Már a sajátjai is mentegetni kénytelenek: Gulyás Gergely szerint Orbán senkit nem támadott március 15-én

  • narancs.hu
  • 2018. március 16.

Villámnarancs

Aki hallotta a tegnapi beszédét, pontosan tudja: ez nem igaz.

Gulyás Gergely szerint Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédében senkit nem támadott, kivéve Soros Györgyöt, de őt sem személyében. Ilyen szempontból értik Karácsony Gergely felindulását, hiszen Soros embereivel veszi magát körbe és Soros érdekeit képviseli, árnyékkormánya tagjainak többsége kötődik Soros Györgyhöz – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.

„A politikai, jogi és erkölcsi elégtételadás szükségességétől azok ijedtek meg, akik a jogszerűen megszerzett földeket el akarják venni a gazdáktól, fenyegetik az egyházakat, nyíltan beszélnek alkotmányos puccs szükségességéről. Ahogy teszi ezt Gyurcsány Ferenc, aki kormányzása első napján el kívánná távolítani a legfőbb ügyészt, noha pontosan tudni, sem a kormánynak, sem az Országgyűlésnek erre nincs jogköre. Vagy Karácsony Gergely, aki népszavazással helyezné hatályon kívül az alaptörvényt” – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Összegzése szerint a mai balliberális ellenzék antidemokratikus eszközöket akar alkalmazni, kirekesztő és gyűlöletkeltő.

Többek között a fentieket közölte az MTI Gulyás Gergely fideszes frakcióvezető mai sajtótájékoztatójáról. Gulyásnak nehéz feladata volt, mivel egyszerre kellett megvédenie a nagyon sötét ügybe keveredő Kósa Lajost (a Gulyás-féle Chewbacca-védelem úgy szólt: Kósa Lajos áldozat), és a tegnap a vele egyet nem értőket fenyegető főnökét, Orbán Viktort. Aki azonban hallotta a tegnapi beszédet, tudhatja, hogy Gulyásnak nem sikerült teljesítenie a feladatot. Orbán ugyanis fenyegetett és támadott, és nemcsak Soros Györgyöt, hanem mindenkit, aki nem ért vele egyet.

Orbán Viktor magasról tojt az ünnepre, Petőfiékre, mindenkire, csak szavazatokért kuncsorgott

„A választások után elégtételt veszünk” – tényleg szánalmas volt. Nem volt még politikus a magyar történelemben, aki Orbánéhoz mérhető orcátlansággal törölte volna bele a sáros cipőjét az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékezetébe, ünneplésébe.

Álljon is itt a tegnapi beszéd talán legbeszédesebb része:

„Mi szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk sem vakok, sem balekok. A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is, de most nem vesztegethetjük erre sem az erőnket, sem az időnket.”

Mi volt ez, ha nem nyílt fenyegetés?

Csak tíz másodperc, de benne van Orbán minden gonoszsága

Na, jó, nem minden, csak a március 15-ére tartogatott gonoszsága. Orbán Viktor ünnepi beszédében szemrebbenés nélkül, elszánt arccal szajkózta, hogy itt rajta kívül mindenkit azzal bíztak meg a nemzetközi hatalmak, hogy lecseréljék Magyarország lakosságát, eltüntessék a magyar kultúrát és felhígítsák Európa népességét. Így, ezzel a kifejezéssel.

Figyelmébe ajánljuk