Nincs az a kínos ügy, amiért lekoptatná Orbán a csibeosztó főtanácsadóját: Hegedűs Zsuzsa megint miniszterelnöki biztos lett

  • 2018. június 1.

Villámnarancs

Neki is jól kell valahogy laknia.

Az utóbbi években többször is foglalkoztunk Orbán Viktor eddigi szegénységügyi főtanácsadójával, Hegedűs Zsuzsával és az ő nevével fémjelzett alapítvány zűrös ügyeivel. Még 2014-ben megírtuk, hogy az akkoriban egyebek közt malacokat, csibéket és vetőmagokat a szegényeknek osztogató Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítvány körül mintha nem lenne minden rendben. A több esetben is nagy állami cégektől érkező adományok felhasználásáról nem minden esetben számoltak el a kellő alapossággal, furcsa helyekről – nemegyszer külföldről vagy Pintér Sándoron keresztül a börtöngazdálkodásból – szerezték be a szétosztandókat, miközben semmilyen kimutatás nem támasztotta alá, hogy a kezdeményezésüknek volt-e érdemi eredménye.

Átvilágítottuk Hegedűs Zsuzsa gyermekalapítványát, és padlót fogtunk a zűrzavartól

Titokzatos baszk beszállító, 160 milliós fuvardíj, börtönközeli malacok, elpusztult csibék, állami cégektől érkező tízmilliók és zavaros elszámolás félmilliárd forint körül. Hegedűs Zsuzsa mégis sikernek értékeli az alapítványt: szerinte sikerült megállítani az elszegényedést. Lassan öt éve, hogy 2010. január 21-én nyilvántartásba vették Hegedűs Zsuzsa alapítványát, a Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítványt (MGYLJ).

Hegedűs Zsuzsa csirkefogás közben

Hegedűs Zsuzsa csirkefogás közben

Fotó: MTI

Néhány hónapja ismét megvizsgáltuk Hegedűs tevékenységét, miután kiderült, a főtanácsadó továbbra is rengeteg közpénzt költ el csak az úgynevezett reprezentációs költségekre, egyebek közt éttermi számlákra, miközben az alapítványa – amely a jogszabály által előírt beszámolóit rendre alapos késéssel adja le – már kevésbé aktív, ma már nem osztanak kisállatokat sem, csak némi vetőmagot: a 2016-ban bejelentett, multikkal közösen vitt ételcsomagosztás már 2017-ben sem ismétlődött meg, azaz leállt. Ennek ellenére a gyermekéhezés ellen harcoló Hegedűs alapítványának 2015-ben lett egy Audija, és több mint 70 millió forint tartaléka van az egyik beszámolója szerint.

Pénteken a hvg.hu szúrta ki, hogy mások mellett Hegedűs Zsuzsa még mindig élvezi Orbán Viktor bizalmát, aki miniszterelnöki megbízottként továbbra is tanácsadó marad, a kormany.hu-n olvasható adatok szerint ez a pontos feladata: „a társadalmi felzárkóztatást, a társadalmi konfliktusok kezelését és megoldását szolgáló jelen- és jövőbeli stratégiák kidolgozásával kapcsolatos kérdéskörökben szaktanácsadás nyújtása”.

Közpénz és radír – Eltűnt tízmilliók Orbán főtanácsadójának alapítványánál

Hegedűs Zsuzsa 2010-ben nagy tervekkel és komoly állami pénzek birtokában indította el alapítványát. Az egykori szociológus a legszegényebb családokat akarta önellátó élelmiszer-termelésre megtanítani. A célokból mára alig maradt valami, viszont az alapítvány egy kisebb vagyont költött magára. Megpróbáltuk kiszámolni, mennyit és mire.

Figyelmébe ajánljuk