Zene

Igaz ugyan, hogy vasárnap késő este úgy gondoltam, hogy soha többé nem teszem a lábam az Erzsébet tér környékére, ahol a cipőm talpa immáron minden járdaszegélynek előre köszön - annyiszor jártam be a Gödör-Merlin-Örkény-Ericsson-Sátor-Pavilon-Vista Cafe hétszöget -, mégis hálával tartozom a sorsnak, amiért gyakorlatilag észre sem vettem egész hétvégén, hogy kampányfinis van, nagygyűlésekkel itt meg ott.

Buzurg ibn Sahrijár több mint ezer évvel ezelőtt élt valamelyik perzsa-öbölbeli kikötővárosban, és amikor épp nem áruval megrakott hajói útnak indításával és érkezésével foglalatoskodott, olyankor vállalkozótársai, valamint hajóskapitányok és matrózok történeteit gyűjtögette Allah nagyobb dicsőségére. Ezek a hajdani Onassisok, Drake-ek és Dékány Andrások a világ keleti felének mediterráneumán, az Indiai-óceánon voltak otthon, ahol télen és tavasszal az északkeleti passzátszelek engedélyével kínai porcelánt, szumátrai kámfort, indiai tikfát szállítottak nyugatra, nyáron és ősszel pedig, amikor a délnyugati monszun az úr, afrikai arannyal és fekete rabszolgákkal zsúfolták tele hajóikat, hoztak elefántcsontot Abesszíniából, Jemenből tömjént, mirrhát.

Nyolc kis kritika

Nyolc kis kritika

Úgy látszik, a númetál vasbakancsos menetelése alól kikopott a cipőtalp erősen.

választani. Az egyik az angol erdők mélyén, a másik Afrikán is túl, az óceán partján, a harmadik Orántól Havannáig, s a legfiatalabb Belgrádban.

A Millenáris Teátrumban március 26-án délelőtt 11-től éjjel 12-ig játszották Kovalik Balázs rendezésében Mozart három, Lorenzo Da Ponte szövegkönyvére komponált operáját, a Figaro házasságát, a Cosi fan tuttét és a Don Giovannit. Arra teszek most kísérletet, hogy - bár lehetetlennek tűnik - értékelő, értelmező mozzanatok nélkül, pusztán tényszerűen leírjam az eseményt.

Túlfinomult öltözködés, affektáló hanghordozás, gyógyíthatatlan narcizmus, gyilkos szarkazmus, gátlástalan törtetés. Nem épp a legszimpatikusabb oldaláról ismerjük meg a huszadik századi amerikai irodalom klasszikusát, Truman Capotet.

A Városligetről sokaknak megvan bizonyára a maguk sztorija, képe, melyben összemosódik a közvetlenül nyert élmény a közvetett benyomásokkal, az élet az irodalommal, az ellenőr a trolin kócos kuplékkal, lyuk a Széchenyi kabinjának falán Liliommal és Muskátnéval. A Gundel Madárfejű Lajcsikával. Május egy és időkerék. PeCsa és kutyaszar. A maradó meg a szalmaláng.

Nézem a közönséget, megpróbálom kitalálni, melyikük a "cél". Talán a megfáradt ötvenes pár ott, a hatodik sorban? A nő nagyokat kacag az előadás elején; szerintem ezt még otthon eltökélte: ha esik, ha fúj, ő itt ma mulatni fog. A férfi megadóan bámul maga elé - végtére a színpad is arrafelé van...

Mint azt a kiállítás katalógusából megtudjuk (Sturcz János értő dolgozata nyomán), Elekes Károly festő sok-sok évvel ezelőtt egy olaszországi utazása során ráébredt: túl sok már a festmény a világban, s nemigen kellene szaporítani a számukat.

A Moon Palace magyar fordítása olyan, mint az állatorvosi ló meszsziről: elsőre nem is látszik rajta, hogy valami baja lenne. A franciáknál és németeknél egyenesen kultikus írónak számító, itthon is népes rajongói táborral bíró amerikai Paul Auster hazai olvasói, ha e regény csak fordításban kerül a kezükbe, nem is sejtik, hogy az eredeti mennyire más.

Nyolc kis kritika

Ha akad igazán kacskaringós pályát bejárt előadó, akkor Sinead biztosan az: lassan húsz éve (egészen pontosan 1987-ben) jelent meg az akkor még csak 21 éves előadó első albuma The Lion And The Cobra címen, néhány évvel később már-már szupersztár státusban tűnt fel a médiában, amire maga is rá-ráerősített a maga sajátos módján: markánsan szentségtörő gesztusait, mint az előző pápa fotójának szétszaggatását, milliók láthatták. Ez az este már csak azért is érdekes, mivel ugyanebben a tévéműsorban (Saturday Night Live, Tim Robbinsszal mint házigazdával) már 1992-ben elénekelte a Bob Marley előadásában híressé vált Wart - aminek egy újabb verziója felbukkan legutóbbi, alant méltatandó albumán is.