A Mi Hazánk bejelentette, hogy bejutottak a parlamentbe

  • narancs.hu
  • 2022. április 4.

Választás 2022

Toroczkai László, a párt elnöke és listavezetője szerint csoda történt, és ez még csak a kezdet.

A Mi Hazánk Mozgalom hétfőn hajnali fél egykor 92,57 százalékos feldolgozottságnál 6,27 százalékponton áll, a párt elnöke és listavezetője, Toroczkai László azonban már vasárnap 23 óra 20 perckor ünnepélyesen bejelentette, hogy a pártja bejutott az Országgyűlésbe.

Ha az arányok így maradnak, akkor

a Mi Hazánk 7 képviselője ülhet be a parlamentbe.

„Honfitársaim! Megtörtént a csoda, amiben senki sem hitt, csak azok a magyarok, akik 2018-ban az ásotthalmi pusztán, a nagy magyar Alföldön életre hívták ezt a mozgalmat” – kezdte beszédét Toroczkai. Mint mondta, sem a közvéleménykutatók, sem a Fidesz, sem a balliberális oldal nem hitt bennük.

Szerinte elképesztő túlerővel szemben kellett dolgozniuk. Kiemelte: a Facebook is ellenük avatkozott be, letörölte a mozgalom és Toroczkai oldalát is. „A Fidesz és a balliberális tömb is beavatkozott, el akartak hallgattatni a minket a médiájukban” – tette hozzá.

A mozgalom elnöke azt üzente, hogy ez még csak a kezdet, és a céljuk nem a képviselőség, hanem Magyarország megmentése, talpra állítása, hogy „újra a régi fényében tündököljön az ország”.

„Oligarchák nélkül, ha kell, az egész világgal szemben. A csatát megnyertük, de folytatódik a küzdelem, amíg egész Magyarországot fel nem emeljük” – mondta a párt elnöke.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.