A „a 20. század legjelentősebb naiv festője”, az „olasz Van Gogh” nem volt festő (konkrétan koldus volt, megvetett, kiközösített és bántalmazott társadalmon kívüli – mindaddig, míg egy nála jóval kevésbé kvalitásos képzőművész fel nem figyelt kivételes rajzkészségére), nem volt olasz (szülőhelye Svájc volt, és kamaszként deportálták egy olyan országba, amelynek nyelvéből egy szót sem értett) és nem volt Van Gogh (Rousseau-hoz sokkal közelebb áll a művészete). S még sok minden nem volt, egyebek közt ún. normális ember sem (élete végéig szellemi fogyatékosnak tekintették), viszont állat-, ember- és önportréin elemi erővel jelenítette meg korának szorongásélményét és fenyegetettségtapasztalatát.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
