Tévétorrent

The Crossing

Tévétorrent

Azt akarja ez széria is, mint a Lost vagy A hátrahagyottak: egy jól kigondolt rejtéllyel megfogni a közönséget, és lassan lepergő információmorzsákkal, hétről hétre folyó találgatásokkal összekovácsolni belőlük valaminő online fórumot, ahol a teóriagyártás közepette egyre kevesebb figyelem jut a narratív hiányosságokra. Csakhogy a Lost óta már sok ilyen hétről hétre építkező (és közben szanaszét folyó) rejtélyt láttunk, és sajnos ez is csak egy korrekt, de érdektelen próbálkozásnak tűnik, ami talán meg sem éri, hogy minden elindított szálát elvarrhassa.

Egy oregoni kisvárosban partra mos a tenger 47 túlélőt, akik töredezett és teátrálisan előadott beszámolóik alapján a jövőből érkeztek, ahol háború, sőt népirtás zajlik: egy genetikailag módosított, „felsőbbrendű” embercsoport mesterséges vírussal tizedeli a „közönségeseket”.

A sorozat szinte egyáltalán nem építkezik; azonnal elhinti a rejtélymorzsákat, és több szálon kezdi futtatni a cselekményt, ami viszont olyannyira lefoglalja a készítőket, hogy a szereplők megrajzolására, árnyalására nem futja már; a motivációk homályban maradnak, a jellemeket néhány agyonhasznált klisé helyettesíti. Nehéz is szabadulni az érzéstől, hogy csak unalmas embereket nézünk, akik észszerűtlen dolgokat csinálnak. Pedig volna fantázia a kissé szájbarágós menekült-metaforában is, hiszen ahogy a múlt, úgy a jövő is egy idegen ország – a lakóinak integrálása ugyanolyan kihívás. Sajnos a készítőket sokkal jobban érdekli a kormányzati összeesküvés építgetése, de az izgalom abból is hiányzik.

Magyar felirat: LXS (5i)

Figyelmébe ajánljuk