Zene

Mindenképpen jobb, ha húszéves egyetemisták mondják, hogy "a vers vagány", mint ha "a fölnőttek" akarnák rákényszeríteni a fiatalságra a fennköltészetet. Ezekben a fiatalokban pedig nagyon nagy a lendület: két filmet is forgattak, egy dokut és egy fikciós kisjátékfilmet.

"Pedig a szobrokat jó megfogni" - biztatta a gyerekemet Nádas Péter, én meg a mondat evidenciájának bénultságában már mondtam volna, hogy a teremőrök és a szobrok viszonyában értelmezhetetlen ez az intimitás, meg hogy tapintható szobrok csak vakoknak készülnek a kárpótlás és a privilégium köztes fázisaként. Hiába, hogy a szobrot fizikai kiterjedése különbözteti meg legkarakteresebben a festménytől, legalábbis abban a konzervatív mezőben, ahová döntően tartozik, a múzeumi környezet illemtana megfosztja a legalapvetőbb jellemzőitől. Nádas mondata olyan objektumokra lehet teljes mértékben igaz, amelyek civilizálatlanok, létezésük nincsen szabályozva a múzeumi térben rögzült gátlásoktól, vagyis nem mondanak ellent a tapintás vágyának.

Vannak ezek a bizonyos "szerzői előadások" ("írta-játszta-rendezte", esetleg a háromból csak kettő, a lehetséges variációk bármelyikében), amelyek már a start pillanatában legalább olyan terheltek, mint a rokoni színházi képződmények (férj/barát rendezi feleségét/barátnőjét a címszerepben, avagy fordítva), s tényleg minden malícia nélkül mondom, hogy ez nem elő-, hanem utóítélet, vagyis tapasztalat. Ilyenkor ugyanis a felállásból föltétlenül hiányzik még egy szempár, jobb esetben még egy (vagy másik) alkotó.

A Nagymező utcai főzelékbüfében többen vannak ebédidőben, mint ahányan megjelentek Az Apokalipszis Lovasainak koncertjén a Club 202-ben (az egykori Wigwamban). Pedig rég hiányzott már egy ilyen eszementen energikus és jó hangulatú koncert, mint amilyen ez volt. A német extrém metálzenekar azóta világhírű, mióta 2003-ban stílust váltott, és kiadta Have A Nice Trip című remek lemezét.

Arrivederci Napoli - így búcsúzott 1972-ben Jan-Michael Vincent Nápoly városától, s miközben csalfa mosoly játszott szája szegletében, lopva azt figyelte, hat-e a méreg Charles Bronson poharában. A méreg hatott, Bronson fájdalmas halált halt, de Vincent se húzta sokáig.

a tízéves Maladype működésének nagyszabásúra tervezett összefoglalója; pontosabban első része az Isteni színjáték két másik fejezete előtt. Csak remélhetjük, hogy akik megnézik, iskolai tanulmányaik részeként már abszolválták az alapművet, anélkül ugyanis egy vak hangot nem fognak érteni az egészből. És nemcsak azért nem, mert hallani sem igen fogják.

Tízévesforma fiú vérbe fagyott holttestéhez riasztják Erlendurt, a reykjavíki rendőrség immár komoly krimiirodalmi rangra emelt felügyelőjét, és hű fegyverhordozóit, az anyányi Elínborgot és a yuppie-ba oltott Sigurdur "lit. A kivérzett kisfiú származására, mint bárhol a világon, ahol igény mutatkozik a megkülönböztetésre, többféle meghatározást ismernek a helybéliek: lesz, aki nemes egyszerűséggel leázsiaizza, a precízebbek thainak titulálják, mások a bevándorlókhoz könyvelik el, és olyanok is lesznek, akiknek nem okoz gondot izlandinak nézni a meggyilkolt gyereket.

Miközben immár több mint húszéves, töretlenül izgalmas pályafutása során sajátos dalaival Greg Dulli folyamatosan és kiszámíthatatlanul ingázott a rockos és a soulos, valamint az eleven és az introvertált tartományok között, zenéjének magva, az énekes-dalszerző által megteremtett központi figura lényegében változatlan maradt. Jelentesse meg dalait bármelyik zenekarával is, Dulli sötét színekkel dúsan festett érzéki szerzeményeinek elbeszélője a lehető leghatározottabban elfordul az alternatív rockban megszokott passzívabb szenvedő szereptől.

Francois Ozon olyan rendező, akinek nem egyes filmjeit, hanem az életművét célszerű ismerni ahhoz, hogy a filmekben lévő rejtett utalások, motívumok feltáruljanak, jelentéstartalmuk gazdagodjék, s a néző elismerően, saját bennfentességének tudatában csettinthessen a sikeresen dekódolt üzenetek és szofisztikált áthallások számbavételénél. Ha tudjuk, munkáiban hogyan vándorol a gyász motívuma a Homok alatt óta, hogy jelenik meg a homoszexualitás és az utódlás problematikája már az Utolsó napjaimban is, akkor elégedetten nyugtázhatjuk, hogy a legújabb filmmel egy trilógia zárul le alighanem, aminek a középpontjában a gyász és a túlélés, a gyász meghaladása, a lázadás és az elfogadás, a pusztulás és az új élet szentsége áll. Innen nézvést alig látszik a Menedék életidegen modellszerűsége, ideologikus lapossága. Pedig a kezdés ütős - egy narkós pár utolsó közös estéjét látjuk, amely a férfi halálával végződik, s a rossz minőségű anyag hatását túlélő lány a kórházban tudja meg, hogy állapotos -, a kibontakozásban a forgatáskor csakugyan terhes Isabelle Carré élete legjobb alakítását nyújtja, s tele a film hihetetlenül érzékeny beállításokkal.

című operájának a New York-i Metropolitan Operában 1978-ban készült felvételén Luciano Pavarotti a sztár, meg is tapsolják, amikor belép a színpadra. A címszerepet éneklő Shirley Verrettet is megtapsolják: ő is sztár, és jól néz ki.

Az Izlandban megtestesülő Középfölde hegyei fölött repül a kamera. Drámai zene alatt drámai hangtól tudjuk meg, hogy ezt a szép országot a pénzügyi dereguláció miatti 2008-as pénzügyi válság tette tönkre. Máris meghallgathatunk néhány fontos gondolatot a válságról néhány beszélő fejtől, akik közül kettőnek nem sikerült helyesen leírni a nevét.

A dán első filmes rendező munkája kezdetben kisrealista életképeket ígér, de aztán egyre sokasodnak a gyanús elemek. Az átlagembernek látszó figurákról, legyenek bár fő- vagy mellékszereplők, fiatalok, középkorúak vagy nyugdíjasok, rendre kiderül valamilyen szexuális aberráció vagy legalábbis eltérés a szokott üzletmenettől.

Egyike a régi jó ponyvabeidegződéseknek az a heveny mesélőkedv, mely a bukott hősöket szokta elővenni. Nincs is alkalmasabb idő az összegzésre, mint mikor már kés áll ki a hátból - jobb dolguk nem lévén ilyenkor szokták a vesztesek elmesélni, mi juttatta őket e szerfölött kényelmetlen helyzetbe.