Emlékszem, úgy kábé kilenc éve volt, amikor az Almássy Téri Szabadidőközpontban vártuk a Neurosis és a VoiVod koncertjét. A hazai előzenekarként meghívott Vágtázó Halottkémek már lement; mi épp a büfé felé tartottunk volna, amikor a színpadra lépett (mit lépett, robbant talán, vagy valami hasonló eposzi kifejezés illene ide) a Today Is The Day legénysége. Akkor ott megnyílt a föld egy kicsinykét. Vegyünk egy Cyrano de Bergerac-i arckifejezésű, méla basszusgitárost, egy szénné tetovált, szinte csak páratlan ütemekben dolgozó dobost és egy énekes-gitárost, aki olyan démoni tekintettel pásztázta az első sorokat, mint Harvey Stephens az Omenből, folyt a nyál a szakálláról, forgatta a szemeit, miközben a létező összes emberi szenvedés hangszínét prezentálta a mikrofonba. Néhányan elmenekültek, a többség viszont maradt, és engedett a Today Is The Day mentális erőszakjának, és miután kivakarta a fejét az Almássy tér betonjából, rajongó maradt örökre.
Majdnem tíz évvel később a TodayÉ semmivel sem tud kevesebbet, mint akkor. Steve Austin gitáros-énekes, a zenekar szíve-lelke még mindig képes úgy megőrülni a deszkákon, hogy az ember önkéntelenül egy lépést hátrál előle, mert az ember tekintete olyan, hogy nincsen rá semmi garancia, hogy a gyanútlan néző nem egy baltával a homlokában végzi az estét. Az Austin mögött dolgozó ritmusszekció az eddigi felállásokhoz méltóan briliáns: Mike Rosswog dobos úgy játssza a legutóbbi Axis Of Eden témáit felkalapáló Derek Roddy témáit, hogy a műsor feléig nem hisszük el, hogy nem maga a death metal mesterütőse ül a dobok mögött, John Judkins basszusgitáros meg pontosan úgy néz ki, mint Charlie Sheen, aki a balul sikerült Disney-féle Három testőrben játssza Aramis szerepét. Kicsit rövidebb a haja, és kimondottan rondán üvöltözik, amikor mikrofonközelbe ér: ennyi a különbség mindössze.
Ezek az emberek viszont csak statiszták: minden szem Austinra tapad, aki hamisítatlanul hozza azt a diabolikusságot, amitől annyira megrettentünk kilenc éve. Most pont úgy néz ki (hogy folytassuk a hasonlatok sorát), mint egy sátánista Michael Palin, de még mindig folyik a nyál az arcán, amikor a mikrofonba üvölt, még mindig annyira invenciózusan gitározik, ahogy a Today Is The Dayt megfejelni akaró zenekarok bárdistái soha nem fognak, és még mindig úgy égnek a szemei, hogy muszáj egy, de inkább három lépést tenni hátrafelé.
Corvintető, június 8.
