Visszhang: lemez

Timothy Ridout: Elgar & Bloch

Visszhang

Nem állítjuk, hogy Elgar nagyszerű Csellóversenye, amelyet részben Jacqueline du Pré tett ikonikussá, jobban szól brácsán, de könnyedebb és a végzet romantikus csókját sem viseli magán, ahogy sok gordonkás előadásában.

A zeneszerző 1930-ban jóváhagyta és elvezényelte Lionel Tertis mélyhegedűs átiratát, ebből dolgozott az 1995-ös születésű Timothy Ridout is. A szokásosnál kissé nagyobb hangszeren játszik – a méret adja ugyanis a hegedűnél kvinttel mélyebb, de alig testesebb brácsa hangerőbeli hátrányát –, szólóját a teljes fegyverzetben felálló zenekar sem nyomja el (a BBC Szimfonikus Zenekarát Martin Brabbyns vezényli). Ridout a legvékonyabb húron igazán meggyőző, illetve a második tétel scherzójában, amely különösen jól illik a brácsához. Ha akadnak is szakaszok, ahol a cselló morajló, dübörgő húrjaira lenne szükség – valljuk be, a nyitótétel első ütemei ilyenek –, a remek szólista többnyire elfeledteti, hogy nem az eredetit halljuk. Hasonlóképpen szép, éneklő és kecses hangot formál Bloch brácsára és zenekarra komponált Szvitjében, amely tele van keleties témákkal, szédületes zenekari effektusokkal és helyenként modern állásokkal. A ritkán hallható darab harmadik, lassú tétele különösen jól szól, a negyediket hallva pedig feleszmélhet a hallgató: ez bizony már paródiája az 1910-es évek túlburjánzó orientalizmusának. Ridout feltűnése kisebb szenzáció: érdemes odafigyelni rá, ahogy az új generáció olyan brácsásaira is, mint Nils Mönkemeyer vagy Amihai Grosz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.