Tudomány

A Fővárosi Közterület-felügyelet tizennégy éve működik a budapesti önkormányzat amolyan operett-erőszakszervezeteként, a majdnem rendőrruhában posztoló alkalmazottak harminchárom jogszabály alapján (a szemeteléstől a póráz nélküli kutyasétáltatáson át a tilosban parkolásig) intézkedhetnek, figyelmeztetés, pénzbírság, valamint szabálysértési feljelentés formátumban, így aztán valahol félúton állnak a kalauz és a rendőr között. Működésük hatékonyságát (és persze tekintélyüket) növelendő, tavaly októberben létrehozták akciócsoportjukat, amelynek tagjai rendőrökkel vállvetve léphetnek fel az engedély nélküli árusokkal szemben, ráadásul a módosított szabálysértési törvény lehetőséget biztosít arra, hogy azonnal elkobozhassák az illegális árut, sőt, ha a tettenérés munkaidőben történik, a "feketézőt" előállíthatják a területileg illetékes önkormányzat szabálysértési osztályán, ahol azonnal lezavarják a tárgyalást. Hogy megtudjuk, mindez hogy néz ki élőben, az akciócsoporttal töltöttünk egy napot.

Szinte minden a squash ellen szól. A játéktér csupasz falú betoncella, csak a drótanyába kapaszkodó csimpánzbébi hiányzik, a megvilágítást mesterséges fény adja, a parkett eszi az ízületeket, és a sport presztízse messze elmarad akár a golf, akár a tenisz tekintélye mögött. Ide még a bűnözők se szivárognak be; ha nagy ritkán felbukkan egy-egy pitbullfrizurás játékos, az is az értelmesebbjéből való, és már a fehér galléros bűnözés felé kacsingat.

Szegedi egyetemisták döbbent hangú elektronikus levelekkel ostromolták szerkesztőségünket, miután a tavalyi MaNcs-szavazáson "az év legjobb vidéki kocsmája/klubja" kategóriában a szegedi JATE Klub harmadik helyezést ért el. A panaszosok szerint a klubvezetés rühelli, a rögbicsapatnyi rendező pedig terrorizálja a diákokat. Utánajártunk a dolognak, és csak annyit állíthatunk biztosan, hogy a klubvezető szerint mindez marhaság.

A sors úgy hozta, 1984 nyarát töltöttem először Törökországban. Bevallom, aggódtam az utazás előtt. De azután mégis ment minden a maga útján. Mindenesetre az az érzés végig velem maradt, hogy hiába beszélem folyékonyan a nyelvet, és hiába vagyok jó viszonyban az emberekkel, mégis idegen vagyok közöttük. A bensőmben dúló magányosság különösen augusztus végén tetőzött. Elérkezőben volt a Kurbán, s én nem voltam török, nem voltam muszlim. A dologban elsősorban az volt a hihetetlen, hogy a közel negyvenfokos hőség és a vakító verőfény ellenére tökéletesen karácsonyinak éreztem a hangulatot. A tévében esténként közvetített iláhi- (istenes ének) csokrok, az ajándékvásárlási láz és az üdvözlőlapok tömege kísértetiesen olyan hangulatot árasztottak, mint amikor novemberben a Petőfi Sándor utca kirakataiban feltűnnek az első karácsonyfadíszek. Boldog ünnepi készülődés rezgett a levegőben. De én ebből kimaradtam. Bár volt kik között lennem, eszembe sem jutott, hogy én is beletartozhatnék ebbe a forgatagba. Illetve ekkor kellett végképp megértsem, hogy ha beletartoznék, akkor szakítanom kellene mindazzal, ami addig engem alkotott.

A földön kívüli élet lehetőségében nem csupán a megszállott ufológusok hisznek: több mint huszonöt éve folyik az extraterresztiális intelligencia kutatása tudományos módszerekkel a más naprendszerekből érkező rádióhullámok aprólékos és statisztikai szempontból elég kilátástalan analízise útján. A SETI programban részt vevő szakembereket nem érdeklik a gabonakörök, esténként pedig antennákkal vacakolnak és szignálfelismerő algoritmusokat bütykölnek az X-akták tanulmányozása helyett.

Mit lehet csinálni az Ausztráliából ide látogató maori ismerőssel február elején azonkívül, hogy elvisszük az Operettszínházba? Természetesen másnap reggel kocsiba vele, és irány Mohács, ahol majd nem gyötri annyira a honvágy. A busójárás persze, akárcsak az operett vagy a törpedobálás, nem magyar találmány.

Az éghajlat nem determinál, csak hajlamosít, ezért ha februárban nálunk lenne a nyár, akkor a brazil szambaiskolások vonulnának fel busómaszkban, báránybőrben, Hernádi Gyula és Gyurkovics Tibor pedig pávatollban, nekik mindegy, csak szerepelhessenek.

Ül a Duna-parti halászcsárdában a Pálinkázó Rendőr, a Gömbölyded Fogadósné és a Környezetvédő Vadász. "Már megin´ azok a kurva kárókatonák" - mondja a Környezetvédő. "Jabazmeg" - reagál a kókadt egyenruhás. "Ott kavar egy a torkolatban, odapörkölök egyet. Ötvenről még szétviszi." Környezetvédő mosolyogva feltápászkodik, fegyverét szíjra veszi, vézna, szemüveges kisfiát amúgy viccesen tarkón vágja, aztán kitámolyog. Szerencsére nem tud célozni, így csak a jeges szélben a köveken gubbasztó horgászokat veszélyezteti, merthogy mögülük durrogat.

A gyűjtögető életmód elterjedése óta az ember szeret spejzolni, és tulajdonképpen ebből a tevékenységből eredeztethető a hobbi is. Ha az egyik véglet a szalvétagyűjtés, akkor a másik minden bizonnyal a militaria, azaz a különféle háborús cuccok (sapkarózsától a golyószóróig) szenvedé-lyes felhalmozása. Azoknak, akiknek ez a fajta foglalatosság jelent örömet és kikapcsolódást, minden hónap első szombatján, a Havanna-lakótelepen, a Kondor Béla Közösségi Házban gyűlnek össze egy kis csereberére és adok-kapokra.

Orvos, neurobiológus, vizionárius és pszichoguru, interdiszciplináris utazásai közben földön kívüli entitásokkal társalog. Agykísérletei, beszélő delfinei, koincidenciaelmélete és a humán biokomputer programozásáról és metaprogramozásáról írott könyve tette híressé, tudományos eredményein a New Age mozgalom és az amerikai hadiipar osztozik: Dr. John C. Lilly.

Keresem, de nem találom a kifejezéseket. A Gutenberg-galaxis helyébe lépő új vizuális-interaktív popkultúra jelenségeinek leírására már nem alkalmasak a klasszikus műveltség alappillérei, a hírlapíró - a kihalóban lévő írásbeliség utolsó bajnoka - hajára kenheti a görög mítoszokat, és jobban teszi, ha japánul tanul.

A tárgyak, illetve a jelenségek és fogalmak kialakulása óta a tárgyi világ evolúciója gyakorlatilag egyetlen szakadatlan botránykrónikaként foglalható össze. A negatív tendencia a tárgyak felbukkanásánál pecsételődött meg végleg. Az emberiség, ha nem jön közbe valami, pillanatokon belül elmerül a tárgyak örvényében. Isten nem vált be designerként, az emberre hárult a menekülés haditervének kidolgozása, ami elég ijesztően hangzik.

A mütyürök mindig is megdobogtatták a leány- és asszonyszíveket, lehet az bármi: kis doboz, körömnyi medve, kindertojásból előkerült mozdony vagy Apró Antal. Ez rendben is van, de mi lesz, ha a gyufásdobozban alvó ajándék zsiráf éjszaka felkel, és alapos kémtevékenységbe fog, képeket közvetít a központban lapuló megbízójának?

Hogyan lehet tehetségkutató modellpályázatnak profi győztese, aki az egyik szervező cég jelöltje? Hogyan lehet elődöntőt tartani egy pályázat lezárta előtt öt nappal? Alábbi kis történetünk - nemzetközi vonatkozásai ellenére - nagyon is magyar, bár nem közpénzek forognak benne, hanem magánvagyonok, a sikerdíj nem 800 millió forint, hanem 150 ezer dollár, és szereplői sokkal szebbek, mint az ÁPV vezetői.