Kocsis Máté az olimpiát siratva leplezte le saját pártját és kormányát

  • narancs.hu
  • 2017. február 25.

Villámnarancs

De mi van a gránitszilárdságú alaptörvénnyel?

Nagy ívű interjút adott a Pesti Srácoknak Kocsis Máté az elveszett olimpiáról, van abban minden, komcsizás, történelmi bűnözés, új-SZDSZ ... Ám ezeknél sokkal érdekesebb az az eszmefuttatás, ahogy a népszavazás meg nem tartását indokolja.

false

 

Fotó: MTI-Balogh Zoltán

A népszavazás jó dolog, akár lehetne többséget is szerezni egy referendumon az olimpia mögé, de a rendezés elnyeréséhez

a többség nem elég, egység kell,

jelenti ki, sőt még azt is hozzáteszi, hogy mekkorát égnénk ezzel a külföld előtt. Csakhogy Kocsis a szövegével máris hatalmasat égett ország-világ előtt, hiszen ezzel – amellett, hogy Orbán szavait mantrázza szó szerint – valójában a legendás alaptörvényt,

a nemzeti együttműködés rendszerét járatja le,

aminek ugyebár minden magyar közös érdekének kellene lennie, mondhatnánk, sőt az egység megtestesülésének.

Ám amikor ezek a dolgok megszülettek, semmi mást hallottunk, csak azt, hogy a többség akarta érvényesült, ezért úgy szavazta meg Kocsis is, meg mások is, hogy kutyába se vették az ellenzéki pártok javaslatait, nem beszélve a nép akaratáról.

Ha akkor elég volt a többség, akkor most miféle egységet emleget Kocsis Máté?

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.