Vélemény

A köztisztviselők jogállásának szabályozása tényleg megérett a reformra. Nem tartható fenn az a rendszer, aminek esetleges az utánpótlása, ami nem jelöl ki világos, konkrét és számon kérhető célokat a szervezeteknek és az ott dolgozóknak, ami nem rendel ehhez a teljesítményt ösztönző, a jó embereket megtartani képes javadalmazást, ami nem tud megszabadulni az alkalmatlan vagy a motiválatlanságukból kimozdíthatatlan közszolgáktól. Egyáltalán, ami a biológiai létezést és nem a munkát díjazza.

A hétvégén, amikor az egész ország a Kósa- Varga-Szíjjártó-trojka államcsődről szóló áriáin s a forint zuhanórepülésén volt kiakadva, Magyarország legnagyobb ellenzéki pártja kongresszust tartott. Mely után annyival lettünk okosabbak, hogy a Magyar Szocialista Párt Balogh Andrást állítja államfőjelöltnek. Kit? Balogh András bangkoki nagykövetet. Ja?

Múlt heti interjúnkban ("Változtatási moratóriumot vezetnék be") a nyilatkozó Szekszárdi Júliát tévesen neveztük egyetemi tanárnak, valójában egyetemi docens. Elnézést a pontatlanságért. .

A kíváncsiság éppoly természetes tulajdonságunk, mint az öregedés. De az utóbbi nem feltétlenül következik az előbbiből, még ha a közmondás így is tartja. Ennél korszerűtlenebb közmondást egyébként elképzelni is nehéz. A középkori keresztény teológia dohos levegője árad belőle; egy hideg, csontos kéz fogja be szemünket: az embernek nem kell olyan sokat tudnia. Ha jót akar.

Képzeljük el, hogy egy távoli országban töltjük a szabadságunkat, és a helyi légitársasággal kedvező áron elrepülhetünk egy csodálatos korallszigetre, ahol világhírű buddhista kolostorokat és egzotikus állatokat láthatunk. Utánanézünk a légitársaság statisztikáinak, és azt látjuk, hogy ha minden évben megtennénk ezt az utat, akkor ezerévenként érne bennünket katasztrófa. Vállalnánk az utazást?

Magyar Narancs, 2010. május 27. Kedves Mancs! Hozzászólásom olvasói levélnek hosszú.

Az új kormány egyik első társadalompolitikai intézkedését fogalmazza meg az a Kósa Lajos és Soltész Miklós (KDNP) által benyújtott törvényjavaslat, amelynek lényege, hogy a családi pótlékot (új nevén: az iskoláztatási támogatást) fél évig természetben nyújtanák abban az esetben, ha a tanköteles korú gyermek igazolatlan iskolai hiányzásai elérik az ötven órát. A támogatást ilyenkor nem a családnak, hanem az önkormányzat számlájára utalják, és annak felhasználásáról - a családdal és a gyermekjóléti szolgálattal egyeztetve - a település jegyzője dönt majd.

Hiszi, nem hiszi a Kedves Olvasó, Csáki Judit színikritikus "Eszi, nem eszi" c. cikkében a budapesti operettjátszással foglalkozik!

Szegény Angela Merkel, lassan rajta kezd elverve lenni a por, amiért Görögország bebukott. Nem akkor adott pénzt, amikor kellett volna. Amikor adott, nem adott eleget, és aztán a végén már hiába adott eleget, lehet, már az sem lesz elég. Ezt mondja például M. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, vagy M. Trichet, az Európai Központi Bank elnöke. Szegény Angela Merkel lett a hibás azért is, hogy amikor végre adott, az igazából úgy látszott, mintha a franciák adnának, pedig a franciák csak a németek pénzét adták. (Ezt a német büszkeség mondja. Mondatja. Azért, hogy ez a látszat megkeletkezhetett, sokat tett maga M. le Président is, amikor azt mondotta, hogy a 750 milliárd eurós segély- és garanciacsomag 95 százalékban a franciák alkotása.) De Merkel asszony a hibás azért is, mert egyáltalán adott, és nem hagyta Görögországot meg a többi jövendő csődtömeget bedőlni és kiesni az európikszisből - ezt a szabadpiac feltételen hívei mondják, meg váratlan szövetségeseik, a német nyugdíjasok, akik a nyugellátásukat féltik a nagy adakozástól. Merkel a hibás azért is, mert a végén úgyis a görög meg a német kapitalisták járnak jól. Ezt a baloldal baloldala mondja. És ha ez még nem lenne elég, Merkel asszonyt az amerikaiak is kóstolgatni kezdték. Timothy Geithner pénzügyminiszter azért feddte meg, mert ahelyett, hogy a német gazdaságot felpörgetné, csak szorítana a költségvetésen. A német kormány összes olyan ötletét pedig, ami ezt a szigorúságot az unió összes országából kizsarolná, eddig masszívan körberöhögték.

Várhatóan a jövő héten fogadja el az Országgyűlés kétharmados többsége az önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatot. A létszámcsökkentés bűvöletében a kormánypártok körülbelül harmadával nyesnék le a helyhatósági képviselők számát. A lépés hatása a költségvetésre elenyésző, ezt a beterjesztők sem vitatják - vagyis a módosítás oka másban keresendő. A magyarázat, miszerint illeszkedik a jövőbeni közigazgatási reformhoz, némileg homályos, hiszen egyelőre senkinek fogalma sincs arról, hogy mi is az.

János evangéliumában meglehetősen hamar elkövetkezik az a momentum, ami tökéletesen alkalmas (lenne) a politika- és királycsinálásra: már a hatodik részben, az ötezer ember megvendégelésekor. Ebben a történetben a populista frázisok esszenciáját, minden politikai hazugság gyökerét - "a semmiből fogunk tömegeket jóllakatni" - Jézus anélkül váltja valóra, hogy kimondaná, elpufogtatná. Egyfelől tehát tapintatos, nem alázza meg hallgatóit; másfelől pedig végre is hajtja azt, ami egy politikust isteni felhatalmazással bíró királlyá tehetne.

A klasszikus konzervatívok alighanem legnagyobb része osztotta Asbóth János ítéletét a szabadversenyelvű társadalommal kapcsolatban: a manchesteri liberálisok "panaceáj[a] egyoldalú vala, mint minden panacea, és megérzik rajta az osztályérdek, habár öntudatlan és jóhiszemű is. A mit ők a nép és a közjólét érdekében kezdtek, a 'laisser faire, laisser passer' követelése, iskolájuk kezében csakhamar az üzleti nagy vállalkozók rideg osztályérdekévé vált a középső és kis gazdasági existentiák depossedálására, a vagyontalan tömeg kizsákmányolására, a vagyonnak kevés kézben accumulálására és így végső analysisben, ha korlátlanúl érvényesül, a közjólét megsemmisülésére" (Akadémiai Székfoglaló, 1895). Ma, a válság tapasztaltán hasonló vádak és érzületek fogalmazódnak meg a jobboldalon is, amelyek mögé ezek szerint fölös számban sorakoztathatnak föl klasszikus konzervatív tekintélyeket is. Ezek persze nem szocializmust ajánlanak, hanem harmonikusan szervezett, kiegyensúlyozott, ezen belül az agráriumot kiemelten kezelő osztálytársadalmat. Az agrárium világa többnyire azért fontos, mert abban a hagyományos viszonyok és normák egyfajta lerakatát, mai szóval "génbankját" látták.

Azok, akik a kettős állampolgárság ügyében jogalkotási rögtönzésekről és átláthatatlan politikai káoszról beszélnek, tévednek. Magyarországon ugyanis e téren két, letisztult és átgondolt megközelítés létezik, s bár mindkettő politikai erőkhöz és elkötelezettségekhez kötődik, bennük az ideológiai elem másodlagos.

Rég nem volt alkalmam hatalmon lévő magyar nemzeti jobboldallal foglalkozhatni. Már szinte el is felejtettem, milyen érzés. Ha én magam nem változtam volna meg közben, unnám a témát, mert a magyarországi - és általában a magyar - nemzeti konzervatívok pontosan ugyanolyanok, mint voltak, persze az idő teltével kop., pecs.