Elõször a liberálisok kedvenc guruja kerül a professzor figyelmének fókuszába, megtudhatjuk, hogy Kant Rousseau-tól tanulta az emberi méltóság tiszteletét, illetve hogy a rousseau-i szabadságra kényszerítés Kantnál az önmagunknak adott törvényt jelenti. Ludassy fanyar humora rögtön az elsõ percekben megmutatkozik: "A volonté générale-nak (a kantin kívül) voltak más - ha úgy tetszik hatékonyabb - interpretációi is, lássuk például Robespierre-t."
A következõ másfél órában a gondolatok szédületes iramban követik egymást, nem könnyû egyszerre figyelni és jegyzetelni. Szinte az összes, a szemeszterben tárgyalt vagy tárgyalandó szerzõt megemlíti, szó esik Condorcet, Tocqueville, John Stuart Mill, Rousseau, Diderot, Hegel és Marx kapcsolódó gondolatairól, az 1780-as és 90-es évek politikai légkörérõl, Lengyelország feldarabolásáról, hogy csak néhány példát említsünk.
A felvilágosodás filozófusainak standard gondolkodása szerint harcba kell indulni a zsarnokságok ellen, a felvilágosodás "egyfajta harci csatakiáltás". Kant is ekként rivall: "Sapere aude!", azaz merj gondolkodni, merj a magad értelmére támaszkodni. Hallunk a társiatlan társiasságról, arról, hogy a jogállamnak nem házi feladata az erkölcsök kikényszerítése, az elõadó tisztázza az ész nyilvános és magánhasználata közötti - nem éppen nyilvánvaló - különbséget. Betekintést kapunk a világbéke kanti koncepciójába is, mely szerint eredetileg "minden állam nyers kompetícióban áll a többiekkel". Ludassy megfogalmazásában "a blitzkrieg rövid távon nagyon hasznos lehet - kár, hogy nem használja a blitzkrieg fogalmát, ezt 1914-ben találták ki -, hosszú távon azonban a kereskedelem garantálja a békét". Kant Az örök béke címû mûvében a haszonelvû kalkulatív racionalitás jelenik meg, okos ördögökkel is létre lehet hozni ezt a világbékét ("az irracionális ördögökrõl most ne beszéljünk").
Herderre áttérve Ludassy a kultúrnemzet fogalmát vizsgálja. Megtudhatjuk, hogy Herder szerint ha létezhet egyáltalán haladás az örök béke felé, akkor annak nem záloga, hogy mindenhol ugyanolyan jogi normákat erõltetünk a társadalmakra, sõt ennek csak rossz vége lehet. Herder elutasítja a kulturális elnyomást, úgy véli, hogy a kultúrában nincs hierarchia, nincs fejlõdés, minden népnek a maga szintjén van megfelelõen tökéletes saját kultúrája, "tehát a condorcet-i vagy kanti teleologikus történelemfejlõdés nem érvényes" ezen a területen. Elõadónk nyelvhasználata avatatlan fülnek okozhat némi nehézséget: chiliasztikus vallási eszkatológiák, Gemeinschaft, Volksgeist, immanens és permisszív sorakozik néhány mondaton belül - ha a professzor igazán belelendül mondandójába, csak a kötõszavakat ismeri fel a halandó.
A gyakori kitérõk
ellenére az elõadás nem csapong, szerkezete szoros marad. Az eszmefuttatások alaposak és meggyõzõek; bár Ludassy nem kezdeményez párbeszédet, költõi kérdéseket sem tesz fel, folyamatosan kézben tartja hallgatósága figyelmét. Ha túl tömény az anyag, ha kezdenek a páciensek fáradni, a kislányok klitoriszának kivágása kapcsán ismerteti például ez emberi jogok univerzalisztikus felfogását. Idõnként nagyokat vigyorgunk szarkasztikus fordulatain, például a Herder-jóslatot, miszerint mi, magyarok elsüllyedünk a szlávok tengerében, "nagyon szomorúnak érezték a romantikusok"; Hegel és Marx Kantnál "jóval lelkesebbek az individuum feláldozása kapcsán".
Az utolsó percekben az eddig tárgyalt elméleti különbségekbõl fakadó aktuális nagypolitikai konfliktusok természetébe nyerhetünk betekintést. Ludassy elmagyarázza, hogy bizonyos történések esetében értelemszerûen máshogy látják a beavatkozás szükségességét az emberjogi koncepcióban hívõk és azok, akik a kulturális, vallási és történelmi sokféleségben hisznek. Az elõbbiek nem tûrhetik, hogy az emberi méltóságot lealázó politika legyen bárhol a világon, míg az utóbbiak szerint például egy afrikai törzs férfivá avatási szertartása miatt nem kell megszállni az adott területet. Annak ellenére sem, hogy a kamasz fiúk parázson futkostatása az európai humanizmussal nehezen egyeztethetõ össze.
Ítélet mindazonáltal nincs. Bár a téma kínálja magát, Ludassy dicséretes önmegtartóztatással semmiféle politikai kiszólásra, állásfoglalásra nem vetemedik, nem spórolja meg nekünk a gondolkodásra fordítandó energiát. Az elõadás végén a koncentrálástól fáj a fejünk. Bárcsak mindig ettõl fájna.
- berczeli -
ELTE BTK, Múzeum krt. 4-6., I. épület, 109. terem, hétfõ 10-11.30
