Jól kitömi a kormány a tavaszi választás lebonyolítóit, baj ne legyen

  • narancs.hu
  • 2018. január 4.

Villámnarancs

Az aratás során a Nemzeti Választási Iroda elnöke jár majd a legjobban.

Megkezdte a kormány a tavaszi választások előkészítését. Megjelent a Magyar Közlönyben az igazságügyi miniszter rendelete az idei választások költségeiről. Eszerint annak, aki részt vesz a választás lebonyolításában, átlagosan 71 százalékkal nő a díjazása a négy évvel ezelőttihez képest.

A helyi választási irodák tagjai a korábbi 30 ezer helyett 50 ezer forintot kapnak. Sőt az, aki még jegyzőkönyvvezetői feladatokat is ellát a szavazatszámláló bizottsági tagsága mellett, a korábbi 20 ezer forint helyett 35 ezer forintra lesz jogosult.

A szavazatszámláló bizottsági tagok tiszteletdíjának normatívája szintén 20 ezerről 35 ezer forintra emelkedik.

A területi választási irodák munkatársainak díjazása is nő, tagjai a korábbi 80 ezer helyett 160 ezer forintra lesznek jogosultak. Az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodák munkatársainak juttatása pedig a korábbi 40 ezerről 65 ezerre emelkedik.

De nagyon nem jár rosszul a Nemzeti Választási Iroda elnöke sem, Pálffy Ilona egymillió forintos tiszteletdíjat (!) vehet majd fel a szavazás lebonyolításáért, ami ezek szerint nem tartozik a munkaköri leírásába… Vagy mit is jutalmaznak?

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk