Koncert

Fényburok

Jordi Savall vezényelte a Budapesti Fesztiválzenekart

  • Csengery Kristóf
  • 2018. július 7.

Zene

Egy ismerősöm június 2-án, szombaton déltájban kilépett a Zeneakadémia Wesselényi utcai Ligeti György épületének kapuján, és az első emberi lény, aki szembejött vele, Jordi Savall volt.

A világhírű katalán karmestert a pesti utcán semmi sem különböztette meg a többi járókelőtől – hacsak az nem, hogy ez a hetvenhét éves, ősz szakállú férfi különlegesen szép ember. Nem viselt jelet a homlokán, nem volt rajta semmi figyelmeztető, ismerősöm mégis azt mondja, olyan volt, mintha fényburokban járna: körülvette a rendkívüli személyiség láthatatlan, de szinte tapintható erőtere. Ezt az erőteret érezhette mindvégig a zenehallgató Savall két budapesti koncertjén, a Zeneakadémia nagytermében, június első szombatján és vasárnapján.

A vendéglátó Budapesti Fesztiválzenekar erre a két délutáni hangversenyre (jelen sorok a második, vasárnapi fellépésről számolnak be) átváltozott korabeli hangszerek kópiáin játszó régizenei együttessé. Manfredo Kraemer személyében vendég koncertmestert hívtak (nem véletlenül éppen őt: 1991 óta rendszeresen e német-argentin hegedűs látja el a zenekarvezetői feladatokat Savall két fontos együttese, a Le Concert des Nations és az Hespèrion XXI élén). Kraemer mellett még sok más külföldi jövevény csatlakozott a zenekarhoz ez alkalommal: kivétel nélkül a fúvósok posztjain. Két kiváló barokkfuvolás, három remek barokkoboás, két kitűnő barokkfagottos – a pompásan helytálló kürtösöket és trombitásokat azonban sikerült a zenekarnak a hazai kínálatból kigazdálkodnia.

Már a műsor is remeklés: négy barokk szvit egymás után. Bach 4. zenekari szvitje (D-dúr, BWV 1069) és Rameau-tól a Les Boréades az első részben, a szünet után pedig a Bachnál harminckét évvel idősebb Georg Muffat Impatientia-szvitje (Florilegium Primum, Fasciculus IV.), végül Händel frenetikus Tűzijáték-szvitje (HWV 351). Sok-sok tánctétel (nemrég John Eliot Gardiner magyarázta koncert utáni beszélgetésen a Zeneakadémia közönségének, milyen fontos a barokk zenében – még a szigorú Bachnál is – a tánckarakter), rengeteg fény, szín, életkedv, kontraszt, temperamentum. Mondhatnánk: két óra tömény életmámor. Egy ilyen koncerten átéljük, milyen az, amikor még a felülmúlhatatlan Bach is elhalványul – a lehengerlően találékony Rameau zabolátlan karakterözöne mellett.

A zenekar lubickolt a gyönyörűségben, hogy Savall-jal muzsikálhat. Nagyszerűen játszottak, telivér hangzásigénnyel, ízesen-zamatosan, délceg ritmussal, virtuózan. És örömöt sugározva! Ennyi ringatózó testű fúvóst, ennyi mosolygó vonóst ritkán látni. Riporterek olykor fontoskodva firtatják, „mi a titka” egy-egy nagy karmester delejes hatású művészetének. Savall esetében alighanem van válasz a kimódolt kérdésre. Ami a keze alatt megszületett, az maga volt a határtalan életkedv és érzékiség kifejezője: felszabadultság és lelkesedés zenében elbeszélve. Ő maga azonban jelenségként ennek a tökéletes ellentétét képviselte: a tartás, a fegyelem és a visszafogottság élő szobraként állt a pulpituson. Alighanem ez az ellentmondás termelte ki azt a jótékony feszültséget, amelyből instrukciói nyomán a zenélés ellenállhatatlan energiája megszületett.

Zeneakadémia, június 3.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.