Gyakran emberi testrészekből és szervekből is („csontos részek helyett bambuszrügyek / gerincvelődben palástfű”). Mintha a verseket a növények indái hálóznák be, amelyek a visszatérő szimbólumokon keresztül a versek közötti átjárást is lehetővé teszik. Igaz, ez a „túlburjánzás” néha a koherencia ellen dolgozik, az álomszerű, rapszodikus szövegekben időnként túl sok párhuzamos kép és gondolat indul el, s nem mindig tudnak kibontakozni. Ahol viszont igen, azok a kötet legerősebb verseivé válnak, mint az Amazonas, ahol a tánc lelki és fiziológiai folyamatai elevenednek meg, megszólaltatva „a kar és a láb harmóniáját, / a száj és a szív akkordjait”. A növények összetartó ereje mellett Alice történeteinek motívumai is fontos szerephez jutnak. A nyúl, a teadélután, a növesztő- és zsugorítószeres fiolák utalásrendszerén keresztül megkonstruált „mitológia” elemei közül kiemelkedik a tükör, amely egy hangsúlyosan női perspektívát, hangot is játékba hoz. Ez a szál az Antimon című versben csúcsosodik ki, ahol farkasok és a fej nélküli, de „tökéletes” adottságokkal rendelkező próbababák ellentmondásos, ragadozó-áldozati viszonya kerül terítékre.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
