Bokros Lajos kioktatja a szerinte idegenellenes Orbán Viktort

  • narancs.hu
  • 2015. január 12.

Vélemény

„Nem miniszterelnök úr, ez nem a magyar álláspont. Ez az Ön és a szélsőségesek xenofób álláspontja.” Bokros Lajos válasza Orbán Viktornak.

Bokros Lajos Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor vasárnapi nyilatkozatára. Mint az ismert, a kormányfő „szerint a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani. A miniszterelnök erről az M1 Híradó tudósítójának beszélt vasárnap Párizsban – közölte az MTI.” A kormányfő úgy fogalmazott: a bevándorlásról és az azzal összefüggő kulturális kérdésekről az eddigieknél sokkal nyíltabban, őszintébben, teljes egyenességgel kell beszélni. Azt is megjegyezte: „nem akarunk tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.”

Bokros Lajos minderre úgy reagált:

false

 

Fotó: MTI

„Az Ön által vizionált Európa magába forduló, zárt, avítt, idegengyűlölő Európa. Miért ment el a köztársasági menetre, ha nem érti miről szól? Vagy ha már ott volt, elkerülte a figyelmét, hogy a Place de la République közepén a francia trikolór mellett, török, tunéziai, palesztin és más lobogókat együtt lengettek a tüntetők?

Én egy nyitott, befogadó Európában hiszek. Ha valaki azért jön ide, mert úgy látja, hogy itt megvannak az egyéni boldogulásának feltételei, hogy dolgozni tudjon, hogy eltartsa a családját, annak csak örülni lehet. Megtiszteltetés. Ha jól értem, Ön ezt nevezi gazdasági bevándorlásnak és utasítja el. Kevés szabadidejében esetleg tanulmányozza Amerika társadalom- és gazdaságfejlődésének történetét is.

De mindezeknél is talán súlyosabb és borzasztóbb az Ön álláspontja, mely szerint »Nem akarunk tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani«. Még idézni is szörnyű. Vajon ha Magyarország a magyaroké, akkor Románia nem a románoké? vagy Szlovákia nem a szlovákoké? vagy Szerbia nem a szerbeké? Mi lenne a határainkon túl élő honfitársainkkal, ha a szomszédos országok is úgy gondolkoznának, mint Ön? Ön tényleg semmit nem tanult Közép-Európa történelméből? Szent István intelmeit mikor forgatta legutóbb?

Az pedig egyszerűen ízléstelen, hogy a fenti nyilatkozatával egy olyan ország miniszterelnökeként akarja kioktatni európai szabadságszerető polgártársait, ahol a gazdasági bevándorlás mértéke gyakorlatilag elhanyagolható.

A Modern Magyarország Mozgalom egy nyitott, szabadságra épülő, befogadó Magyarországban és Európában hisz, ahol a különböző kultúrák egymást gazdagító módon viszik előre mindannyiunk életét. Javaslom felidézni az Unió jelmondatát: Egység a sokszínűségben!”

Figyelmébe ajánljuk