Orbán totál bepörgött a horvátok sikerétől, vérivásra buzdítja a magyar focistákat

  • narancs.hu
  • 2018. július 16.

Villámnarancs

Orbán lelkes.

Magyarország miniszterelnökét teljesen lázba hozta a horvátok döntőbe jutása, gyorsan le is vezette belőle, hogy a magyarok futballban nem is olyan sokára, pár év múlva vissza fognak kerülni az őket megillető helyre, sőt a horvátok menetelése igazából az első jel, és azt mutatja, hogy a kis országok megfordíthatják akár a világtörténelmet is.

Mielőtt Orbán Csányi Sándorral karöltve beugrott Putyinhoz, gyorsan a szállodába rendelte egyik kedvenc újságíróját, Szöllősi Györgyöt egy igazi férfias beszélgetésre, aminek eredménye kedvenc újságjának virtuális hasábjain olvasható tegnap délután óta.

Szemezgessünk!

Már az is szép, hogy Orbán a NATO-csúcson azt tapasztalta, hogy „egész Közép-Európa a horvátok mögött van”, de hát ez csak a bemelegítés, a mi miniszterelnökünk tud ennél jobbat is.

Szerinte a horvát foci valahogy hasonló a magyar focihoz, sőt a kettő valahol mélyen egylényegű: „szomszédként összeköt bennünket a közös történelem, a közös futballmúlt”, és hát ugyan „nagy a lemaradásunk”, de „nem mozgunk más dimenzióban, senki nem tud olyan okot, olyan érvet mondani, ami lehetetlenné tenné, hogy a magyar futball utolérje a horvátot”.

Vagyis már a magyar futballsiker is az ajtón kopogtat, persze Orbán áldozatos munkájának hála – merész következtetés ez, mondjuk úgy, már pusztán logikailag is, amellett, hogy tartalmilag teljes baromság. De hát az ilyenek miatt szeretik a miniszterelnököt, akik szeretik, nem?

Nézzük a kifejtést:

„Amióta 2006-ban az MTK akadémiája után másodikként megalapítottam a Puskás Akadémiát, sok keserűség, csalódás ért, de akkor is úgy gondoltam, húsz évet rá kell szánnunk arra, hogy visszakerüljünk a futballban minket megillető helyre. Ilyen lelkesítő esemény viszont kevés történt azóta, mint a horvátok döntőbe jutása, ami bizonyítja, hogy a pénz nem minden. Nagyon lelkes vagyok.”

Igen, nehéz elhinni ezt, de ő mindig is tudta. Már 2006-ban is tudta. Eleve 20 évvel számolt. És most, 2018-ban, 12 évvel később, a vb-n, ráadásul majdnem egy időben a NATO-csúccsal, itt az első jel. Most már mindenki láthatja lassan: ELKEZDŐDÖTT.

A következő lépés addig is: felfejleszteni a magyar klubfocit. Mi sem egyszerűbb ennél, ezt Orbán csak tudja. Már csak ez hiányzik, hogy a jóslat beteljesüljön, hangzik is a parancs rögtön: „a Ferencvárosnak ott kellene lenni mindig a legjobbak között és lehetőleg még egy klubnak.” Úgyhogy a kupavisszavágók előtt a „kitűnő meccset” játszó Fradin kívül a többiek „igyanak vért a visszavágók előtt” – szól az orbáni jó tanács.

A bölcs vezérnek van egy tanácsa a horvátoknak is. Úgy lehetnek világbajnokok, „ha nem kis csapatként akarnak bravúrt elérni, hanem elhiszik magukról, hogy bár kevesebben vannak, semmivel sem kisebb nemzet az övék”.

És akkor megfordíthatják a történelmet.

A döntő másnapján jegyezzük meg: a végeredményről vajon megkérdezi az NSO Orbánt? Hát mi lesz így a történelem új mederbe terelésével?

Figyelmébe ajánljuk