Fából készítenek műholdat Japánban, ezzel is csökkentve az űrszemét mértékét

  • narancs.hu
  • 2020. december 29.

Tudomány

Hatezer műhold kering a Föld körül, ezek 60 százaléka már működésképtelen, azaz űrszemét.

A világ első fából készült műholdját akarják elkészíteni Japánban a Kiotói Egyetem tudósai egy helyi céggel az űrszemét csökkentése céljából. A BBC News szerint a különleges űreszközt 2023-ban akarják útjára indítani.

A Sumitomo Forestry nevű vállalat közölte, hogy kutatásokat kezdett annak kiderítésére, miként nő a fa és miként használható a faanyag a világűrben. Az egyetem szakembereivel együttműködve először azt fogják tanulmányozni, hogy a különböző fafajták miként viselkednek szélsőséges körülmények között a Földön.

Az űrszemét ugyanis egyre nagyobb problémát jelent, ahogyan egyre több műholdat bocsátanak fel a világűrbe. A Világgazdasági Fórum adatai szerint jelenleg mintegy

hatezer műhold kering a Föld körül, ezek 60 százaléka már működésképtelen, azaz űrszemét. Számos darabjaira hullott szét, mintegy 20 ezer űrszemétről tudnak a szakemberek.

Egy fából készült műhold azonban a légkörbe visszatérve elégne anélkül, hogy káros anyagokat bocsátana ki vagy darabjai a Földre hullanának. "Aggaszt minket az a tény, hogy a Föld légkörébe visszatérő műholdak elégnek és kicsiny alumínium részecskék a légkör felső rétegében éveken át lebegnek. Ez hatással van a Föld környezetére" - mondta Doi Takao japán űrhajós, a Kiotói Egyetem professzora, aki 2008-ban dolgozott a Nemzetközi Űrállomáson.

A fejlesztés következő lépése a műhold mérnökök által történő megtervezése lesz, majd el fogjuk készíteni az űreszközt - mondta Doi professzor. Az Euroconsult cég becslése szerint  következő évtizedben mintegy 990 műholdat fognak a világűrbe küldeni.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.