Magyar Narancs: Mi alapján jutott arra az Európai Bizottság, hogy a nyugdíjkérdéssel most már uniós szinten is foglalkozni kell?
Andor László: Az újabb fejlemények közös kihívást jelentenek a tagállamoknak. A legakutabb természetesen a pénzügyi válság hatása - de ennél jóval fontosabb az, hogy milyen demográfiai változások zajlottak le, hogyan alakult át a munkaerőpiac, illetve korábban milyen nyugdíjreformokat vezettek be a különböző országokban. Az elmúlt években a pénzügyi válság miatt történtek ugyan tagállami lépések, de lényeges volna, hogy a reformok a nyugdíjrendszerekre jellemző hosszú távú problémákra reagáljanak. Mivel ezen a területen is számos tényező kapcsolja össze a tagországokat, az EB konzultációs folyamatot indított el. Nem vonjuk kétségbe a tagállamok hatáskörét a nyugdíjrendszerek fenntartása, működtetése és esetleges reformja felett - az unió az elemzést és a megoldások keresését segíti, elsősorban erre szolgál a zöld könyv. De az EU-nak a nyugdíjak területén van koordinatív szerepe is - például rendeletek szabályozzák a társadalombiztosítási rendszerek együttműködését, és teszik a tagállamok között hordozhatóvá az állami rendszerben szerzett nyugdíjjogosultságot.
MN: Régóta tart az a nyugdíjrendszerek egyensúlyát felborító folyamat, hogy nő az élettartam, és a fiatalok egyre későbbi életkorban állnak munkába, azaz egyre kevesebb aktívnak kellene egyre több nyugdíjas korút eltartania. Bebizonyosodott, hogy az egyes tagállamok maguktól nem vonják le a szükséges konzekvenciákat?
AL: A legtöbb tagállamban hoztak valamilyen reformintézkedést, de további reformokra van szükség, másrészt nehéz a megfelelő egyensúlyt eltalálni. A nyugdíjrendszereknek egyszerre kell fenntarthatónak lenniük és megfelelő nyugdíjakat biztosítaniuk. Ha nincs reform, a nyugdíjak értéke nem tartható fenn, ugyanakkor a fenntarthatóság javítása - például egy tőkepiaci pillér bevezetésével - kikezdheti a nyugdíjak biztonságát, illetve megfelelőségét. Ami biztosnak látszik, hogy a munkában és a nyugdíjban töltött éveknek egyensúlyban kell maradniuk, azaz a várható élettartam kitolódásával a nyugdíjba vonulásnak is hátrább kell tolódnia. Ha a foglalkoztatáspolitika és a nyugdíjrendszer nem alkalmazkodik, akkor a nyugdíjasok jövedelmi színvonala hanyatlik, ami súlyos szegénységi kockázatot jelent, hiszen nagyon sok embernek idős korában a nyugdíj az egyetlen jövedelme. Másrészt az utóbbi évtizedekben az unió elmélyítése, az egységes piac létrejötte, a mobilitás fokozódása más dimenzióba helyezte a kiegészítő nyugdíjpillérek kérdését is. A nyitott munkaerőpiacon egyik országból a másikba vándorolhatnak a dolgozók, ami felvetette a nyugdíj-megtakarítások hordozhatóságát is. Az egyes tagállamok szabályozása többéves időtartamhoz kötheti azt, hogy a távozó dolgozó egyáltalán magával viheti-e a felhalmozott megtakarítását. A tőkefedezeti nyugdíjpillér pedig összeköti a nyugdíj-megtakarítást a tőkepiaccal. Ha tehát a tőkepiacok olyan mértékű kilengéseket mutatnak, mint az elmúlt két év válságában, akkor kérdésessé válik a nyugdíjak biztonsága.
MN: Hogyan tud ebben segíteni a közös fellépés?
AL: Konkrétan körvonalazódik például a fogyasztóvédelem erősítése. A megfelelő informáltság alapvető fontosságú, amikor a dolgozó csatlakozik egy magánnyugdíjpénztárhoz, és azon belül megtakarítási formulát választ. Itt súlyos hiányosságok vannak, az emberek valójában nincsenek tudatában a döntéseik kockázatainak és következményeinek. De a magánnyugdíjrendszer makroszintű hatékonyságával is problémák lehetnek, hiszen e pillér jövedelmezősége messze nem váltotta be a 10-15 évvel ezelőtt hozzá fűzött várakozásokat. Ezért is indokolt a kritikus elemzés és az útkeresés.
MN: Visszatérve a felosztó-kirovó rendszerre: a változtatásoktól nem azért ódzkodnak a tagállamok, mert nem ismerték fel a problémát vagy nem tudják a megoldást, hanem mert a nyugdíjak ügye a létező legkényesebb politikai kérdés. Milyen befolyása lehet ebben az Európai Bizottságnak?
AL: Valóban, népszerűtlen vagy rövid távon költségvetési kiigazítással járó intézkedéseket egy kormány sem szeret meghozni. Hiába tudjuk húsz éve, hogy változásokra lesz szükség, minden kormánynak megvolt a lehetősége, hogy a következőre hagyja a problémák kezelését. Most viszont már nem lehet tovább halogatni, mert a következő években fordul a demográfiai trend: a baby boom generáció nyugállományba vonul, és nem felhalmoz, hanem feléli a felhalmozásait. A július óta tartó konzultációs időszak eddigi tapasztalatai alapján viszont kijelenthető, hogy a tagállami kormányok komoly segítségnek tekintik az EB elemző munkáját.
MN: Tehát az EB a vészharang megkongatását és a kommunikációt tekinti a feladatának?
AL: Fontosnak tartjuk a kutatást és a politikaformálást is. A lényeg, hogy csökkenteni kell a korábban nyugdíjba vonulók arányát. Ehhez azt is meg kell keresni, hogy a munkaerő-piaci rendszer változtatásával, az élethosszig tartó tanulás intézményeinek megerősítésével, a munkahelyi és a munkahelyen kívüli egészségvédelem javításával hogyan növelhető az idősebb munkavállalók foglalkoztatása. Fontos, hogy ez a korosztály ne teherként élje meg az aktív életkor meghosszabbodását, hanem olyan részvételi lehetőségként, amikor az adott életkor fölött is megfelelő egészségi állapotban tudnak munkát vállalni. De figyelmet kell fordítani arra is, hogy a fiatal munkavállalók hamarabb jussanak jól fizetett és színvonalas munkahelyekhez, mert így hamarabb tudják megkezdeni a nyugdíj-megtakarítások fölhalmozását. Mivel a foglalkoztatás- és szociálpolitikában a legtöbb jogkör tagállami kézben van, az unió elsősorban azzal tud segíteni, ha kicserélhetjük a tapasztalatokat, és tanulni lehet a jobbaktól. Emellett az EB pozitív kezdeményezésekkel is élhet: arról például már megszületett a döntés, hogy 2012 az aktív időskor éve lesz Európában. A következő időszak fő csapásiránya pedig az lesz, hogy az Európai Szociális Alap forrásaiból is az idősebb kori aktivitás fenntartásához szükséges képzéseket és egyéb programokat támogassuk.
MN: Milyen reakciók érkeztek a konzultációs időszak első hónapjaiban?
AL: Van, aki rámutatott a zöld könyv hiányosságaira vagy olyan témákra, amelyek ebben a rövid dokumentumban nem kaphattak helyet. Máshol a korhatárvita zajlik, például Franciaországban heves demonstrációk, sztrájkok kísérik a kormány nyugdíj-politikai döntéseit. A szakszervezetek pedig kiemelték, hogy nem egyszerűen a korhatár emeléséről kell dönteni, hanem több munkahelyet kellene teremteni. Ez jogos észrevétel, hiszen a válság kitörése óta mintegy hétmillió munkahely elveszett Európában. Az európai munkaerőpiacot is át kell alakítanunk a 21. századi elvárásoknak megfelelően, ezt célozza az Európa 2020 stratégia.
MN: Azt senki nem kifogásolta, hogy az Európai Bizottság eddig kizárólagosan tagállami felségterületre lépett?
AL: Az eddig beérkezett 130 írásos vélemény meg a sajtóreakciók között van néhány ilyen is, míg mások ennek éppen az ellenkezőjét mondják: nemcsak konzultatív és ajánló szerepet kellene betölteni, hanem szorosabb európai nyugdíjpolitikában kellene gondolkodni, vagy európai nyugdíjminimumot bevezetni. Inkább abból a véleményből van több, hogy nyugdíjügyben miért nem akarunk több mindent európai szintre emelni.
MN: Ez elképzelhetetlen? Hiszen a nyugdíjrendszerek hiánya komolyan hozzájárul az államháztartási egyensúlyzavarokhoz, ami manapság már a monetáris uniót fenyegeti.
AL: A nyugdíjrendszer az államháztartás fontos tényezője, és az egyensúlyzavarok korábbinál szélesebb spektrumára reagáló közös gazdasági kormányzás is jól láthatóan formálódik. Sőt, a szorosabb gazdasági unió már januártól reálisabbá válik. De az egyes tagállamok nyugdíjrendszereiben és azok alapvető paramétereiben is olyan különbségek vannak, hogy egységes nyugdíjpolitikáról nyilvánvalóan nem lehet beszélni. Bizonyos esetekben, mint a mobilitás kérdései, a fogyasztóvédelem és a nyugdíjbiztonság garanciái, viszont mindenképpen erősíteni kell a közös elemeket.
MN: A viszonylag puha eszközökkel mit lehet elérni? Az EB milyen intervallumban és milyen eredményekkel lenne elégedett?
AL: A konzultáció lezárultával összegezzük az észrevételeket, és a jövő év első felében folytatódik a munka. Még nem született erről döntés, de készülhet fehér könyv is, amely már nem kérdez, hanem konkrét válaszokat, akár ajánlásokat ad. Ezután következik az a szakasz, amikor látható lesz, hogy a meghozott kormányzati döntések hogyan javítják a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát, adnak-e nagyobb garanciát az elégséges időskori jövedelemre, és milyen mértékben javul a nyugdíjpiac átláthatósága. Később azt is meg kell nézni, hogy milyen mértékben tudtuk emelni az idősebb munkavállalók foglalkoztatási színvonalát. Az eredmények néhány év múlva lesznek mérhetőek.
Idő van
Az uniós tagállamok nyugdíjrendszereinek összesített hiányáról csillagászati becslések köröznek, ráadásul e hiányhoz a tagállamok nem egyenlő, de nem is arányos mértékben járultak hozzá. A 27 tagállam 27 nyugdíjrendszert üzemeltet, miközben a szigorú közgazdasági logika azt követelné, hogy egy helyen se szállhasson el a nyugdíjkassza: ha előbb nem, a görög gazdasági bukás után egyértelművé vált, hogy összehangolt költségvetési politika nélkül mennyire sérülékeny a közös valuta.
A zöld könyv, bár tisztában van korlátaival, dicséretes alarmizmussal veszi számba az európai demográfiai folyamatokat. Eszerint az unióban az utóbbi 50 évben a várható élettartam öt évvel nőtt, és az előrejelzések szerint a következő 50 évben további héttel fog. Ez az örvendetes fejlemény viszont - a születések alacsony számával együtt - a népesség korösszetételének drámai változásához fog vezetni. Emellett a demográfiai robbanás idején születettek első korcsoportjai hamarosan nyugdíjba vonulnak: Európa munkaképes korú lakossága 2012-től csökkenni fog. Az oktatás iránti fokozódó igény következtében ráadásul a munkavállalók később kezdenek teljes időben dolgozni, miközben a legtöbben a tipikus (65 év) nyugdíjkorhatár előtt hagyják el a munkaerőpiacot. Azaz míg jelenleg minden 65 évesnél idősebb személyre négy munkaképes korú jut, változatlan feltételek esetén 2060-ban már csak kettő fog. Ha az élettartam növekedésével együtt nem nő a ledolgozott évek száma, akkor vagy kisebbek lesznek a nyugdíjak, vagy fenntarthatatlan kiadások jelentkeznek. Ráadásul az olyan további jelenségek, mint az egyszemélyes háztartások vagy a különböző generációk egymástól távol élése további állami (egészségügyi és gondozási) kiadásokat generálnak.
Ha mindezek fedezetét járulékemeléssel vagy eladósodással kívánjuk megteremteni, akkor az mérsékelni fogja a gazdasági növekedést, ami még inkább nyomást fog gyakorolni az állami kiadásokra. A folyamatot a gazdasági válság a magasabb munkanélküliséggel, az alacsonyabb növekedéssel és az államadósság emelkedésével csak súlyosbította. A népesség idősödése a tőkefedezeti rendszereket is érinti, mivel csökken a gazdaság növekedési potenciálja, ami az alacsonyabb megtérülési rátán keresztül hatással lesz a pénzügyi eszközök árára is. A magánnyugdíjalapok 2008-ban értékük 20 százalékát elvesztették, és bár tavaly a veszteségeik egy részét vissza tudták nyerni, sokuk továbbra is messze áll a szükséges fizetőképességi szinttől.
A dokumentum a korhatáremelés fontosságának és vele párhuzamosan a foglalkoztatást növelő programoknak (munkahelyi egészség és biztonság javítása, átképzési lehetőségek, távmunka stb.) a hangsúlyozásán kívül a kiegészítő nyugdíjpillérek problémáit is számba veszi. Az eltérő nemzeti szabályozások ugyanis sok esetben akadályozzák a versenyből és a méretgazdaságosságból származó előnyök kiaknázását, míg a diszkriminatív adószabályok a nyugdíjak mobilitását nehezítik. A munkáltatói nyugdíjakra vonatkozó prudenciális követelmények elégtelensége miatt pedig a vállalatok fizetésképtelensége jelent különösen nagy kockázatot.
A tagállamok közötti különbségekre jellemző, hogy míg Magyarországon a 62 éves nyugdíjkorhatár 2027-ig 65-re emelkedik, Németországban a 65 2029-ig 67-re, addig Franciaországban a három évtizede 60-ra leszállított (!) korhatár 62-re történő újra megemelését heves társadalmi ellenállás kíséri, és Görögországban is most próbálják közelíteni a munkából kivonulás tényleges idejét a hivatalos korhatárhoz. Látszólag honfiúi büszkeségre adhat okot, hogy e tespedt társaságban Magyarország jól teljesít, hiszen a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány intenzív fellépésének köszönhetően évtizedekre sikerült csaknem kiegyensúlyozni a nyugdíjkasszát. Valójában persze a halogatás brutális következményeiből tartottunk bemutatót: a szocializmus évtizedeit is végigszenvedő, Ratkó-gyerekek néven elhíresült korosztályt dolgoztatjuk a korábbi generációknál jóval hosszabb ideig, cserébe a nyugdíjuk is sokkal kevesebb lesz - erre az ötletes megoldásra is akkor szántuk el magunkat, amikor a legatyásodott magyar államnak már senki nem adott kölcsön.
