Vélemény

Amikor 1990-ben a parlament elfogadta az önkormányzati törvényt, még nem tudhattuk, mit jelent és hogyan működik a közoktatás önkormányzati irányítása. Úgy tűnt, hogy az 1989 előtti teljes centralizációval szemben a közigazgatás meg az oktatás decentralizációja az állammal szembeni szabadság garanciája; hogy a helyi közösségek autonómiája, a felügyelet, a számonkérés megszűnése felszabadítja az alkotó energiákat. Így tett egyébként több posztkommunista ország is (bár az oktatás központi ellenőrzését, a szakfelügyeletet csak nálunk törölte el a késő kádári reform). Rigó Béla írásával szemben tehát (Ki dirigál?, Magyar Narancs, 2010. január 28.) nem az történt, hogy a parlament "az önkormányzatokra lőcsölte" az iskolafenntartás gondját, baját. A törvényhozók a kor jogosnak látszó igényeihez igyekeztek alkalmazkodni.

Magyar Narancs, 2010. január 21. Olvasói levelek Magyar Narancs, 2010.

"Egy rettenetes betonteknőben ezerrel csúszik le a versenyző, a közönség pedig a lélegzetét is visszafojtja. Igazi artistamutatvány, félistenszerű atléták művelik. Mit láttunk most? Jött - persze ezerrel - egy üres ródli, csapódott faltól falig, valami szörnyűség hírnöke. Aztán a test, ugyanúgy. Ránézésre kétszáz kiló, betonfaltól betonfalig, mint egy rongycsomó, állítólag nő az istenadta, leérve kinyúlik, mint a világ legnagyobb békája, még tényleg nem tudható, hogy életben van-e" - írtuk nyolc éve a Salt Lake City-i téli olimpiáról. És így folytattuk: "A XIX. téli olimpia lapzártánkig halálos áldozatok nélkül zajlott, ám mégsem lehetünk biztosak abban, hogy Pierre de Coubertin legendás bonmot-jának odavetésekor tudta, mit beszél."

Zötyörög a kampány, a két nagy párt, már ha az MSZP-t még annak nevezhetjük, leginkább egymással van elfoglalva. A Fidesz még mindig Gyurcsányt járatja lefele, a "gyurcsányt", aki már rég nem egy személy, hanem minden, egy egész párt, egy kormányzat, egy egészségügyi reform, egy népszavazás a határon túliakról, egy kórház-, víz- és mindenprivatizáció, egy vizitdíj, egy tandíj, egy gumibotozás, kilőtt szem és lopás minden mennyiségben, a LOPÁS. Ezt csinálják hat éve, művészi tökélyre fejlesztették, minden testhelyzetből képesek voltak gyurcsányozni, hanyattesésből ollózva, a leshatárról indulva elszaladtak, és ellenállhatatlanul begyurcsányoztak az ellenfél hálójába egy hatalmas gyurcsányt, ez volt a poliszi és a stratégia és a taktika. Ebbe a narratív keretbe van még mindig belegyömöszölve minden, amit ma a Fidesz Magyarországról állít. Minden rossz, de nem azért, mert rossz, hanem mert a "gy." szántszándékkal elrontotta. Eközben a Fidesz kinyírta magát is, csak még nem vette észre. Ha látná, hogy mit állított elő, nem "szélsőségesezné" az MSZP-t.

Felvesszük a néhány hétre elejtett szálat, és tovább nyomozunk Cynara ügyében. Simone de Beauvoir memoárjának az egyik passzusa volt a kiindulópontunk, ő említett egy Cynara című filmet, amelyet Londonban látott Jean-Paul Sartre társaságában. Innen jutottunk el Ernest Dowson (1867-1900) angol dekadens költőhöz, az ő Non sum qualis eram bonae sub regno Cynarae ("Nem az vagyok, aki a jó Cynara uralma alatt voltam") című verséhez (a címet Horatiustól vette a költő). A vers egyik félsora - gone with the wind - aztán az Elfújta a szélhez vezetett bennünket, a regény pedig a belőle készült filmhez. Közben végig magyartalálatokra vadásztunk: kiderítettük, hogy magyar honvédtiszt volt a Cynara-film rendezőjének, King Vidornak a nagypapája, Angliában letelepült magyar tőzsdés volt Leslie Howardnak, az Elfújta a szél-ben Ashley Wilkes alakítójának az édesapja, s a Miskolcon született Emeric Pressburger rendezte a Negyvenkilencedik szélességi kör című filmet, amelyben Leslie Howard élete egyik utolsó nagy szerepét játszotta.

Az elmúlt év gazdasági szempontból különösen rossz volt. Olyannyira, hogy azt a máskor is gyakran hallható búsmagyarkodást - miszerint mindig mi szívjuk a legnagyobbat - ezúttal mintha az objektív statisztikai adatok is megerősítenék. Bolond az, aki magában keresi a hibát, kudarc idején máris felelősért kiáltunk. Felelős persze a világválság maga, de annak forrása messze van, legalább legyen helyi bűnbak, aki rosszul kezelte, és így súlyosbította szenvedéseinket. A választási kampány különösen kedvező időszak az ilyen vádak megfogalmazására, bűnbakok iránt a szokásosnál is nagyobb a kereslet.

Magyar Narancs, 2010. január 21. Nagy tekintéllyel bíró pártelnökökkel vitázni mezei halandónak nem hálás feladat, nekem is megremeg a toll a kezemben, amikor reagálok Retkes Attila SZDSZ-pártelnöknek, jelenleg az MDF országgyűlési képviselőjelöltjének egy mondatára. Az MDF ogy.-i képviselőjelöltje, az SZDSZ elnöke szerint "...Nógrád megye az egyetlen, ahol mindig is rosszul álltunk..." Nos, nincs nekem azzal bajom, ha bárhol egy városi önkormányzati bizottság külsős tagja nincs tisztában más települések, megyék szervezeti életével, az ember feje mégsem káptalan, hogy mindent megjegyezzen, mindenre odafigyeljen.

A Narancs választás előtti endorsement-szériájának első részeként Mihancsik Zsófia közzétett egy MSZP melletti kényszeredett és keserű állásfoglalást. (Lásd: Elviselhetetlen, tűrhetetlen, siralmas, Magyar Narancs, 2010. január 28. A cikk megjelent a galamus.hu-n is.) Írása arra inspirál minket, hogy rámutassunk arra a kínosan egyoldalú megközelítésre, amely nagyban hozzájárult a - Mihancsik által is kárhoztatott - valódi alternatívák nélküli magyar közélet létrejöttéhez. Arra az értelmiségi hozzáállásra, amely elfogultságát illetően siralmas, logikai inkonzisztenciáját tekintve tűrhetetlen, hatásában elviselhetetlen.

"Cameron a több mint egyórás beszédben kijelentette: nincsenek illúziói; ha a Konzervatív Párt jövő tavasszal kormányra kerül, megszorításokat kell bevezetnie a közkiadásokban, és ezek 'fájni fognak'. Hozzátette: a közelgő választások előtt sem ígér semmi olyasmit, amit nem tud teljesíteni." (Hír a toryk 2009-es kongresszusáról)

Carlo Ginzburg két angol nyelvű előadást tart Budapesten. A Másolatok, fakszimile és a láthatatlan szöveg című 2010.

A 2010. február 4-én megjelent Átállás című cikkünkben tévesen állítottuk, hogy a nyilvánosság csak november 27-én értesülhetett arról, hogy Grunwalsky Ferenc nem jelölteti magát újra.

A legkisebb is fáj (Magyar Narancs, 2010. január 21.) című cikkünk állításával szemben a Terézvárosi Önkormányzat nem tervezi a Hunyadi téri őstermelői piac bezárását és mélygarázs építését.

Magyar Narancs, 2010. január 21. Sokat hallhattunk, olvashattunk a közelmúlt koncepciós akadémiai kinevezéseiről és az őket körülvevő eseményekről.

Magyar Narancs, 2010. január 28. Nem elviselhetetlen, de siralmas.