Visszhang: tévésorozat

Dope Thief

  • - ts -
  • 2025. április 15.

Visszhang

Legalább a Drót óta tudhatjuk, hogy sarki drogárusokat, kisebb metlaborokat kirabolni lehet főállásban, afféle mesterségként.

(Mondott szériában, e szakma ifjú virtuóza, Omar a helyi flóra és fauna természetes részeként alkot maradandót, s pályája végeztével az állását gyorsan be is töltötte valaki). A Dope Thief szakemberei csak annyiban különböznek a nagy elődtől, hogy igyekeznek még biztosabbra menni, már azzal is, hogy párban csinálják a mókát, s a kézi mordályuk mellé még valami rendőrjelvénnyel is hadonásznak, hogy DEA feliratú anorákjukról már ne is beszéljünk.

De akármekkora is a körültekintés, mindig becsúszik valami hiba, s most nem is arra gondolok elsősorban, hogy a nyolcrészes sorozat első epizódját Ridley Scott rendezte (mint húzónév). Inkább arra, ami minden ilyen filmben elkerülhetetlenül megtörténik: egyszer olyan holmira teszik rá a kezüket hőseink, mely eredetileg nagykutyák tulajdonát képezi, s az igazi DEA (rendőrség, FBI, MÁV, bármi) is veszkődik érte. Kezdődjön a hajsza!

S miközben a halálos kergetőzés folyik, a sorozat tanácstalanul simogatja a kecskeszakállát, s próbálja megoldani identitásproblémáit. Most akkor mi is vagyok én? Alsó kutyák komédiája vagy vér­iszamos thriller? Hol ez, hol az. Nem elítélendő az efféle hibrid jószág, de némileg megakasztja az ügymenetet, ha a szereplők lóhalálában kocsiba pattannak, ám mielőtt nekivágnának, egymás fejéhez vágják magántermészetű sérelmeiket – hosszú percekig. Biztos az üldözőik is ezt csinálják, de osztott képmező nincs, csak flashback és az idősíkok variálása.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.