rap: Milyen képeket állítottál ki, és miért pont itt?
SK: Egy osztálytermet fordítottam ki egy folyosó alakú térbe. A folyosó falára saját festményeimet állítottam ki szabályos rendben, a jól ismert, kredenczöld falfestéket a fehértől elválasztó sötétokker csíkra, éppen úgy, ahogyan a gyerekek rajzait rakják ki az iskolában a lambéria fölé. Szitanyomat formában is lemásoltam a festményeket, majdnem egyformák, csak a címükben különböznek, amik neveket és osztályokat jelölnek. A Printa galériája gyerekléptékű, tökéletesen megfelelt a koncepciómnak. A tér multifunkcionális és kényelmes. Talán nemcsak a témának, hanem a helyszínnek is köszönhető, hogy majdnem annyi gyerek jött el a megnyitóra, mint felnőtt.
rap: Meddig láthatóa kiállítás?
SK: Április 7-ig,és az utolsó napon lesz finiszszázs is. Március 19-én pedig gyerekprogramot tartunk, ahol a gyerekek alkotni fognak, és így dolgozhatják fel a kiállítás és az iskola élményét.
rap: Olyanok a festményeid, mintha mindenről kegyetlen emlékeid lennének. Vagy te vidámnak látsz egy konnektort, egy hullatepsit vagy egy szemeteskonténert?
SK: Ezek a tárgyak éppenséggel kemények és hidegek, mi mégis együtt élünk velük. Vidáman. Olyan tárgyak portréit festem meg, amelyekhez van valamiféle személyes viszonyom, amelyekkel gyakran találkozom, amelyekben túl sok különleges első ránézésre esetleg nincsen, de amikor festményeken, képeken köszönnek vissza, kitágul az asszociációs mező körülöttük, talán élettel is telítődnek. Fessek inkább bohócorrot?
rap: Milyen más projektekben vagy még benne?
SK: Gyakran dolgozom videóval. Van egy saját Kidpix nevű, művészetiés pedagógiai műhelyünk, amelyben gyakorlatilag a kortárs képzőművészet minden lehetséges formáját kipróbálhatják a résztvevők. Erről szólt a Teknőc a láthatáron című 62 részes képzőművészeti televíziós sorozat is, szintén az iskolás korosztálynak (lásd: Teknőc a láthatáron, Magyar Narancs, 2009. március 5.). Az M1-en ment 2009-2010-ben szombat délutánonként, végül Kamera Hungária-díjat is kaptunk érte. Hiányzik a sok szöveg és sport mellett az iskolai életből az alkotás, a képzőművészet. Ezért is tartom fontosnak olyan hiánypótló műhelyek munkáját, mint pl. a GYIK-műhely és a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának idén induló pedagógiai programja. A We are here projekt, amiben legutóbb dolgoztam együtt fiatalokkal, idén januárban zárult. Roma fiatalok bevonásával készítettünk posztereket, videókat, amiken saját életük eseményeit mutatják be. Az ebből készült kiállítást Londonban és Budapesten is lehetett látni.
