Sárosdi Lillát meglepte, hogy Marton László újra rendezésre készül

  • narancs.hu
  • 2018. március 1.

Villámnarancs

Martont tavaly ősszel először Sárosdi Lilla, majd több más színésznő is azzal vádolta, hogy szexuálisan zaklatta őket, amit a rendező először tagadott, majd később bocsánatot kért érte. A Vígszínház ezek után kirúgta főrendezőjét.

Mint mi is megírtuk, a zaklatási ügyeibe belebukott és a Vígszínházból kirakott rendező hamarosan visszatérhet a színház világába, méghozzá a Rózsavölgyi Szalonba és a Veszprémi Petőfi Színházba.

false

Sárosdi Lillát meglepte a hír, az ATV-nek nyilatkozva elmondta, nem biztos "hogy valóban volt-e idő újragondolni ezeket a határokat, hogy mertünk-e mi, színházi szakemberek egymással olyan fórumhelyzeteket teremteni, amikben ezeket kellőképpen átgondolhattuk volna, kellőképpen, tabuk nélkül..." A színésznő az ATV-nek elmondta, hogy megérti az emberi és szakmai és segítő szándékot, ám azokat a nyilatkozatokat már kevésbé, amelyek megkérdőjelezik a Marton Lászlóval kapcsolatban felmerült vádak igazságtartalmát.

Mint megírtuk, a Rózsavölgyi Szalont vezető Zimányi Zsófia a Marton Lászlóval tervezett közös munka kapcsán először úgy nyilatkozott, hogy "igazságtalan volt a hadjárat, amelyet a sajtó Marton ellen indított a vádak után" és egyébként is, "a közönséget a művészi teljesítmény érdekli." Ezt most a következőkkel egészítette ki:  "Mindannyiunknak kívánom – nem csak a színházi szakmának –, hogy ne a bosszú és a gyűlölet vezesse a megszólalásainkat és a tetteinket, s találjuk meg újra a higgadt és átgondolt hangot a kulturális közbeszédben."

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Megerősítést nyert az is, hogy Marton Veszprémben is folytathatja, erről a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Oberfrank Pál nyilatkozott az ATV-nek:

"Marton László osztályfőnököm és mesterem volt. Évek óta tervezzük veszprémi bemutatkozását. Számtalan mai is nagy sikerrel játszott rendezése után a jövő évadban átadja nagyszerű szakmai tudását a Veszprémi Petőfi Színház társulatának és közönségének."

Az ATV Verebes István véleményére is kíváncsi volt, aki így nyilatkozott: „Veszprémből az Oberfranknak vagy a Rózsavölgyi Szalonból Zimányi Zsófiának a döntése bátor, méltányos és tisztességes. Marton László rendezői múltja megérdemli ezt.”

Figyelmébe ajánljuk