személye mindhármat megtestesíti, ezért ez lett a színház neve. Kezdetben azt szerettem volna, hogy a Spinoza Színház legyen a holland kultúra közvetítő intézménye is, ugyanis Hollandia azon kevés uniós országok közé tartozik, amelynek nincsen Magyarországon önálló kulturális intézete. Az első két évben nagyon sokat tettem a holland kultúráért, de holland oldalról nem kaptam ehhez anyagi támogatást, ezért felhagytam ezzel.

MN: Említette, hogy a tanítás, az új ismeretek átadása fontos küldetése a Spinozának. Látogatják az előadásokat fiatalok?

SA: Sajnos nem igazán jönnek, és ez nagy baj. A Spinoza alatt van a Lámpás nevű romkocsma, ami minden este tele van intellektuális fiatalokkal. Szoktam nekik mondani, hogy üljenek be héttől nyolcig hozzám egy előadásra, a jegyek 10 százalékát általában is ingyen adom. De nem jönnek. Attól tartok, a fiatalok alapvetően nem járnak színházba.

MN: Milyen szerepet tölt most be a fővárosi színházi életben a Spinoza?

SA: Büszke lehetek, mert ahhoz képest, hogy 15 éve a színház működésére egy fillér támogatást sem kapok, a Spinoza rajta van Budapest kulturális térképén. Az egész jobbikos cirkusznak egyébként az volt a pozitív hozadéka, hogy több helyen azt olvastam, a Spinoza a liberális értelmiség fellegvára, illetve az értelmiség szentélye, amely nem engedheti meg magának, hogy fogadja Vona Gábort. Őszintén szólva nem tudtam, hogy ilyen magasra értékelik a Spinozát.

MN: Hogyan látja a színház jövőjét?

SA: Szeretném, ha életben maradna, ugyanis sosem tudom, hogy holnap nem kell-e bezárnom. Nem lehet nyereséggel kis színházat csinálni, mert a költségek ugyanakkorák, mint egy nagy színháznál, a bevétel viszont nagyon szerény. A színészt, a jegyszedőt és a technikust ugyanúgy meg kell fizetni attól függetlenül, hogy ide hetven ember fér be, nem hétszáz. Az NKA-tól ugyan soha sem kaptam a színház működését biztosító támogatást, de egy-egy produkcióra időnként sikerül elnyerni némi pénzt. Érdekes, hogy amikor támogatást kérek, akkor a Spinoza nem bizonyul társadalmilag hasznosnak. De amikor egy olyan beszélgetésre hívok hetven embert, amelyen a Jobbik elnöke is részt vesz, akkor a színházunk hirtelen a kultúra fellegvára lesz, ahová nem illik Vonát meghívni.

szerző
Csendes-Erdei Emese
publikálva
2017/49. (12. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    Cyrano
    2017. december 27., szerda 08:54
    Ah, ja. A náci párt is a politikai élet szereplője volt.
    Sokan vélték, hogy velük is lehet beszélgetni - együttműködni.
    Láttuk mi lett a vége. Másodszor már nincs bizalom.
    Sajnálom, hogy S.A. ezt nem érti.
  2. 2
    tiszapolgári
    2017. december 27., szerda 09:20
    Én örülök ennek az interjúnak, fontosnak tartom, hogy Sándor Anna elmondhassa, mit gondol erről. Annak ellenére, hogy én biztosan nem hívtam volna meg Vonát.
  3. 3
    galambocskám
    2017. december 27., szerda 10:38
    A vonával ez a baj hogy az ember undorodik tőle meg a pártjától. Ez nem párt, ez csürhe. Bárdolatlan, bunkó bagázs amelynek működése kormánypozícióban kimondhatatlan csapás lenne az országra. Bunkókkal így is el vagyunk látva, sőt túltermelés mutatkozik.

    Demokrácia ide, demokrácia oda ez a bagázs soha nem kerülhet kormányra - remélem a Viktor is így gondolja, noha nála bizonyos önös érdekek is fennforognak. Amely önös érdekek egybeesnek az ország érdekeivel.

  4. 4
    tiszapolgári
    2017. december 27., szerda 10:45
    Békegalamb: A vonával ez a baj hogy az ember undorodik tőle meg a pártjától.

    Ez nem csoda, hiszen maga az emberiség 99.9%-tól undorodik.

    Inkább az a csoda, hogy amikor Vona nevét írja, még nem találja meg a Shift billentyűt, de amikor Viktorét, akkor már igen. Mindig.


  5. 5
    galambocskám
    2017. december 27., szerda 11:19
    Ugyan már, kolorádóbogaram!
  6. 6
    reuters
    2017. december 27., szerda 11:34
    A magyar jelenre és jövőre nem Vona Gábor jelenti a veszélyt, hanem OV.
    Meg Rangos, akinek volt képe udvarias hangnemben kérdezni Vonát. Skandalum!
    Nem is értem, hogy sem előtte, sem utána miért nem jött össze e tüntetés!:)))
  7. 7
    rworse
    2017. december 27., szerda 11:45
    A grrreselyű shift billentyűje algrrroritmus szerint működik.

    -.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

    Egyelőre én se hívtam volna meg Vonát, hiszen egyelőre a Hitler hasonlat áll. Hogy egyénileg Vona mit gondol komolyan a néppártosodásból, a damaszkuszi útjából, kétségeim vannak, de a pártja nagy része biztos, hogy nem gondolja komolyan, hiszen, amint arról most is szó esett, akkor otthagynák a pártot, illetve otthagyná őket a párt.
  8. 8
    yoyo
    2017. december 27., szerda 12:37
    A Fidesz hosszú évek óta alkalmazza azt a gyakorlatot, hogy mindenféle kérdés feltevése elől elzárkózik, ha azt nem a saját médiája intézi hozz, illetve csak a láncos kutyáin keresztül (Kovács Zoltán, a valamilyen Szilárd, régebben Rétvári meg Kósa) hajlandó nyilatkozni, ők remekül képesek mindenféle szembesítő szándékot lepattintani, és a riporteri kérdést is rezzenéstelen tekintettel végigpofázni a saját mondanivalóval.
    A kritikus média így képtelen arra, hogy számon kérje, szembesítse, ellentmondásba keverje, hazugságon fogja a hatalom szereplőit.
    Hogy már önmagában ez is a sajtószabadság súlyos sérelme, azt talán nem kell magyarázni.

    A Jobbikkal kapcsolatban sokféle fals felvetést érzek mostanában.
    Azt természetesen magától értetődőnek tekintem, hogy velük történő semmiféle összefogás, koalíció nem jöhet szóba, semmiképpen nem támogatható a jobbik hatalomra jutása, így Heller Ágnessel és másokkal, akik ilyen koalíció lehetőségét elképzelhetőnek tartják, én se értek egyet.

    Amivel viszont nem értek egyet, azok a következők

    A fenti, sajtószabadságos példámmal élve szerintem nagyon is fontos a jobbik vezetőit élesben kérdezni, szembesíteni, újra és újra feltenni azokat a kérdéseket, amik alól korábban kígyóügyességgel siklottak ki. Rangos Katalin szerintem nem bratyizott, nem alákérdezett, nem bánt kesztyűs kézzel Vonával, a beszélgetés nem hozott számára megtisztulást.

    A Jobbik mostani beszívatása nem indokolható a párt szélsőségességére, náci voltára történő hivatkozással, ez egyértelműen falrengető hatalmi túlkapás, a modell arra, hogy bármilyen MÁS párt is hasonló módon legyen ellehetetlenítve
    (lásd még: http://magyarnarancs.hu/kulpol/putyint-hivatalosan-is-ujrajeloltek-eselyes-ellenfelet-pedig-eltiltottak-108469 )

    Élek hát a gyanúperrel, hogy az ellenzék egy része nem azért nem demonstrált - nem a jobbikkal együtt, hanem akár külön, - ez ellen, mert a jobbik náci, hanem mert a jobbik rivális a mandátumszerzésben, és ezt undorítónak tartom, végső soron pedig ugyanannak a vágóhídra való önként menetelésnek, amit a weimarizálódástól rettegve szokás emlegetni: addig próbál a baloldali ellenzék trükközgetni a riválisai rovására, amíg az ország végleg belekövül a NER-be.

    A 39-es választásokat, ha azok nem ilyen NER-szerűen megrendezettek, a Nyilaskeresztes párt valószínűleg megnyerte volna. Amikor 44 őszén hatalomra kerültek, az nem valamiféle hatalomba segítés eredménye volt. Aligha lehet teljes hasonlóság a jelen és az említett időszak között, de egy hazai új nyilas párt győzelméhez is szükséges volna egy nagy külpolitikai borzalom, addig "csak" az autoriter jobboldal hatalmát élvezhetjük, közben folyamatosan borzongva a náciveszélytől.
  9. 9
    tiszapolgári
    2017. december 27., szerda 13:40
    yoyo

    Csak két gyors észrevétel,
    1. A fiúk pont hogy nem rezzenéstelen arccal pofáznak a mikrofon előtt. Elég gyakran megsértődnek, például Kósa is (Nem tudna olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni?!), N. Szilárd is, régebben Pokorni is, Orbánról nem beszélve, aki ilyenkor le szokta kommunistázni az újságírót. Nagyon könnyen zavarba hozhatók és kibillenthetők.
    2. Rangos Katalin szerintem sem kérdezett rosszul, és semmiképpen sem kérdezett alá. Havas könyvét nem olvastam és ezután sem tervezem elolvasni, de arra tippelek, hogy ő sem nyalt be Vonának. Vona azt mondta, hogy Havasnak nem sikerült az ő igazi arcát megmutatnia.
  10. 10
    Cyrano
    2017. december 27., szerda 21:31
    Yoyo a párhuzam nem is magyar vonatkozású, hanem német. És ott, sajnos, kísérteties a hasonlóság a hatalom megragadására. És ezért tilos velük minden parolázás, bratyizás.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...