A filatelisták parabélyegnek nevezik a nem postai használatra szánt bélyegeket - ilyen például az okmánybélyeg vagy a művészbélyeg is. A művészbélyeg (artist's stamp) különbözik a bélyegre szánt műalkotásoktól (art for stamp) vagy a bélyegművektől (art as stamp) - a fogalom alatt a művészek saját gyártmányú bélyegeit értjük.
A Szépművészeti Múzeumban megrendezett kiállítás egy húsz évvel ezelőtti eseményre emlékeztet: ugyanitt mutatták be Bélyegképek címen az Artpool művészbélyeg-gyűjteményének egy részét. Galántai György - aki 1976-ban készítette el első művészbélyegét - és Klaniczay Júlia 1979-ben alapította az Artpool archívumot, amely céljának az ún. második nyilvánosságban (de leginkább a mail artban) felbukkanó "művészeti experimentumok" összegyűjtését, rendszerezését és megőrzését tekintette. Az ötlet realizálása kissé nehézkesen indult, hiszen az alapvetően a postai monopóliumok kisajátításával készült műveket a Magyar Posta már csak az után kézbesítette ki Galántainak, amikor személyi igazolványába bejegyeztette az Artpool művésznevet. Az első kiállítást 1982-ben World-Art-Post címen a Fészek Klubban mutatták be (a beérkezett anyagból készített film most is megtekinthető a kiállításon), de Galántai és a hatalom enyhén szólva sem harmonikus kapcsolatát jól jelzi, hogy ő büszkélkedhet a Magyarországon legutoljára betiltott - egyébként szintén a küldemény-művészeten alapuló - kiállítás (Magyarország a Tiéd lehet) rendezőjének címével. 1990-ben az Artpool megörökölte Michael Bidner művészbélyeg-gyűjteményét, s a két évre rá megalakuló Artiststamp Museum of Artpool mára nemzetközileg is igen jelentős, több mint húszezer darabból álló gyűjteménynyé nőtte ki magát. (És ez csak az Artpool gyűjteményének egy része, hiszen őriznek és kiállítanak itt képeslapokat, pecséteket, borítékokat, xeroxműveket, művészkönyveket, plakátokat, folyóiratokat, diákat, hangműveket, videókat, sőt művészpénzeket is.)
Aki már gyerekkorában idegenkedett a bélyeggyűjtéstől, annak nem könnyű megmagyarázni, hogy mitől olyan izgalmasak a művészbélyegek. A választ a kiállítás alcímében - A művészbélyeg négy évtizede a fluxustól az internetig - találhatjuk meg; a mail art érdekessége éppen kiindulópontjában, a fluxusmozgalomban gyökeredzik. A hatvanas évek elején kialakuló művészeti törekvés valójában a dadaizmus reinkarnációja - ironikus és lázadó tagjai nemcsak a művészeti műfajok közötti határok eltörlését célozták meg, hanem opponálták a művészeti piac mindent pénzben mérő mechanizmusát is. Az elitművészet intézményesült legitimációjával, az egyéni kvalitás hangsúlyozásával szemben a "mindenki lehet művész, bármi lehet művészet" elvet hangsúlyozták. Hiába verte majdnem agyon egy felháborodott néző Joseph Beuysot egy fluxuseseményen, hiába tagozódott bele a kilencvenes évekre a mail art a nemzetközi műtárgy-kereskedelembe (egy-egy ritka művészbélyeg - az eredeti elképzeléseket megtagadva - ma már dollárezrekért cserél gazdát, Tóth Gábor küldeményművei pedig ars poeticáját - "Semmisítsd meg alkotásomat, nehogy valamely gyűjtemény vagy múzeum részét képezze!" - negligálva tagozódtak be a műtárgypiacba), a fluxus él és élni akar. A mail art (és a bélyegművek) legitimációját éppen a földrajzi távolságokon átívelő, szabad és független kommunikáció adja, hogy az információk, alkotások nem védettek, bárki által továbbgondolhatók, hogy az apró dolgok művészetében nincsenek sztárok, mindenki egyenlő. A hetvenes évek elején a mail art persze mást jelentett egy Nyugaton élő embernek (belső disszidálást a kapitalizmus ellenében), mint a fal mögött rekedteknek (kilátást a szocializmusból a szabad világba). De mindig közös maradt a humor és az irónia, amely még ma is szerethetővé és izgalmassá teheti ezeket a műveket, hiszen a mail art koktél örök - csak 1/3 fantázia, 1/3 irónia és 1/3 őrültség kell hozzá (The Sticker Dude receptje).
Galántai György, a Parabélyeg kiállítás rendezője egymást átható tematikák ("erotizmus, kor, hely, művész, tudomány, művészet, politika, anyag, szerkezet, funkció, forma, globális, lokális, glokális, telematikus") köré rendezte a kiállítást - nem az ő hibája, hogy a rosszul megvilágított teremben a nézelődés hihetetlen szemkoncentrációt igényel. A szubjektív egyéni kódok, az óriásira növekedett személyiségek lenyomatai mint megannyi korai tagek húzódnak végig a kiállításon - köztük Edward Higgins átalakított Mona Lisa-képei, George Maciunas vigyorgó-vicsorgó arcai, Anna Banana banánjai, Ray Johnson fülecskés arcrajza. Caspar David Friedrich magányos férfija hatalmas Miki egér fülekkel (Daniel Daligand), Perneczky Géza simogatásra szánt, dörzspapírból készült bélyege - s a korai network megannyi apró és vicces alkotása.
Kérdés azonban, hogy ma, a virtuális network, a bárhová elérő és mindent átszövő internet korszakában mi a jogosultságuk és jelentőségük a művészbélyegeknek. A művészlevél fogadója akadálytalanul átalakíthatja a küldeményt, anyagtalansága bárhol és bármilyen nyomtató segítségével testet ölthet - megvalósul tehát mindaz, ami a második nyilvánosság által szőtt hálót korábban oly szabaddá és demokratikussá tette. De a valódi posta végvonaglásával együtt bizonyos dolgok végérvényesen kivesznek a rendszerből. Mert email-ben már kevéssé érvényesül a Tóth Gábor művészbélyegén olvasható, radikálisan szigorú és reflexív felszólítás: The fucking post-office shouldn't touch this!
Szépművészeti Múzeum, nyitva: június 24-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig; a művészbélyeg-kollekció megtekinthető a www.artpool.hu weboldalon
