A „a 20. század legjelentősebb naiv festője”, az „olasz Van Gogh” nem volt festő (konkrétan koldus volt, megvetett, kiközösített és bántalmazott társadalmon kívüli – mindaddig, míg egy nála jóval kevésbé kvalitásos képzőművész fel nem figyelt kivételes rajzkészségére), nem volt olasz (szülőhelye Svájc volt, és kamaszként deportálták egy olyan országba, amelynek nyelvéből egy szót sem értett) és nem volt Van Gogh (Rousseau-hoz sokkal közelebb áll a művészete). S még sok minden nem volt, egyebek közt ún. normális ember sem (élete végéig szellemi fogyatékosnak tekintették), viszont állat-, ember- és önportréin elemi erővel jelenítette meg korának szorongásélményét és fenyegetettségtapasztalatát.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
