Lemez

Editors: Violence

Zene

Tíz éve még hanyatt-homlok rohantam ki Bécsbe megnézni az Editorst, de azóta már gyakran látogatnak Magyarországra, és a lemezeik is egyre kevesebb izgalmat tartogatnak. A választóvonal nagyjából a korábbi gitáros, Chris Urbanowicz 2012-es távozásához köthető, legalábbis azóta ad ki az immár öttagú csapat egyre felejthetőbb munkákat a kezei közül. A Violence már a hatodik opus a diszkográfiában, és sokat elmond róla, hogy a rajta található kilenc dalból kettőt a páncélszekrényből szedett elő a zenekar. A No
Sound But the Wind
már 2009-ben megjelent az Alkonyat-széria második részének soundtrackjén, és Tom Smith frontember hiába hajtogatja, hogy az szinte csak egy demó volt, igazából ez a verzió is teljesen olyan, mint a régi, legfeljebb a szövege változott valamennyire. A most első kislemeznek választott Magazine keletkezése 2011-re datálódik – még az előző gitárossal állt neki az Editors, de aztán félbemaradt a dal. Nem csoda, hogy ez a két szám viszi a prímet, valamint még a jó kis váltást tartalmazó
Counting Spooks emelkedik ki valamennyire a középszerből. A Vio­lence zeneileg amúgy a harmadik album, az In This Light and on This Eveninget idézi bizonyos mértékben, legalábbis ami az elektronikát illeti. Ebben a Blanck Mass néven alkotó Benjamin John Power volt Smithék segítségére, de a dalszerzésen ő sem tudott javítani. Az Editors a rosszabb pillanataiban olyan, mint egy jobb Coldplay, ami a Coldplay-re nézve még hízelgő is lehetne, de az Editorsre nem az. Smith a Violence-t egy olimpiai úszóhoz hasonlította („áramvonalas, izmos, fókuszált”), de hát a saját gyerekével mindig elfogultabb az ember. Azért az áprilisi koncertet kár lenne kihagyni, főleg, ha a setlist inkább az első három lemezre koncentrál majd.

 

PIAS, 2018

Figyelmébe ajánljuk