Magyar Narancs: Nemrég saját operaakadémiát hozott létre. Miben tér el a Rost Andrea Operaakadémia a hagyományos, állami vagy konzervatóriumi képzésektől?
Rost Andrea: Az operaakadémiát azért hoztam létre, mert sokkal többet szerettem volna adni annál, mint amit egy néhány napos mesterkurzus nyújtani tud. Egy ilyen rövid kurzus alatt nem lehet érdemben átadni mindazt, ami a szakmához szükséges, inkább az oktató egójáról szól. Én viszont valódi fellépési lehetőséget akartam biztosítani a fiataloknak. Nincs saját épületünk – talán egyszer lesz –, az első alkalomnak a budapesti Eötvös10 Művelődési Ház adott otthont, ahol a próbák és az előadások is zajlottak. A háromhetes intenzív munka során a hallgatók – többségükben még egyetemen vagy főiskolán tanulók, illetve kórusénekesek – megtapasztalhatták, mit jelent egy valódi szerepet színpadra vinni. Hogy mit takar az operaénekesi hivatás: szereptanulást, zenei próbákat, közös munkát a rendezővel, jelmezt; parókát viselni, sminkelni, és végül azt a pillanatot, amikor mindezt a közönség elé kell tárni. Természetesen voltak segítőim is: nemcsak zeneileg kaptak támogatást a fiatalok, hanem például nyelvi coach is foglalkozott velük. A varázsfuvolát dolgoztuk fel: a dialógusokat magyarul, az áriákat pedig németül énekelték, hogy később, ha szükség lesz rá karrierjük során, már könnyebben tanulják meg a teljes darabot eredeti nyelven.
MN: Tavaly szeptemberben állította színpadra ezt a művet. Készülnek-e újabb bemutatóra az őszi időszakban?
RA: Most egy kis szünetet kell tartanunk, mert egy ilyen produkcióhoz komoly anyagi háttér szükséges, ami jelenleg nem áll rendelkezésemre. Nagyon remélem viszont, hogy jövőre ismét meg tudok valósítani egy intenzív időszakot, egy újabb opera színpadra állításával, ahol újra fiatalokat mutathatok be a közönségnek. Erre készülök most. Szeretnék pályázni egy európai uniós támogatásra is, amely lehetővé tenné, hogy az operaakadémia nemzetközivé váljon – így nemcsak Magyarországról, hanem akár Japánból is érkezhetnének növendékek. Novemberben például egy japán tanítványom jön hozzám, akivel minden évben hosszabb időszakokat dolgozunk együtt.
MN: Az első előadást és az azt megelőző intenzív felkészítést miből tudta finanszírozni?
RA: Lényegében független operajátszást hoztunk létre. Nem állt mögöttünk semmilyen állami támogatás, hanem egy kedves régi ismerősöm szerény segítségével, valamint a fiatalok hozzájárulásával tudtuk megvalósítani a produkciót. Külföldön teljesen természetes, hogy az ilyen típusú műhelymunkák piaci alapon működnek: a növendékek befektetnek a saját képzésükbe, a közönség pedig jegyet vált az előadásokra. Úgy gondolom, nálunk is van létjogosultsága ennek a modellnek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
