A furfangos Karácsony Gergely vitt is ajándékot a dévaj szocialistáknak, meg nem is

  • 2017. december 9.

Villámnarancs

A megállíthatatlan Molnár Gyula viszont felterjesztéssel él.

Szombaton ismét gyűlést tartott az MSZP. A némileg megviselt pártmaradvány e hétvégén választási programját mutatta be, házon belül. A rendezvényen azonban feltűnt Karácsony Gergely is, aki a napokban egy még nem létező ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjének jelentkezett be. A következményeket ismerjük: hű szövetségese, az Együtt, minden kapcsolatot megszakított a tévében a PM-mel, merthogy az Együtt olyan összefogást óhajt, amiben az MSZP nincs benne, Karácsony meg Molnár Gyuláék kegyeit is keresi.

Karácsony Gergely a csúcsra tör: ő lehet az ellenzék miniszterelnök-jelöltje

Így már biztos a győzelem.

Erre Karácsony a hétvégén azt mondta az MSZP-gyűlésen, hogy

„döntsétek el ti, milyen szerepet szántok nekem ebben az együttműködésben! Ha kell, én hozom a népszerűségemet, a zuglói sikeremet és a mély meggyőződésemet, hogy ez az ország többet érdemel”.

Minden világos, nem?!

Karácsony beszédében mintha Botka László vízióját idézte volna: szociáldemokrata programot ígért, és megfogalmazott egy szlogent: „Az új Magyarországon az emberekbe kell befektetni, az emberek tudásába, egészségébe, lakhatásába.”

false

Molnár Gyula, a párt elnöke, miután többször feltűnt a színpadon, a műsor végén újból megjelent, és kijelentette: javasolni fogja az MSZP elnökségének és választmányának, hogy fogadja el Karácsony Gergely és a Párbeszéd ajánlatát. Ezután a jelen lévő párttagok egyetértő tapsolásba kezdtek.

Így az is feltételezhető, hogy az MSZP és a Párbeszéd közös listát állít a 2018-as választáson, amelyet miniszterelnök-jelöltként Karácsony Gergely vezet majd.

Persze épp az ellenzéki összefogásoknál sosem lehet semmit biztosra venni, még azt se nagyon, ami már elmúlt.

Figyelmébe ajánljuk