Földünkön nem ritka vendég nyaranta a hőhullám: a Nap járásának, látszólagos égi pályamozgásának megfelelően hol az északi, hol a déli féltekén fordulnak elő hosszú, tikkasztó periódusok. Pusztán az változik évről évre, hogy hol és mennyire kitartóan fordulnak elő ilyenkor extrém magas hőmérsékletű vagy rendkívül kitartóan meleg időszakok, hol társul hozzájuk aszály vagy éppen ellenkezőleg, ismétlődő, vízözönszerű esőzés. A korábbi évek szélsőségesen meleg időt hozó hőhullámait persze hajlamosak vagyunk elfelejteni, az új rendre felülüti az előző élményt, a friss rekordok pedig jobban bevésődnek. Az elemzők szerint az idei nyári szezon az északi félteke jelentős részén jóval melegebb az átlagosnál, és ebben mindenképpen szerepet játszik egy szubjektív szempont is. Ezúttal ugyanis a leggazdagabb régiókban van a legmelegebb, és mint tudjuk, az ott lakók hangja messzebbre elér. A forró időszak éppen Japánt, az Egyesült Államok jó részét (kiemelten az északkeleti és nyugati partvidéki területeit), Kanada amúgy hűvösebb déli és keleti régióját, Nyugat- és Észak-Európát, a mediterrán térséget és a Brit-szigeteket sújtotta.
Mikulással strandolók
A felsorolt régiók helyzetének gondos elemzése során sem találni két egyforma esetet, a hőhullámok lefutása más és más, és a közeljövőt is különbözőképpen ítélik meg a regionális prognózisok. Hogy csak egy példát mondjunk: a Nagy-Britanniában és Írországban immár június vége óta tomboló hőségben pont július utolsó hétvégéje hozott némi enyhülést, de már ezen a héten újra támad a meleg nyári, sőt, Anglia jó részén kánikulai idő. Az egész világot bejárták az extrémen meleg skandináv nyárról szóló beszámolók, a Mikulás hivatalos lakhelyén, az észak-finnországi, lappföldi Rovaniemiben a rénszarvasokkal strandoló helybéliekről készültek fotók. Apró adalék, hogy Magyarország hosszú ideig, gyakorlatilag július utolsó hetéig megúszta a nagyobb meleget, a nyár első nyolc hetében egyetlen hőségperiódussal sem kellett szembenézni. Hosszú időn át nem csupán Nyugat-Európában volt melegebb, mint nálunk, de néha még a sarkköri régióban is.
A nagy meleget hajlamosak vagyunk a tartós szárazsággal összekötni, ám ez nem mindig és minden régióban igaz. Például Görögországban a gyilkos tűzvészeknek gyúanyagot szolgáltató forró, száraz (és szeles!) időt néhány nappal később szubtrópusi ciklonok tombolása váltotta fel, és sokfelé víz alá kerültek a korábban füst borította utcák. Japánban a tájfunok és a lassan feloszló maradványaik által okozott, rengeteg halálos áldozatot követelő áradások időszakai közé ékelődött be egy ritkaságszámba menő, tikkasztó kánikula, amely hosszú időn át (július nagy részében) 40 fok körüli hőmérsékleteket és egy 41 fok feletti abszolút rekordot produkált. Hőguta miatt tízezrek kerültek kórházba, 80-an meg is haltak.
Más mechanizmus révén, de Észak-Amerika keleti, északkeleti zónájában is viharos, zivataros, fülledt meleg időszak váltotta az addigi, Kanadában évszázados rekordokat döntő, több tucat áldozatot követelő száraz, forró időszakot. Máshol maradt a forró, száraz idő, mint az ismét füst borította Kaliforniában, és bár hajlamosak vagyunk lebecsülni a jelentőségét, de Mexikóban vagy éppen Észak-Afrika Szahara-közeli régióiban is rekordokat hozó szörnyű meleg tombol.
Makacsul kitart
Mivel ennyire különböző és egymástól is távoli régiókban tombol a nyár, az idei extremitásokra korántsem tudunk egyféle magyarázatot találni. A mintázatok esetről esetre változnak, nem vezetne sehova, ha a közelmúlt vagy akár az elmúlt évtized hőhullámainak bizonytalan hátterére támaszkodnánk. Ebből a szempontból minden év teljesen egyedi. Kézenfekvőnek tűnhet, hogy a földi átlaghőmérséklet évtizedek óta kitartó növekedését ültessük a vádlottak padjára, csakhogy ez önmagában nem magyarázza az extrém és az átlagos hőmérsékletek látszólag szeszélyes eloszlását az északi féltekén. Valószínűbb, hogy más, ciklikusan amúgy is előforduló időjárási szituációkat kell keresnünk. Könnyen lehet, ezek hatása szerencsétlen módon összeadódott, sőt, fel is erősödött a melegedési folyamat miatt.
Az egészen kivételes európai szituáció magyarázataként mindenekelőtt a magas légköri futóáramlat (lásd keretes írásunkat!) meggyengülését és a szokásosnál is északabbra, messze a sarkkörön túlra történt visszahúzódását szokták emlegetni. A futóáramlatok szerepe döntő például az Atlanti-óceán feletti ciklonok, de a magas nyomású övezetek, az anticiklonok kialakulásában is. A gyenge és északra visszahúzódó futóáramlat jelen esetben egy terjedelmes, Észak-Európa jó részét beborító magas légnyomású övezetnek, egy makacsul kitartó anticiklonnak nyitott utat. Ez egyrészt blokkolta az Atlanti-óceán északi feléről érkező, nedvességet hozó ciklonok bejutását Európa északi és nyugati felére, másrészt áramlási rendszerében meleg levegőt pumpált Nyugat-Európába, Skandinávia jó részére, sőt még olyan távoli sarkvidéki területekre is, mint Észak-Grönland. (Rövidnadrágos strandidőre itt azért nem kell számítani, de a 4-5 fok is igen magasnak számít errefelé.) Ugyanennek a magas nyomású, leszálló légáramlások által uralt rendszernek a hátoldalán hosszú ideig egy árnyalattal kevésbé meleg levegő juthatott Közép-Európába, ahol a tartósan sekély ciklonális helyzet, a nedves, meleg, labilis légkör rendre kedvezett és talán az elkövetkező időszakban is kedvez a zivatarok kialakulásának.
A klímakutatók már hosszú ideje igyekeznek egységben kezelni a sokszor több óceánra is kiterjedő légköri és tengervízi ciklusokat, oszcilláló változásokat. A mostani hőhullámok esetében felhívták a figyelmet arra is, hogy az észak-atlanti régióban a tengervíz felszíni hőmérsékletének területi eloszlása az idén – egy több évtizedes ciklusnak megfelelően – újrateremtett egy utoljára 1976-ban tapasztalható szituációt, ami időben egybeesett a sarkvidéki futóáramlás alighanem más okokra visszavezethető gyengülésével és visszahúzódásával. Az, hogy a hatások most még hangsúlyosabbak, már kapcsolatba hozható azzal, hogy a Föld légköre alighanem több hőt ejt csapdába, és ez a statisztikailag mérhető felmelegedés kíséretében kulminálódó nagyobb energia drámaibb hatásokkal is jár. Azt már csak félve tesszük hozzá, hogy az észak-atlanti térségre hatással van az is, hogy az óceáni áramlási ciklus során éppen az El Niño- vagy a La Niña-hatás erősödik vagy gyengül, főként a Csendes-óceán óriási térségében. Az előzetes prognózisok szerint gyengülő, lassan megszűnő La Niña-hatással (és kezdődő El Niño-val) számolhatunk, aminek nyomán az átlagosnál kevésbé erős észak-atlanti hurrikánszezon várható. Márpedig e trópusi ciklonok legyengült, extratropikus maradványai rendre beleszólnak Nyugat- és Észak-Európa időjárásába is, vagy legalábbis beleszólnának, ha több volna belőlük.
Mindebből leszűrhetjük, hogy az átlagosnál melegebb időjárás akár még hetekig sújthatja Európa nagy részét. És könnyen lehet, hogy szívós, forró nyári éjszakákat okozó melegperiódus vár Magyarországra is, még ha rekordforróságtól nem is kell tartanunk. Arra viszont nincs válasz, hogy a várható szeptemberi hosszabbítással együtt még meddig tart nálunk a nyár, noha a naptár szerint a bő kétharmada már eltelt. Szerencsére az idei hazai nyár még semmilyen szempontból sem számít drámainak – ugyanezt nem mondhatják el a vízkorlátozással küzdő írek, hollandok vagy a meleg elől a tavakba, tengerbe menekülő finnek és svédek.
| Vajon hová futnak? A magasabb légkörben, a troposzféra és a sztratoszféra határán, az úgynevezett tropopauzában nyugatról keleti irányban elzúgó több száz kilométer széles, több ezer kilométer hosszú légfolyamokat nevezik futóáramlatnak vagy jet streamnek. Ezek a napsugárzás energiájából táplálkoznak, s létrejöttüket elősegíti, hogy a földi légkörzés részeként az Egyenlítő tág zónájában, illetve a 60. szélességi kör mentén a magasba emelkedik a levegő. Nyugatias irányukat pedig a Föld forgásából eredő Coriolis-erőnek köszönhetik. Két jelentősebb futóáramlatot különböztetnek meg: az egyik a sarkkörök közelében száguldó erőteljesebb sarki futóáramlás (9–12 kilométer magasságban), a másik az ennél gyengébb szubtrópusi (10–17 kilométer magasan). Mindkettő erősen hullámzó, ami annak is betudható, hogy a földrajzi szélességgel változik a Coriolis-erő nagysága. A sarki futóáramlat meanderezése, az úgynevezett Rossby-hullámok létrejötte hatással van az atlanti ciklonok és az anticiklonok kialakulására is. De vezethet ahhoz is, hogy az áramlat által elzárt hideg levegő egy hatalmas, kidudorodó csepp alakú része a magasban elszakad, és elindul dél, mondjuk Európa közepe felé. Sokszor ezek érkezése okozza nálunk a magassági hidegörvényekhez kapcsolódó sekély ciklonos, zivataros időszakokat a nyár kellős közepén. |
