Itt a Soros, hol a Soros

  • narancs.hu
  • 2017. április 24.

Villámnarancs

A macedón államfő mi mással, egy kis sorosozással hízelgett Orbánnak.

Magyarország és Macedónia baráti viszonyban állnak egymással – jelentette ki Gjorge Ivanov macedón köztársasági elnök, hol máshol, mint a köztévében.

"Magyarország igaz barátja a Macedón Köztársaságnak, az élet számtalan területén segített nekünk, fő kereskedelmi partnerünk és befektetőnk is" – mondta az államfő. Macedónia rendkívül örül, hogy Magyarország elkötelezett az EU-tagsága ügyében, de Ivanov felhívta a figyelmet arra, hogy a balkáni útvonal lezárása csupán időleges megoldás a migráció fékezésében, hiszen a lakosság bővülése révén rendkívüli tömegek vándorolhatnak Afrikából, Marokkóból a közép-és a nyugat-mediterráni úton is.

Migránsozás pipa.

A határzár mellett kiálló államfő emellett azt is hangsúlyozta saját tapasztalataira hivatkozva, hogy a nem kormányzati szervezetek működése túlzottan liberalizált, ezért sokkal jobban kellene szabályozni, például honnan kapják a pénzüket, kik támogatják, mi célja van a kapott eurómillióknak, amelyek beáramlanak az Macedóniába a civil szervezetekhez. Gjorge Ivanov szerint olyan dolgokba szóltak bele ezek a szervezetek, amelyekről elsősorban az állampolgárok által megválasztott képviselők, a parlament dönthetett volna. "Látjuk, hogy még az Amerikai Egyesült Államokban is foglalkoznak ezzel a kérdéssel (...) ez pedig azt bizonyítja, hogy nemcsak Macedóniában, hanem a világ sok más országában is hasonlóan működnek a folyamatok" – jelentette ki.

Civilezés pipa.

Ám a Trumpot támogató, az  amerikai elnökválasztási kampány során álhíreket gyártó macedón kisvállalkozók vezetője azt is kijelentette, hogy a közösségi média táptalaja az álhíreknek, amelyek egy alternatív valóságot teremtenek. Na, ja. "És mi áldozatai vagyunk ennek az alternatív valóságnak, ami valaki másnak, azoknak az NGO-knak a malmára hajtják a vizet", amelyeknek a tagjait a Soros György által létrehozott hálózat is támogatta. "Úgy gondoljuk, hogy az amerikai adófizetőktől érkezett források is a Soros Alapítványnál kötöttek ki" – jelentette ki. Ezt a pénzt a szervezetek arra költötték, hogy "erőszakos akciókat" hajtsanak végre. A civil szervezetek hasonló akcióit ki kell vizsgálni és "majd meglátjuk a vizsgálatok eredményét" – jelentette ki a macedón államfő.

Sorosozás bőven pipa.

Orbán Viktor kegyeibe egészen egyszerűvé vált beférkőzni. Soros György kikiáltása az ördögnek a belépő, aztán már csak hozni kell az elvárt sorosozós mennyiséget, ami a bukott román kormányfő után, úgy tűnik, a macedón államfőnek is nagyon megy.

Figyelmébe ajánljuk