Visszhang: lemez

Madness

Theatre of the Absurd Presents C’est la Vie

Visszhang

A Madness lassacskán öt évtizedes pályafutása nem volt hullámvölgyektől és szünetektől mentes, de még mindig szinte változatlan felállásban léteznek.

A brit two tone-ska hullám legnagyobb túlélői a 80-as évek első felében aratták leghangosabb sikereiket, de a nosztalgia-zenekar címkét a kései csúcsműnek számító Liberty of Norton Folgate (2009) lemezzel le tudták vetkőzni. Az új album szépnek nehezen nevezhető borítója kissé megtévesztő, mert itt nem az önfeledten bolondozó Madness hallható.

A Theatre of the Absurd… a Norton Folgate-hez hasonlóan koncept­lemez, egy fiktív színházi előadás anyaga. A nyitódalban elhangzik, hogy „nincs igazi cselekmény”, és valóban inkább csak díszletnek tűnik a színházas koncepció, amely az anyagot három felvonásra tagolja. A melankóliára régen is hajlamos együttes tagjaival készült interjúkból kiderül, hogy megviselték őket a belső feszültségek, a Brexit és a pandémia is, így új dalaikkal mintha a múlt század elejei angol music hallokba akarnának visszamenekülni. Ez nem is áll rosszul nekik, a zenei világ passzol a frontember Suggs egyre karcosabb hangjához, a billentyűs Mike Barson pedig élete feladatát kapta a Madnessben. Az általa írt dalok illeszkednek a leginkább az időutazós játékba, vannak azonban olyan számok is a lemezen, amelyek mintha csak jobb híján kerültek volna rá. Emiatt az egyórás játékidő hosszúnak tűnik, az album második felén sűrűsödnek a felejthető pillanatok, de a C’est la Vie, a Beginners 101 és az In My Street vannak olyan jó dalok, hogy megérje kibekkelni a kevésbé izgalmas részeket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.