Képzeljék, ma már másképp döntene Molnár Gyula, aki végre megszólalt a Fodor Gáborral kötött paktumról

  • narancs.hu
  • 2018. május 22.

Villámnarancs

Elővették a lemondott elnököt, de kirúgni azért nem próbálták.

Az MSZP országos párttanácsa kedden beszámoltatta Molnár Gyulát a 60 milliós ügyben, amelynek során a választás előtt a szocialisták vezető testülete nélkül megállapodott Fodor Gáborral a Liberálisok támogatásáról – írja a Zoom.hu.

Molnár megjelent a helyszínen, ahol végig is hallgatta a kritikákat, annak kapcsán, hogy februárban teljesen érthetetlen módon egy nem létező, mérhetetlen blöffpártnak is vékony társaságnak oda akart adni több tízmillió forintot, ha úgy alakul.

Végül nem alakult úgy, de így is roppant kínos, ami kiszivárgott, és természetesen számos kérdést felvet.

Hogy például: miért? Miért nem érezte magát már elég nagyvonalúnak Molnár akkor, amikor megtette azt a "szívességet", hogy beviszi Fodorékat a Parlamentbe?

Azt sajnos nem tudjuk, hogy erre adott-e válasz Molnár, vagy sem. Azaz adott, csak hát az minden, csak nem válasz, idézzük: az MSZP és a Párbeszéd szövetségét „kevésnek” érezte április 8-a előtt, ezért szeretett volna „minél szélesebb körű együttműködést”.

Egyébként ma már Molnár másképp döntene, ez is elhangzott a párttanács ülésén.

A zoom.hu cikke megemlíti azt is, hogy a szombati választmányi ülésen is előkerül Molnár ügye, de kérdés, hogy mikor lehetne Molnárt kizárni a pártból.

Egy rendes helyen ugyanis ezek után természetesen nem lehetne maradása Molnárnak, aki úgy tűnik, nem érzi annyira menthetetlennek tettét, hogy magától kilépjen.

Mi tehát a Molnár-ügy?

Vizsga az MSZP-nek, hogy lehet-e nyúlni a kasszából, csak úgy. Kíváncsian várjuk az eredményt!

(Frissítés: Tóth Bertalan frakcióvezető azt mondta az Inforádiónak: fegyelmi eljárást indítanak Molnár ellen. Szerinte Molnár túllépte a hatáskörét, hiszen csak akkor lett volna jogosult erre, ha az elnökség ezt elfogadja és támogatja. Tóth szerint a párt központi pénzügyi ellenőrző bizottsága és a fegyelmi tanácsa megteszi majd a szükséges lépéseket az ügyben.)

Figyelmébe ajánljuk