Visszhang: tévésorozat  

Szűz jegyben születtem

  • SzSz
  • 2023. augusztus 2.

Visszhang

Boots Riley a 2018-as szürrealista komédiájával, a Bocs, hogy zavarommal robbant be a filmvilágba.

A mozi, amely alkotója mellett LaKeith Stanfieldet és Tessa Thompsont is sztárrá tette, egy fekete telemarketingesről szól, aki fehér hangot imitálva igyekszik sikeressé válni, miközben elképesztő kalandokba keveredik. A Szűz jegyben születtem Riley második projektje, amely hangulatban, megvalósításban és káoszban is az első egyenes ági leszármazottja.

A főhős ezúttal egy Cootie nevű afroamerikai srác, aki óriásként született, tinédzserkorára pedig a négyméteres magasságot súrolja. A nagynénje és nagybátyja igyekeznek elszigetelni a világtól, tudják ugyanis, hogy feketeként egyébként sem könnyű érvényesülni – hát még óriási feketeként. Cootie pedig egyedül sorozatokból, reklámokból és képregényekből ismeri meg a világot, egy ponton viszont kitör buborékjából, és nem csak a reklámokban látott gyorskaját ismeri meg, de egy rakás barátra, és még szerelemre is lel – felnőtté válását viszont egy középkorú, „a Hős” néven ténykedő önjelölt milliomos igazságosztó veszélyezteti.

Riley a mára közhelyesnek ható, rasszizmusellenes üzenet köré ezúttal is egy elképesztően sokszínű történetet fűzött fel. Szereplői egyszer képregényfigurákra, másszor görög tragédiák hőseire, majd agyatlan tinivígjátékok suhancaira hajaznak. A hét epizódban legalább tízévadnyi ötlet és őrület, na meg három-négy műfajparódia szunnyad. A Szűz jegyben születtem egy idő után épp azért válik fárasztóvá, mert szinte minden része másfelé indul el.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.