Tudományos road-show - Malte Rolf: Az érzelmek politikája a sztálinista és a náci diktatúrákban

  • Valuska László
  • 2005. szeptember 8.

Tudomány

Alig néhányan vagyunk, bár valaki megjegyzi, hogy ekkora közönségre sem számított. A CEU nem viccel: ha már muszáj elkezdeni a tanévet, csináljuk komolyan - meghívták a Humboldt Egyetem tanárát, Malte Rolfot. Fiatal, harmincöt éves, honi bölcsészekhez szokott szemünknek furcsa, hogy divatosan öltözik.

Előadása a Szovjetunió és Németország 1930-as évekbeli örömittas tömegrendezvényeiről, a mindennapi életről és annak retorikájáról szól. A címben a náci és a sztálini diktatúra is szerepelt; az utóbbiról esik több szó, a rendszerek hasonlítgatásait furcsa magyarázatok követik, hiszen sokszor problémás az összevetés. Központi fogalom a Rausch (mámor), amelyet a náci diktatúra kapcsán vezet be az érzelmi állapotok leírására. Azt jelenti, hogy az ember megérzi a mindennapokban tapasztalható szokatlant, és legszívesebben "átlépné a határokat". Elhangzik a másik, orosz-szovjet állapotokat illusztráló kulcsfogalom is, az enthusiasm (lelkesedés, rajongás), amellyel személyessé tehető a szocializmus építése, ezt nekünk sem kell külön vázolni, sokunknak ismerős a "vezetőket hangosan köszöntő, éneklő tömeg". Rolf ezután inkább a sztálinizmusra is a Rausch fogalmat kezdi el használni: a mámornak az orosz nyelvben negatív kontextusa van, a részegséggel hozható kapcsolatba. Az előadó hihetetlen lendülettel árnyal, ám egy hallgató felteszi kezét, és megkéri: ugyan már, mondjon még valamit erről a szóról, hisz nem sokat tudhatunk még róla. Az előadó kedvesen mosolyog: a Rausch az egy metafora - és folytatja. Ekkor kezd el zavarni a túlzott nyelvbe vetettség: német előadó angolul beszél német és orosz fogalmakról magyar és ki tudja, még milyen nemzetiségű hallgatóságának: kulturálisan és nyelvileg kódolt minden. A nyelv használhatóságának határán vagyunk így is, hát még, hogy ilyen különleges jelszavakkal terhelt a szöveg. Az előadás ettől még precízen felépített és jól követhető, bár lapról olvastatik fel. De mi állhat a metafora, s így az elmélet mögött? - tesszük fel a kérdést szinte együtt az előadóval. Vagyis milyen érzéseik lehettek az embereknek valójában a diktatúrákban?

Real life, mondja ki Rolf a bűvös szavakat, tűnődve körbenéz: tényleg, mi is a valódi élet, az, hogy egy csodálatos, napsütötte szeptemberi délutánon előadásra jövünk, ahelyett, hogy kint fociznánk? Egyetértően mosolygok rá.

Az előadás második fele a sztálini diktatúra mindennapi kommunikációjára fokuszál, amely alapvető újításokat hozott a korabeli közbeszédbe. A személyes és a nyilvános szféra között elmosódtak a határok, pontosabban a hatalom fokozatosan felszámolta a személyes teret, "megmondták, hányszor mosson fogat, milyen alsónadrágot vegyen fel az ember". A kutatásai során elolvasott naplókból és levelekből megtudta, hogy a privát megnyilatkozás is átitatódott a hivatalos beszédformákkal - izgalmas terület, kár, hogy az előadó csak érinti. A nyilvánosság problematikáját is bevonja: az sem eldönthető, hogy mi itt a teremben személyes vagy nyilvános közegben vagyunk-e (pedig dehogynem). Ráadásul Rolf nem hivatkozik elméleti előzményekre, szerzőkre, művekre. Ennek talán csak Foucault örülne, hogy nem válik az előadás különböző "autoriter szubjektumok" játékává, viszont így az elhangzottak sokszor bizonytalanul lógnak a levegőben.

Ennek is köszönhető talán, hogy a kisszámú hallgatóság alig várja, hogy feltehesse a kérdéseit, teszem azt: hogyan kapcsolódik ebbe az elméletbe Hitler és Sztálin? Rolf néhány szóban rögvest kitér arra, hogy a két diktátort nem lehet így hasonlítgatni, de mindkettőjüknél érdekes megvizsgálni a mediatizáltságukat, azaz hogyan és milyen képet közvetítettek róluk a kor propagandistái. A fiatal tanár még válaszolgat, de már láthatóan menne. Ahogy mi is, hiszen hiába volt felkészült és szimpatikus Malte Rolf, ha nélkülözte ez a délután a termékeny előadói gondolatokat. Bár lehet, hogy csak az elvárásunk volt túl magas a Humboldt Egyetem tanárával szemben. Tudományos road-show, erre is szükség van.

Central European University, Senate Room, 2005. szeptember 1., 17 óra

Neked ajánljuk