Magyar Narancs: Mik a tapasztalataik, a hallgatók mennyire tudják későbbi munkájuk során hasznosítani, amit az egyetemen elsajátítottak?
Szabó Gábor: Fontos, hogy az adott kar szakmailag mennyire erős, de lényeges szerepet játszhat a több kar együttléte révén előálló értelmiségi környezet is. Magyarországon, de más európai országokban sincs eléggé beépülve a köztudatba ez a koncepció - Amerikában viszont nagyon széles körben tanulnak egymástól az emberek, én magam fizikusként például filozófia-előadásokat is látogattam. A másik fontos tényező, hogy a modern tudományban a klaszszikus humboldti diszciplínák kezdenek fellazulni, vagy egyenesen értelmüket vesztik, az igazán komoly kutatások ma már multi- vagy interdiszciplinárisak. Egy sokszínű intézmény, amelyben sok minden elérhető, lényegesen nagyobb sikerrel pályázhat modern kutatások folytatására, mert képes összeverbuválni minden kérdés szakértőjét. Ez a sokszínűség a jövőben nagyon fontos lesz. A hallgatók sokat profitálnának belőle, ha olyan lehetőségekhez jutnának, hogy különböző szakterületeken dolgozó kollégáikkal egy-egy projekt keretében együttműködjenek. Az egyetemen éppen ezért készülünk arra, hogy egy vállalkozássegítő központot hozzunk létre, ahol támogatnánk a hallgatókat abban, hogy önálló vállalkozásba kezdjenek. Gondoljunk például arra, hogy egy közgazdász és egy társadalomtudós együtt próbál valamit létrehozni, az egyiknek van egy megvalósítandó ötlete, a másik megírja az üzleti tervet. E kombinációknak nagy jövőjük van, de még sokan idegenkednek tőlük. A hallgatókat is rá kellene vezetni arra, hogy éljenek a lehetőséggel.
MN: A munkaadók sokszor azért nem szeretik a pályakezdőket, mert az egyetemen tanultak távol állnak a szakmai követelményektől.
SZG: Ez részben igaz, és amikor a jövőben felülvizsgálják a bolognai rendszert, én amellett kardoskodnék, hogy a lehető legtöbb képzéshez tartozzon gyakorlati félév. De a mai állásinterjúk másik fő buktatója az idegen nyelv hiánya. Interjú közben egyik pillanatról a másikra váltanak magyarról angolra, és sokan nem képesek egyből válaszolni. Az alapszintű nyelvtanítás nem tartozik az egyetem alapfeladatai közé, a felsőoktatás dolga itt csak annyi, hogy a nyelvvizsgával rendelkező hallgatóknak szaknyelvi ismereteket nyújtson. De támogatnám, hogy az egyetemeken induljanak angol nyelvű kurzusok, még akkor is, ha nincsenek külföldi hallgatók. Egyrészt felkészülnénk arra, hogy képzéseket biztosítsunk külföldi hallgatóknak, másrészt a magyar hallgatók is profitálnának abból, hogy idegen nyelven hallgathatnak bizonyos kurzusokat. Ilyet tervezünk a lézerközpontunkhoz kapcsolódó képzésünkben is. Ha nemzetközi csapatban hadra fogható szakembereket szeretnénk képezni, akkor legalább a mesterszinten legyen idegen nyelvű oktatás.
MN: Eddig főleg kutatókról beszélt, de az egyetemre jelentkezők jelentős része nem kutatni szeretne.
SZG: Az idegen nyelv nem csak a kutatóknak fontos. Az innovációs szövetség vezetőjeként gyakran konzultálok vállalatvezetőkkel, ők három kritériumot szoktak kiemelni: a gyakorlati ismeret és a vitaképes idegennyelv-tudás mellett a csapatmunkára történő felkészítést tartják fontosnak. Utóbbira különböző módszertani eszközöket lehet bevetni. Az egyiket itt-ott már nálunk is alkalmazzák: olyan projektmunkákat adnak ki, amelyeket csak csapatban lehet elvégezni, ezért a hallgatók kénytelenek együttműködni, ha sikeresek akarnak lenni.
MN: A bolognai rendszerben indított szakok leírásában szerepelnek információk arról, milyen szakmákban helyezkedhetnek el a végzett hallgatók. Ezekre a munkahelyekre célzottan felkészítik őket?
SZG: A bolognai rendszer ezen a területen főképp a gyakorlati képzés hiánya miatt nem volt képes beváltani a hozzá fűzött reményeket. A magyar munkáltatók hozzá voltak szokva a hosszabb, jó gyakorlati megalapozottságú főiskolai képzéshez, és az új rendszerben is azt feltételezték, hogy három év után ugyanolyan képzett szakemberek hagyják el az egyetemet, mint korábban a főiskolát. Ugyanakkor számos olyan szak van, ahol egyáltalán nem is érdemes olyasmire gondolni, hogy valaki BSc vagy BA fokozattal elhagyja az intézményt. (Baccalaureus, bachelor; az első képzési szint az alapképzésben, 6-8 féléves - a szerk.) Egy felsőoktatási konferencián hallottam azt a példát, hogy a régész BA végzettségű hallgatók munkaerő-piaci felvevőterülete csupán a sírásószakma lehet. Van egy sereg olyan képzés, főképp a kutatószakmák, mint a fizikus vagy a matematikus, amelyeknél a külföldi példák is azt mutatják, hogy kevesen hagyják ott három év után a felsőoktatást. Ezeken fölösleges arra koncentrálni, hogy gyakorlati hasznosíthatósága legyen a BSc/BA diplomának, sokkal inkább az lenne a cél, hogy a képzés felkészítsen a következő, mester-, azaz MSc/MA szintű tanulmányokra. De itt egypár dolog összekeveredett a magyar bolognában, és nem tanultunk azoktól, akiktől tanulni kellett volna.
MN: Hallani olyat, hogy az egyetemeknek azért nincs szükségük gyakorlati képzésre, mert a hallgatók majd úgyis gyorsan belerázódnak a praxisba.
SZG: Nem gondolom, hogy ez jó lenne, mert a gyakorlati képzésnek egy bizonyos szintje elengedhetetlen a szakma megértéséhez. Enélkül a hallgató nem tudja rendszerezni az elméleti alapokat. Ha teljesen absztrakt marad a közvetített tudás, az nem tud úgy hasznosulni, mintha ötvöződne azzal, amit a gyakorlatban tapasztaltak. Ilyenkor a tanulók hozzáállása is változik. Én is sokszor hallottam már hallgatóktól, hogy rengeteg hülyeséget tanítottak nekik az egyetemen. Nem mondom, hogy ez nem fordulhat elő, de sok esetben épp a gyakorlati tapasztalatok hiányában nincsenek abban a helyzetben, hogy meg tudják állapítani, mi az, amit majd hasznosítani fognak a tanultakból, és mi az, amivel sosem találkoznak.
MN: Szülők és leendő hallgatók sokszor nehezen tudják eldönteni, melyiket válasszák: a nevesebb vagy a gyakorlatorientáltabb egyetemet. Ön szerint melyikkel lehet jobban elhelyezkedni?
SZG: A név valahonnan mégiscsak jön. Az elhelyezkedésnél érdemes megnézni a statisztikákat, amikből kiderül, hogy az adott intézmény diplomája mennyit ér a munkáltatóknak. Az amerikai munkaerőpiac már évtizedek óta szigorúan számon tartja, hogy honnan vesz fel embereket, és az intézményeket belül nagyon szigorúan osztályozzák. Most efelé haladunk Magyarországon is. A munkaadók körében kezd kialakulni egy komoly szelekció az intézmények között. Nekem azt mondta négyszemközt egy multi-cég vezetője, hogy sosem fogja ugyan nyíltan deklarálni, de a humánerőforrás-részlegének már régen kiadta, hogy bizonyos intézmények diplomáját nem tekintik diplomának.
MN: Mekkora a szabadsága a hallgatónak? Egy adott diploma mennyire köti meg a kezét a munkahelyválasztásnál?
SZG: Erre nehéz válaszolni, mert nincsenek komolyabb statisztikáink az elhelyezkedésről, nagyon új még a rendszer. Ugyanakkor a bolognai rendszer egyik fő jelszava a mobilitás volt, és mindeddig ez is nagyon gyengén valósult meg. Az első két év tapasztalatai alapján a mesterszinten tovább tanulók abban az intézetben maradnak, ahol a bachelor diplomájukat szerezték. Arról volt szó, hogy nagyon széles keresztirányú mobilitás lesz, szakmailag és földrajzilag ide-oda kalandozhatnak majd a hallgatók, de ez nem valósult meg. A Tempus-programok által biztosított külföldi ösztöndíjak szempontjából is úgy gondolom, hogy az EU-s célkitűzések nagyobb mobilitásra számítanak. A jövőben időszerű lesz ezek vizsgálata és fejlesztése.
MN: Arra is lenne lehetőség, hogy a BA/BSc szint után a hallgatók külföldön folytassák?
SZG: A gyakorlatban ritkán látjuk, de lehetséges. Már a bolognai folyamat előtt kiépült bizonyos területeken az ECTS (európai kreditátviteli rendszer), és a saját szakmám, a fizika területén például már tíz éve megvan. Tartalmilag tehát működne a rendszer, a mobilitás akadálya inkább a hallgatói hajlandóság hiánya volt.
MN: A nyelvtudáson kívül mit ajánlana még az igyekvő hallgatóknak?
SZG: A külföldön eltöltött részképzést. Sőt, ha mondjuk valaki azzal áll elő egy állásinterjún, hogy nyáron két hónapot dolgozott Hollandiában egy gyorsétteremben, már azzal is jó benyomást kelthet a leendő munkaadóban. Hiszen ha élt már máshol, és képes volt boldogulni idegen környezetben, azzal olyan tapasztalatot szerzett, amelyet majd képes lehet kamatoztatni a munkahelyén is.
MN: Az egyetemen belül vannak, akik tanácsokat adnak a hallgatóknak, hogy miképpen tudnának majd bizonyos szakmák felé orientálódni?
SZG: Ennek vannak már kialakult formái, de a jövőben ezt még erősíteni szeretnénk. Azért is, mert a bolognai és a kreditrendszer együtt meglehetősen bonyolult dologgá vált, egyáltalán nem könnyű benne eligazodni. Főleg az alsóbb éves hallgatóknak van szükségük segítségre. Ezért fektetünk hangsúlyt a mentorálásra, ami aztán átvezethet egyfajta karrier-tanácsadásba.
