Orbán Viktor úgy menekül az újságírók elől, ahogy csak tud: már Brüsszelben sem állt ki a sajtó elé

  • narancs.hu
  • 2017. december 15.

Villámnarancs

Immáron csak Facebook-videókban üzen.

Magyarország miniszterelnökétől szinte lehetetlen bármit is kérdezni, ha az ember nem a kormánymédia munkatársa. A propagandasajtón kívül mással nem áll szóba, csupán az Országház folyosóján lehet néha-néha kérdezni tőle valamit, amire általában egy-egy félmondattal válaszol. Eddig azonban a brüsszeli EU-csúcsok utáni sajtótájékoztatók kivételt jelentettek, ott ugyanis Orbán Viktor leült a magyar és külföldi újságírókkal szemben, és válaszolt a kérdésekre, még ha rendszeresen mellé is beszélt.

Orbán Viktor érkezik az EU-csúcsra

Orbán Viktor érkezik az EU-csúcsra

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Úgy tűnik azonban, e szokásával is felhagyott, legalábbis a Hír Tv műsora, az Európai Híradó arról számolt be Facebook-oldalán, hogy amint a legutóbbi két alkalommal, úgy most sem tartott sajtótájékoztatót a kormányfő, pedig az erre kijelölt teremben „mindent előkészítettek számára”.

Maradnak tehát a tegnapihoz hasonló Facebook-bejelentkezések. Így legalább senki nem tud kényelmetlen kérdést feltenni.

 

 

Figyelmébe ajánljuk