Megint inkább bátrak kicsit – Nem tudja eldönteni a keresztény értelmiség, hogy akkor merik-e kritizálni Orbánt és a rendszerét

  • narancs.hu
  • 2018. május 5.

Villámnarancs

Kicsi kritika, de kritika, de nem azért…

Gyávák gyülekezete – nagyjából ez a kép alakulhatott ki az elmúlt bő egy hétben az úgynevezett keresztény értelmiségről. Miután megjelent az Idők Jelei című füzetsorozat 3. része, amelyben többek között bíráló megjegyezéseket fogalmaztak meg az Orbán-rendszer viselt dolgaival szemben, gyorsan visszakoztak, hogy nem is kritika a kritika, és a Fidesz Orbán Viktorral az élen nem is irányíthatná jobban az országot.

Ám most megint úgy tűnik, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre újra húzogatja a nadrágtartót, és vállalja, hogy kritizált is, persze nem úgy, ahogyan azt sokan gondolják, de egy kicsit, az illendőség határain belül mégis. Vagy mi.

A gyávaság és a haszonlesés mindennél lehangolóbb megtestesülése: a magyar „keresztény értelmiségi”

Megpróbáltak pozícióvesztés nélkül becsületesnek látszani, de összetojták magukat, és sietve visszavontak mindent.

A Népszavában megszólalt Osztie Zoltán plébános, a kötet egyik szerzője, aki bár nyilván óvatosan fogalmaz, de szerinte még az is lehet, hogy a megjelenteket lehet a kormány kritikájának (is) érteni. „Akinek inge, vegye magára.” Rögtön pontosított is, hogy márpedig minden a lehető legjobb irányba megy nálunk, csak szükség lenne némi „tisztulásra”.

„Szerettük volna kifejezni, hogy miközben teljes mértékig helyeseljük az irányokat, értékeljük az országban zajló pozitív folyamatokat, úgy érezzük, tisztulásra is szükség van.”

És bár lehet, hogy úgy tűnik a szöveg alapján, hogy szó volt oligarchákról, ám végtére is, „minden politikai pártnak és társadalmi szolgálatot végző erőnek szüksége van tőkés háttérre, anyagi fedezetre”.

Osztie adatai szerint 255 állítás szerepel az írásukban, ebből a sajtóban 26-ot neveztek meg, vagyis a plébános szerint a kormány potenciális bírálata „jól tükrözi az arányokat”.

A keresztény értelmiség nevében nyilatkozó Osztie elmondása szerint szándékosan a választások után jelentették meg a kötetet, hogy még csak véletlenül se használhassa fel senki azt a kampányban. Egyébként meg tetszést aratott a Fideszben is a kiadványuk.

(Népszava)

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.